Kelemen Luca Dalma az Eötvös Loránd Tudományegyetem elsőéves kommunikáció és médiatudomány alapszakos hallgatója. Luca kiemelkedő egyéniség, egy igazán tehetséges fotós, aki életében két legfontosabb önkifejezésmódnak a képi ábrázolást és a szöveg kifejezőerejét tartja. Ezen munkáját is a fenti két tényező köré építette, a galéria tematikáját egyik órai munkája inspirálta.
Olyan képeket válogattam össze, amelyek a legkedvesebbek számomra, és ezeket kapcsoltam össze olyan versekkel, alkotásokkal, amelyek narratívaként szolgálhatnak a képekhez.
– nyilatkozta Luca a galéria elkészítése kapcsán.
Pilinszky János: Milyen felemás
Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen.
Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.
Danyi Magdolna: Nosztalgia
Emlékek nélkül őrzöm tudatomban,
én ott hiánytalanul az voltam,
ami itt lenni szeretnék.
S ha van, mit magamról elmondhatok,
csak azért van, mert viszonyulhatok
magamhoz, ki világos voltam ott,
mint minden körülöttem, s áttetsző is
ha rám hullott a fény.
Lanczkor Gábor: Vízesés
Beugrok, s beúszom a vízesésig,
testem hűl fél fokot.
Egy tál higanyban elmerülve félig
egy vasgolyó forog
dögöljek meg, dögöljelek, dögöljek
bele hát abba, hogy
véletlenül nehogy egy istent öljek
le: mert ki abbahagy
téged, igazából még el se kezdett, mert hiába hagyok
akárkit el s hiába volnánk ketten
egy vagy, egy vagy: s vagyok.
Szabó Lőrinc: Hálaadás
Hála, Uram, köszönet mindenért:
a szenvedélyért, mely cikázva jár át,
a tanulságért, mit düh és árulás ád,
a mérges csókért, mely üdvöt igért,
a tűzért, mely hiába gyúlt ki bennem,
és minden csalódásért, ami ért:
csak egyet kérek,- azt, hogy már ne kelljen
soká hálásnak lennem mindezért.
Ladik Kata: Idővitorla, pókliget
Ami anyag voltam, fényfonallá lett,
éhező, felhasogatott életsötét.
Érzéstérkép fáj járataimon,
hol az üresség is én vagyok.
Áthullanak rajtam az álmok,
a vérjel, ragaszkodás, újjászületés.
Elszüremlik belőlem az idő,
összecsukódik árnyékom,
ám ijedtfeszesen, de megtart még
a körkörös,
engem figyelő gyönyörsötét.
Szabó Lőrinc: Este
Este van, pillám lezuhan,
agyam elsötétül. Ez már nem a pénz
vesztett csatája, ez a halál:
csontjaimról szakadoznak a
kimerültség rongyai, lassan
előborzong lelkemben a
megsemmisülés, hogy
feloldja a föld
barbár akkordjait,- valami
nagy szárny emel, új
zenekáprázat, túl az életen.
-s nehéz testemből forrón, véresen
zuhog a súly.
Csordás Gábor: Kínfatras
Valmiféle törvények szerint
halálos néma ami eleven
valamiféle törvények szerint
a szavak külső elhalt részeink
a költemény kalap a fejemen
levágott fül mely visszanőtt megint
mit jelent élni ha a régi kínt
az új szezonban újra viselem
pertliken taposunk nem beleken
hiába hiszi hogy már betekint
ki valamicske nyálkát beleken
vakon bolyongva örökre odakint
halálos néma ami eleven
Kemény István: November, pánik
Reggelenként szélcsend, foltokban köd,
talajmenti fagyok,
Most követem el az apró hibákat,
amikből megítélnek.
Délre biztos, hogy mindig kisüt a nap,
és aki hajnalig hánykolódottaz is felébred.
Warsan Shire: Nőknek, akiket „bonyolult” szeretni
Egy magányos vágtázó ló vagy
és ő próbál megszelídíteni
mintha egy végtelen országút lennél
egy lángoló ház
azt mondja megvakítod
Megtöltöd száját
a foga az emléked ízétől sajog
a teste csak egy mögéd bújó hosszú árnyék
de mindig túl heves vagy.
Pál Sándor: Táncdal
A hold testének tömegvonzása az emberre is hat.
Szemünk csarnokvíze tengervíz.
Árterületen állsz egy füzfa alatt.
Az vagyok, aminek hívsz.
Sajó László: Füveszkerti Ősz
Tested akár a nonstop közért mint a
most szemerkélő ludovika park októberi pocsolyaformalinban
a tested utánad is nyitva tart
végig a kései korány utcán
a nemecsek vizenyőkben elázva
tócsa megtükröz nézed hogyan jutsz át
a túloldalra a hullaházba
