Április 27-én a fővárosból kimozdulva Baján, az Armstrong Clubban, Magyarország legrégebbi élőzenés klubjában adott közös koncertet a Kelenføld és a Grand Club zenekar. Az est vendége a helyi Illuminated Raccoons volt.

Bár első benyomásra azt gondolhatnánk, hogy az Armstrong mérete nem túl nagy egész zenekaros fellépésekhez, ahogyan kezdték megtölteni az emberek és a zene, igazán barátságos, családias és igényes koncerthelyszínné alakult. A zenekarok elvárásait felülmúlva elég szépen megtelt a színpad előtti tér, és az érkezők lelkesen énekelték együtt a dalokat a bandákkal. Ez egyrészt – saját bevallásuk szerint – meglepte a fellépőket, másrészt pedig hatalmas energiát adott nekik, így sokkal felszabadultabbak voltak a mikrofonok és a hangszerek mögött.

Az estét a Grand Club nyitotta meg este nyolckor, őket egy órával később a hazai pályán mozgó Kelenføld követte, akikhez a koncert ötlete is köthető. Év elején keresték meg a Grand Clubot azzal a céllal, hogy szeretnének egy kisebb vidéki turnét tartani velük karöltve, többek között Győrben és Szegeden, de bajai kötődésüknek köszönhetően a bács-kiskuni város sem maradhatott ki az állomások közül. Végül az estét a helyi gimnazistákból álló Illuminated Raccoons zárta, akik igazán igényes feldolgozásokkal lepték meg a közönséget. A zenekarok bevallása szerint fennállásuk egyik legjobb élménye volt ez a koncert.

A vidéki “kisturné” következő állomása a győri Dongó Klub lesz május 3-án.


Herczeg Orsolya galériája