Négy óra után értünk fel ehhez a csoda helyhez, két felvonó szállított minket a hegy csúcsára. De le már nem hozott… Rohanva fotózás (pedig téma volt bőven, minden méteren más arcát mutatta a táj), mert kevés az idő, úgy tudtuk, 18:00-kor megy lefelé az utolsó felvonó, funkcióját tekintve itt levonó. Tévedtünk, 17:20-kor elment az utolsó, hiába rohantunk. Tüdőnket kiköpve álltunk a hegy tetején, a ‘most mit csináljunk’ érzésével. Szerencsére voltak mások (még), egy angolul is beszélő férfi és egy idős pásztor a feleségével, a férfi készségesen segített a közös hang megtalálásában, az idős pásztor pedig azt mondta, levisz minket, így megspóroltunk 4-5 óra gyaloglást, vagy ki tudja mennyi, éjszakába nyúló „túrázást”. Sebtében készített képek, ami talán nem látszik a végeredményen (remélem), bár lehetett volna több időnk (az idő, a modern ember örök ellensége). Így maradt az a megállapítás, hogy ide vissza kell jönnünk. Ez egy olyan hely, ez egy csoda.
