Szeretem a filmeket, gyerekkorom óta rajongójuk vagyok, van három nagy kedvencem, ma ezek közül az egyikről hoztam nektek ajánlót, mely filmnek sokak szerint nincs is mondanivalója, csupán brutális jelenetek összessége. Tévednek, ez egy fontos film. Ez a film az Apocalypto (2006).
Mel Gibson sokunknak az őrült figura a Mad Max-ekből, vagy a Halálos fegyver Martin Riggs-je, természetesen volt megannyi más karaktere is, hiszen több tucat filmben látható fő- esetleg mellékszereplőként. Kevesebben tudják, hogy a 90-es években elkezdett rendezni az amerikai születésű színészikon. Az első filmjeinek ő maga volt a főhőse (Az arc nélküli ember, A rettenthetetlen), és azt tapasztalhattuk, hogy ez az ember legbelül nem csak egy amolyan akcióhős, aki beállhat a sorba „csaknoriszék” mögé, hanem mély érzelmekkel bíró személyiség, aki a gondolatokat minőségi formában képes átadni számunkra a filmvásznon e filmbéli karakterek alakítása, és a filmek direktorálása révén ugyancsak. Eltelt vagy kilenc év mire újabb rendezéssel rukkolt elő, igaz, ekkor már nem magát helyezte a főszerepbe. Egy nagyon fontos, de érzékeny téma révén, ezúttal a Bibliából merített tematikát, mégpedig Jézus Krisztus keresztre feszítésének, A Passió-nak (2004) a történetét. Lenyűgözően élethű formában. Kirázott párunkat a hideg, és csak néztünk magunk elé a film után, annyira erősen hatott rendezése által a szenvedéstörténet. Mel Gibson itt írta be magát igazán a filmtörténelembe. Két év elteltével jött az újabb film, amit nagy várakozás előzött meg előszelei és trailer-einek köszönhetően, na meg persze, mert Mel Gibson rendezte. Címe: Apocalypto, mely egy ősi világba kalauzol el minket, melyet mi, európaiak irtottunk ki.
Ez az ősi világ a prekolumbiánus kor előtti időszak, mikor a Föld egyik leginkább csodált civilizációja élt Közép-Amerikában, ők a maják. A film nem arról szól, amiért felnézünk rájuk, hanem ennek a társadalomnak a végnapjait mutatja be rendkívül naturalista módon, ezért is tartják sokan túlzásnak a jeleneteket, mert nem rejti a véres mészárlást, hanem nyomon követi. Egy békében elő maja törzs mindennapjaival kezdődik a történet, kik vadásznak, szoros közösségi életet élnek, és voltaképp ebben a harmóniában élvezik az életet a dzsungel közepén, mely boldog élethez hozzátartozik a humor is, például olyan sztereotípiával, hogy a házsártos anyós követeli lánya párjától az unokát, és míg a szerelmesek össze akarnak bújni a jurtában, addig ő leül a sátor elé, hogy hallja, valóban elkezdik-e az aktust. Ezt a miliőt dúlja fel egyik reggel egy másik maja törzs férfi serege kegyetlen módon. Koponyák törnek szét a támadó eszközök hatására, csecsemőt kapnak ki egy nő kezéből, olyan formában, mintha az csupán egy rongy lenne, a főhős szeme láttára végzik ki az apját, majd miután befogták, a túlélőket elhurcolják őket magukhoz, hogy a nőket rabszolgává tegyék, a férfiakat pedig feláldozzák a Napistennek.
A főszereplő Jaguár Mancs, kinek a reggeli offenzíva közepette sikerült egy földalatti üregbe elbújtatni terhes feleségét és kisfiát, azt ígérve számukra, hogy visszajön értük. Tulajdonképpen a film fő fonala Jaguár útja vissza családjához. A fogságból sikerül megszökni, de nyomában vannak elrablói, kiket hajt vezérük haragja, mivel Jaguár megölte annak fiát menekülés közben. Addig üldözik a családjáért rohanó férfit, míg elérnek annak és fogságba esett törzsének területéhez, itt felveszik ellene a harcot az elkészített csapdák és a természetben leselkedő vadállatok ellen. A film azzal ér véget, hogy érkeznek az európai flották hajóikkal, hogy átvegyék a hatalmat azok fölött, akik a dzsungelben élnek, és itt áll össze a kép a film mondanivalójáról, amit Mel Gibson az első filmkockán kiírt idézettel már előre jelzett: „Egy nagy civilizáció nem hódítható meg kívülről, amíg nem pusztítja el önmagát.” Más szóval, ha a maják nem egymás ellen harcoltak volna, hanem összefognak, és kiépítenek egy sok törzsből álló nagyobb, erősebb, homogén társadalmat, akkor kevesebb eséllyel indultak volna a konkvisztádorok, hogy végleg leigázzák őket, hiszen már eleve majdnem kiirtották saját magukat. A film egy szimbólum, egy üzenet a jelennek is: ne öldököljük egymást, hanem éljünk békében, fogjunk össze, erősítsük azt a közösséget, amiben körül vesz minket, mert csak így van esélye arra a világ népeinek, hogy fent maradhassanak, és színesítsék bolygónkat.
Nem ajánlom a filmet azoknak, akik érzékenyek a nyers erőszak ábrázolásra, mert valóban szinte érezhetjük a vér cseppjét, szagát a film nézése közben, de mindenkinek ajánlom, aki ezt le tudja győzni magában. Hiszen a film végére rájöhet, hogy a félelem és a mohó birtoklási vágy az, ami tönkretehet minket és környezetünket egyaránt, és csak a szeretet az, ami odavisz minket, ahová tartozunk.
