172 évvel Daenerys Targaryen előtt.
„Ha egy Targaryen születik, az istenek feldobnak egy érmét” – mondja Tyrion Lannister a Trónok harca vége felé járva. A Sárkányok háza című előzményszéria sok érmével játszik, hiszen ennek a nagyhatalmú uralkodóháznak a dicsőséges, ám háborúktól nem mentes időszakát kívánja elmesélni.
Amikor 2019 májusában adásba került David Benioff és D. B. Weiss sorozatának utolsó epizódja, gyakorlatilag biztos volt, hogy az HBO valamilyen formában tovább kívánja majd építeni az univerzumot. Ehhez pedig alapanyaguk is bőven van, hiszen George R. R. Martin – jó fantasyszerző módjára – részletekben ugyan, de gyakorlatilag Westeros egész, több ezer éves történelmét megírta. A kérdés tehát csak az volt, hogy melyik történetszálhoz nyúl a csatorna.
Talán saját korábbi hibáikból tanulva, a készítők ezúttal nem akarták elsietni a döntést: három teljes évvel az anyasorozat befejezése után érkezett meg az első spin-off széria, miután a Bloodmoon címre keresztelt projektet (melynek főszereplője a kétszeres Oscar-jelölt Naomi Watts lett volna) végül elvetették, hiába forgatták le belőle a pilot epizódot.
Míg a Bloodmoon nagyot akart ugrani, és több ezer évvel a Trónok harca eseményeit megelőzően játszódott volna, addig a Sárkányok háza már kezdetben is jó kompromisszumnak tűnt. Nagyjából 200 évvel járunk Daenerysék története előtt, így a készítőknek van tere hosszan, akár évadokon keresztül mesélni az új szereplőkről, miközben a jól ismert családnevek is meg tudnak jelenni.
Az pedig már a sorozaton kívüli tényező, hogy bár egyébként is komoly várakozás előzte volna meg a 2010-es évek legsikeresebb sorozatának előzménysorozatát, az elmúlt pár hónap történései miatt még nagyobb lett a tét az HBO számára: a szolgáltató gyakorlatilag csak negatív kontextusban szerepelt mostanság a hírekben, így az nem nagyon fért volna bele, hogy a legértékesebb produkciójukkal is bukjanak.
Ezt azonban sikerült elkerülni. A Sárkányok háza az első percekben biztosítja a nézőt a minőségéről, és szerencsére nem másolja látványosan az eredeti sorozat receptjét. Azt viszont egyelőre nehéz eldönteni, hogy a Better Call Saul és a Star Wars-sorozatok (előbbi a sorozattörténelem egyik legjobb spin-off szériája, míg utóbbiak létjogosultságát ismerjük) által meghatározott skálán hol helyezkedik el.
De miről is van szó pontosan? A sorozat Westeros világának ismerői számára igen meglepő módon egy rövid narrációval indít, ám ebben az esetben ez a didakszis megbocsátható: egy röpke történelemórát kapunk, ami segít kontextusba helyezni a később következő eseményeket.
Ahogy említettük, nagyjából két évszázaddal járunk az eredeti sorozat eseményei előtt. Jaeherys király fiai meghalnak, így trónörököst kell választani, a csatából pedig Rhaenys hercegnővel (Eve Best) szemben végül Viserys (Paddy Considine) kerül ki győztesen, így a király halála után ő ülhet a vastrónra. Csakhogy neki sem lesz fiú örököse, így ismét felmerül a kérdés: vajon ülhet-e nő a vastrónon, vagy az új király öccse, az erőszakos Daemon (Matt Smith) szerzi meg a hatalmat?
Ryan Condal, a sorozat showrunnere semmit sem bízott a véletlenre. A Sárkányok háza első része tankönyvi pilot, ahol világosak a viszonyrendszerek, kezdenek épülni a karakterek, érthető a motívumháló, és a néző azt is tapogatja, hogy merre indulhat majd el a cselekmény. A nyitóepizód az arányokat is jól tartja, nincsenek felesleges jelenetek, ugyanakkor a nagy tempó sietségbe sem csap át, mindenre elég idő jut.
Az valószínűleg senkit sem ér meglepetésként, hogy az HBO presztízskérdést csinált a sorozatból. A Trónok harca utolsó évadai már elkoptatták a „tévében ilyet még nem láttunk”-frázist, ettől függetlenül azonban tény, hogy vizuálisan ezúttal is minden a helyén van, és a készítők még arra az apróságra is figyeltek, hogy – tekintettel az időbeli ugrásra – az ismerős helyszínek némileg visszamaradottabbnak tűnjenek.
Kifejezetten nagy előnye a sorozatnak, hogy egyelőre igencsak csínján bánik a nosztalgiával. Már az egyébként általánosságban jónak tartott A Mandalóriban is az volt végtelenül elidegenítő, hogy nem volt olyan jelenet, amelyben ne lett volna egy vizuális poén vagy verbális utalás valamelyik Star Wars-karakterre. A Sárkányok háza első része viszont igyekszik elkerülni ezt a csapdát: amikor előreutal, azt (egyelőre) ízléssel teszi, úgy, hogy ezáltal az eredeti sorozat gondolatiságához is hozzátesz.
Míg a Trónok harca már az első epizódban is rengeteg karakterrel dolgozott, addig a Sárkányok háza érezhetően szűkíti a fókuszt, a történet középpontjában szinte csak a Targaryenek állnak. E tekintetben viszont lehet némi hiányérzetünk, a figurákat ugyanis egyelőre nagyon vastag ecsetvonásokkal skicceli fel a széria: Daemon a tiszteletre fittyet hányó, erőszakos, bordélyokba járó lovag, Otto Hightower (Rhys Ifans) a király jóságos segítője, míg Rhaenyra (Milly Alcock) csillogó szemű, a patriarchátust felrúgni készülő hercegnő.
Kulcsszó viszont az egyelőre, ugyanis a Daemon–Otto ellentét, és az eddig keveset mutató Rhaenys és Alicent (Emily Carey) viszony is igazán „martinos” konfliktusokat sejtet a későbbiekre. Viserys király viszont már most remek karakter: Paddy Considine nemcsak a fantasyk és a középkori történetek állandó hősét, a család és kötelesség között őrlődő férfit ábrázolja remekül, hanem egy-egy pillanatra azt az őrültséget is meg tudja villantani, ami miatt minden Targaryen egy pénzfeldobással ér fel.
Most még a karakterépítés terén érezni leginkább a meghozott kompromisszumokat, ezen a ponton azonban ismét érdemes kitérni a sorozatipari kontextusra, hiszen az HBO a versenytársak egy részével szemben továbbra is tartja magát a heti egy epizódos modellhez. Emiatt egy ilyen pilot sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint mondjuk a Netflix esetében. Itt ugyanis a nézőnek nincs meg az a lehetősége, hogy ha nem tetszik neki az első epizód, gyorsan nézheti is a következőt. Olyan nyitórész kellett tehát, ami a rajongók jelentős részét meggyőzi a maradásról.
A sorozat értékeléseit látva pedig ez sikerült is. A kérdés persze hosszútávon az, hogy mi a Sárkányok háza célja: vajon a készítők egy George R. R. Martinhoz hű történetet akarnak elmesélni, amelyben értjük, ki hová tart, és ami filmes szempontból a legmagasabb minőséget hozza? Mert ha ez, akkor minden bizonnyal sikerrel is fognak járni.
Egyelőre azonban reménykedhetünk abban, hogy az HBO a saját Better Call Saulját akarja majd elkészíteni – ebben az esetben ugyanis egy, az eredeti sorozathoz is mérhető alkotás születhet. A Targaryen család és már az első részben is dominánsnak tűnő feminista vonal kétségtelenül alkalmasnak tűnik erre is.
