Greta Gerwig első filmje a Lady Bird egy őszinte, zabolátlan, életszerű és szókimondó alkotás. Ha vágyunk egy kis nevetés – sírás hangulatingadozásra, akkor ez a film lesz a miénk. Nyomokban spoilert tartalmaz!
Főszereplőnk, Christine McPherson (Saoirse Ronan), – aki magát Lady Birdnek hívja és el is várja, hogy mindenki így szólítsa – lázad. Hogy mi ellen? Az anyja (Laurie Metcalf) ellen, a katolikus iskola ellen, ahova jár, a bátyja ellen, talán még önmaga ellen is. Filmünk a 2000-es évek elején játszódik, főhősünk csupán 17-18 éves. Nagy pillanatok ezek egy ennyi idős lány életében, hiszen az önmegvalósítás, az elvágyódás momentumai, amiket nézőként át is érzünk, ugyanis mi szintén átéltük ezeket a meghatározó dolgokat életünkben. Lady Bird nincs tisztában azzal, hogy mennyire nagyszerű lány, anyja nagyon keményen fogja, féltésből és szeretetből próbálja visszatartani, apja pedig évek óta depresszióval küzd, amiről ő nem is tudott. De vajon mitől olyan különleges lány? Nem azért, mert haját vörösre festve, csínytevésekben részt véve akar kitűnni, hanem ő inkább beiratkozik a színjátszó körbe és megszólítja a srácot, aki tetszik neki. Lady Bird nem akar a sötétségben tapogatózni. Szeretne elkerülni Sacramentoból, a városból, ahol jelenleg él. New Yorkba akar menni, a nagybetűs városba, hogy valóra válthassa álmait.
Az alkotásban minden szereplő megérdemelne egy külön filmet, mindenkinek megvan a saját problémája: származás, pénz, nemi identitás keresés, mint a legtöbb tinédzsernek. Nincsen másodlagos szereplő, nincsen másodlagos probléma. Ezek a dolgok teszik valóban izgalmassá a filmet, miközben megismerjük a várost és ennek a pici, unalmas, szinte nulla jelentőséggel rendelkező településnek a lakóit, kicsit mi is közelebb érezzük magunkat és érdekelni kezd minket a szereplők története. A sztori se nem túl könnyed, se nem túl komoly.
Érdemes külön kitérni Lady Bird és édesanyja kapcsolatára. Mindketten nagyon erős személyiségek, az anya egy tipikus óvó-védő szerepben van, ő azt szeretné, ha lánya a maximumot hozná ki magából. Nagyon sokat vitáznak, ám hatalmas szeretetet éreznek egymás iránt. Kiderül, hogy az édesanyja előtt semmilyen pozitív anyakép nem állt és legalább annyira frusztrált, mint saját lánya. A történet során kiderül, az anya csak azt szeretné, ha a lánya a legjobb énjét ki tudná hozni magából. A konfliktus kettejük között tovább mérgesedik, miután Lady Bird-öt jelentkezik egy New York-i egyetemre anyja tudta nélkül.
Christine (Lady Bird) közben nem csak az iskolai és továbbtanulási problémáival küzd, hanem magánéletében is egyre jobban uralkodik a káosz. Rájön,a suli legnépszerűbb lánya nem helyettesíti a legjobb barátnőjét és a szüzesség elvesztése sem valami nagy durranás, ahogy ő képzelte. És talán ezért tudjuk még jobban beleképzelni magunkat a helyzetébe, hiszen kinek nem voltak szerelmi gondjai 17 évesen. Vagy ki nem akart elszökni otthonról és máshol élni? Greta Gerwig nem titkolózik: Lady Bird tipikusan átlagos lány, pattanásos, le van nőve a haja és nem túl okos. A rendezőnő ezt az őszinteséget mutatja be filmjében, szinte megszólít minket a mozivásznon keresztül: hé, te! van más a problémáiddal, nem vagy egyedül!
Főhősünket végül felveszik az egyetemre, elköltözik otthonról, emiatt az anyja nem szól hozzá, de mégis ott van: New Yorkban, álmai városában. Itt viszont szembe kell néznie a szörnyű valósággal, hogy nem is olyan, amilyennek elképzelte. „Nem minden arany, ami fénylik.” – erre főszereplőnk is hamar rájön.
Saoirse Ronan színészi játéka lehengerlő, olyan őszinteséggel játssza el szerepét, hogy tényleg átérezzük minden fájdalmát és örömét, párszor könnyeket is csalhat az arcunkra.
A Lady Bird igen, egy tipikus női mozi, ám egy felnövekvés-történet, amely tele van szeretettel. Rövid film, röpke másfél órával, de a szíve óriási és talán egy-egy szülőnek vagy tininek még segítségére is lehet.
