Éveken keresztül szunnyadt álmában, most pedig eljön érted. Ja, mindannyiunkért! És marha jó lesz!

A Ragadozó alakja az Alienével együtt egybeforrt a sci-fi-horror műfajjal és annak legfőbb képviselőivé léptek elő a hosszú évek során. Voltak szép pillanatok, nagy bukások, de e két karakter népszerűsége máig töretlen. Hosszú pihenője után kedvenc földöntúli vadászunk visszatér. És mi epekedve, tárt karokkal várjuk.

A Predator karaktere rengeteg vihart vészelt át. Saját filmjei után crossoverbe helyezték az Aliennel, ami finoman szólva és a szó szoros értelmében is katasztrófához vezetett. Ezután lefektették a kis vadászt aludni, hátha az idő múlásával beletuszkolhatják majd egy újabb trash-filmbe. Nem is kellett sokáig várni: Antal Nimród és Robert Rodriguez 2010-ben akkorát rúgott az egész karakterbe és annak mitológiájába, hogy azóta sír, aki meghallja a Predator többes számát. Nemcsak a pocsék színészi játék, de az ötlettelenség és az egyhangúság olyan mélyre ásták a franchise sírját, hogy a Fox azóta csak kapargatja elő. Vagyis kapargatta, ugyanis befutott az utolsó előzetes is a filmhez, amely most, szeptember 13-án debütál a mozikban.

Az ízelítő nem finomkodik, megmutatja, pontosan mire is számíthatunk: badass akcióra, parádés látványra (atyaúristen, hogy néznek ki ezek a Predatorok, ez a CGI csúcsa), brutális szórakozásra. Ezt szolgálja jelen filmünk: nem fog se drámázni, sem karaktereken elmélázni. Itt minden vérezni, robbanni, harapni fog, csak ne kíméljen minket!

A történetről sokat nem lehet sejteni, csak amit az előzetesek megmutattak: valamiféle kísérlet eredményeképp létrehoznak egy új Ragadozó-fajt, ami szépen rendet tesz a bolygónkon, és az azon garázdálkodó fajtársaikkal és az őslakókkal (velünk) törli fel a padlót. A Predator vs. Predator összecsapást már a plakát is hirdeti, valószínűleg ezen lesz majd a legnagyobb hangsúly, már ami az akciózást illeti, hiszen abból lesz itt bőven.

A filmet Shane Black rendezte, akihez a Durr, durr és csók (2005), a Vasember 3 (2013) és a Rendes fickók (2016) is köthető. Tapasztalt író-rendezőről beszélünk, aki remélhetőleg nagy odafigyeléssel és alázattal nyúl az alapanyaghoz. A forgatókönyv elkészítésének oroszlánrészét is magára vállalta, s ebben segítségére volt Fred Dekker, aki a Star Trek: Enterprise egyik vezető írója volt és a múltban is akadt pár közös projektjük. Tehát a stáb élén egy biztos bázis áll, hát lássuk a színészeket. A főszerepben láthatjuk Boyd Holbrookot, akit olyan szuperprodukciókból ismerhetünk, mint a Logan, Holtodiglan vagy a Sírok között. Mellette felbukkan Trevante Rhodes (Moonlight, Westworld), Alfie Allen (Trónok Harca) és Jacob Tremblay (Az igazi csoda). Amint láthatjuk, nem csak a gyártásban, de színészileg is nagyon ütős alkotásnak ígérkezik a The Predator.

Mitől bukhat el a film? Legfőbb félnivalója az, hogy túlságosan komolyan veszi magát, elkezd drámázni, vagy egyszerűen lelassul a cselekmény. A műfaj legnagyobb ereje és sajátossága, hogy elejétől a végéig pörög és nem áll le egy percre sem. Ha karakterépítésről van szó, akkor is a laza, poénos párbeszédek jellemzik a szereplők közti kontaktot (lásd.: Predator – 1987). Máglyára kerülhet szintúgy, ha túlzottan belepiszkál a rém mitológiájába (rengeteg könyv született a műfajban ezzel a karakterrel a főszerepben, nagy részét olvastam, és a legtöbb ugyanezen a ponton csúszott el). Tehát nem kell feleslegen felborzolni a kedélyeket, zargatni a múltat. Egyszerűen van ez a karakter, aminek nem kell feltétlenül megmagyarázni az eredetét (habár az első AvP epizódban látható azték/maja nemezis egyszerűen zseniálisra sikerült).

A The Predator üdítő színfoltja lesz a tanévkezdős moziműsornak, minden rajongónak és adrenalinra vágyónak ott a helye a moziban!

Képek forrása: imbd.com