Szombathelyi sikerek a Városmajori Színházi Szemlén

Kocsis Marcell 2018. Sze. 4. 0 0

Megtisztelő és rangos elismerésekkel gazdagodott a Weöres Sándor Színház: a Városmajori Színházi Szemlén három díjat is elnyert a szombathelyi társulat az Alföldi Róbert rendezte Volpone című Ben Jonson komédiával.

A legjobb társulatnak járó díj mellett a legjobb férfi főszereplőnek járó kitüntetést Bányai Kelemen Barna vihette haza a simlis Mosca megformálásáért, de Csankó Zoltán is különdíjat érdemelt ki, többek között a Volpone-ban nyújtott emlékezetes vendégszereplése elismerése képen.

Fotó: Lutor Katalin

A legjobb előadás a Mohácsi János által a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban színre vitt Illatszertár című produkció lett. A szakmai zsűri tagjai pedig Szinetár Miklós rendező, Bagossy László rendező, az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Színházművészeti Intézetének vezetője, Deres Péter dramaturg és Bán Teodóra voltak.

Fotó: Lutor Katalin

A Városmajori Szabadtéri Színpadon június 15-e és július 3-a hat nem budapesti színház előadását szemlézte a zsűri, a díjátadóra pedig szeptember 3-án került sor. A további díjazottakról pedig ide kattintva tudhatnak meg többet.

Kiemelt kép: Lutor Katalin

Tags: Alföldi Róbert, Bányai Kelemen Barna, Ben Jonson, Csankó Zoltán, Színház, Szombathely, Városmajori Színházi Szemle, Volpone, Weöres Sándor Színház Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts