Csütörtök reggel szintén rengeteg program tárult elénk a KAFF műsorfüzetében. 

Szerző: Nagy Krisztina

Kezdésként délelőtt a 10 órai hőséggel kellett megküzdenünk, hogy bejuthassunk az Otthon Mozi falai közé. Szerencsénkre csöppet sem csalódtunk az első programban. A Hol van Anne Frank? című Ari Folman-alkotással kezdtünk. A korai vetítés miatt szinte biztos voltam abban, hogy alig lesznek a teremben, de senki sem tévedhetetlen. Az izgalmas, elgondolkodtató és érzékenyítő film hatására nemcsak a nézők kaptak zsebkendő után, hanem még a zsűri is. Hatalmas tapssal zárult a vetítés.

Ezt követően a tömeg sodrása a Malom Moziban megrendezésre kerülő CICAF programra vezetett minket, ahol a kortárs kínai animáció legjobbjait láthattuk. A nem várt érdeklődők miatt voltak, akik már csak a moziterem lépcsőjén ülve tudtak helyet foglalni, de ez sem okozott problémát a kíváncsi szempároknak.

Akadtak olyanok is, akik A kis Nicolast választották következőnek, azonban mi Mascha Halberstad alkotását, A kolbász királyt, valamint a Stéphane Aubier és Vincent Patar Pánikfalva: Vakáció című filmjét részesítettük előnyben, hiszen nem minden nap láthat az ember éneklő hentest a filmvásznon. A Hírös Agóra Színházterme abban az egy órában sok nevetéstől volt hangos.

KAFF
A kolbászkirály (forrás: KAFF)

Voltak, akik érdeklődésből vagy nosztalgia gyanánt a Magyar népmesék vetítésén vettek részt Kecskemét főterén. A tegnapi vetítés, Az ember tragédiája után ez is nagy sikert aratott a gyermekes családok körében. 

A humoros történetek mellett volt több olyan alkotás is, ami megdöbbentő, különös vagy éppen zavarba ejtő volt a közönség számára. A következő programunk a belga animáció legjavából merített, ennek keretében a szerelmi életről és más hétköznapi problémákról szóló alkotások kerültek a vászonra. 

Egy kis pihenés után a magyar versenyprogram rövidfilmjeire vitt tovább az utunk, ahol lehetőségünk volt megnézni több igazán remeknek mondható alkotást is. Ilyen volt Molnár Eszter alkotása, A mosógépen túl és a Nyugvó köd is, amely Fábián Nikolett munkáját dicséri. 

Miután visszakeveredtünk az Otthon Mozi épületébe, már a levegőben lehetett érezni a nagy feszültséget. Még háromnegyed óra volt a vetítés kezdete előtt, de máris szállingóztak az emberek. Nem sokkal később elindult a nagy csata a legjobb ülőhelyekért, később pedig már a szimpla helyekért is. Ahogy a szervezők is említették: 

Még a csilláron is nézők lógnak.

Gauder Áron alkotása, a Kojot négy lelke nagy népszerűségnek örvendett, olyannyira, hogy a film kezdete előtt bejelentették, terveznek egy következő vetítést is a fesztiválon, ugyanis sokan nem jutottak helyhez. A program nagy tapsviharral zárult, annak ellenére is, hogy sokan a moziteremből kilépve már kritikusan boncolgatták a film mondanivalóját.

KAFF
Kojot négy lelke (forrás: KAFF)

Végezetül ellátogattunk a programfüzet utolsó eseményére is, a KAFFTER partira, ahol a szerencsésebbek alkotók sokaságával ismerkedhettek meg és elegyedhettek beszélgetésbe. Az est utolsó állomásán, a Beszélő Köntösben is sokan megfordultak, mondhatni „még a csilláron is lógtak”.

Kiemelt kép: Jelenet A mosógépen túl c. filmből (forrás: kaff.hu)