Izgalmas filmeket láthattak a nézők a Budapest Film Awards első vetítéssorozatán, augusztus 25-én.
Budapest Film Awards – Három intézmény együttműködése
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Filmtudományi Tanszéke, a Budapest Film Academy és a Loyola Marymount University (School of Film and Television, Los Angeles) együttműködésében rendezték meg idén először a Budapest Film Awards elnevezésű rövidfilmfesztivált.
A zsűri a világ minden pontjáról várta az alkotásokat, a nézők pedig egy válogatást láthattak a díjazott filmekből. A sokszínűség itt nemcsak egy jól hangzó szlogen volt, valóban nagyon-nagyon különböző filmeket tekinthetett meg az egyébként meglepően szép számban megjelent közönség. Voltak köztük egészen profi alkotások is, más filmek viszont sokkal inkább kísérletező jellegükkel tűntek ki.
Mindig öröm, ha újabb filmes rendezvény kerül fel az egyébként is igen színes itthoni palettára. Most sem volt ez másként, épp ezért az első pozitív meglepetés akkor ért, mikor láttam, milyen sokan voltak kíváncsiak a díjazott filmek vetítésére. Pedig, ahogy a bevezetőben említettük, jórészt egyetemi projektekről van szó, így a marketingerő nyilván nem mérhető a nagy filmfesztiválokéhoz, ennek ellenére majdnem sikerült megtölteni az Aréna mozijának egyik termét.
A vetített filmek közös játékideje meghaladta a három órát (erről majd bővebben később), az egyes alkotások előtt pedig a Budapest Film Academy vezetője, Hódi Jenő mondott rövid, sokszor humoros bevezetőt. Azt még mindenképp meg kell említeni, hogy készült egy rövid, kézfeltartásos közvéleménykutatás arról, hogy ki az, aki filmesként, esetleg filmet tanulóként van jelen, ebből pedig kiderült, hogy a közönség jelentős részét ők tették ki, ami jól mutatja, hogy a BFA-ból hosszú távon izgalmas szakmai fórum alakulhat, amely kiugrási lehetőséget biztosíthat a fiatal filmesek számára.
Sokszínű vetítés
No, de beszéljünk magukról az alkotásokról. Elöljáróban annyit mindenképpen megjegyeznék, hogy a vetítéshossz átgondolásra szorul. A három órát is meghaladó összidőtartam igencsak igénybe veszi a nézőt, rövidfilmek esetén talán jobban is, mint egy nagyjátékfilm esetében, hiszen 15-20 percenként új film logikai rendszerét kell megértenünk.
A jövőben talán szerencsésebb lenne szünetet beiktatni, vagy két vetítést tartani, viszont a filmek számát csökkenteni nem szükséges, hiszen úgy illik, hogy a fontosabb díjazottakat láthassa a közönség.
Emellett az is feltétlenül igaz, amit Hódi Jenő mondott a vetítés egy pontján, miszerint figyelembe kell venni, hogy ezek a filmek nagyon eltérő költségvetéssel készülnek. A vetítési sorrend meghatározásakor a jövőben ezt is érdemes lesz megfontolni, mert tényleg nagyon látványos volt, hogy esetenként egy egész komoly költségvetésből készült filmet egy teljesen amatőr munka (ezalatt nem a minőséget, hanem a ráfordítást értem) követett.
Lássuk a kisfilmeket!
Dobos Ákos filmjével, a The Last of the Ushers-szel kezdtünk, melyet Edger Allen Poe egyik műve inspirált. A kisfilm a Budapest Film Academy műhelyében készült, Hódi Jenő elmondta, hogy nem érezték volna etikusnak, ha az általuk támogatott filmek a versenyprogram részét képezik, de teljesen kizárni sem szerették volna őket, így terveik szerint minden vetítésen bemutatnak majd egyet a az iskola támogatásával készült filmek közül.
Dobos rendezésének megvannak a maga gyermekbetegségei, a dialógusokon például bőven lehetett volna még dolgozni, ám az kétségtelen, hogy a rendező ért az atmoszférateremtéshez, a film kulcsjelenetei ilyen szempontból működtek.
Jött a Molotov, Ariel Semmel alkotása, ami a legjobb vágás díját kapta, teljesen jogosan. Olyan kreatív megoldásokkal van telis-tele a film, melyek a hangulatot is remekül szolgálják. A rövidfilm a jelenben játszódik, egy politikailag teljesen széteső, bűnnel átitatott metropoliszban, ennek az atmoszférának a megteremtéséhez pedig elengedhetetlen volt a zaklatott vágás.
A fesztivál legjobbjai
Farah Nabulsi The Present című alkotása volt első, amelynél érezhetően szintet lépett a fesztivál. Ez persze nem véletlen, a palesztin rendezőnő filmjét a legjobb rövidfilm kategóriájában Oscar-díjra is jelölték.
A The Present remekül ragadja meg, hogy egy háborús övezetben még az olyan hétköznapi, banális cselekményeket is, mint a bevásárlás, milyen mértékben hat át a politika. A fesztivál legjobb színész díját bezsebelő Saleh Bakri árnyaltan ábrázolja, ahogy a nyugodt és kedélyes férfit felőrli a bürokrácia, amely itt fegyveres katonák képében jelenik meg.
Mintha egy militáns kafkai világot látnánk, Nabulsi pedig nagyon prózai megoldási javaslatot kínál: a gyermeki nézőpontot ruházza fel valódi bölcsességgel. Megmutatja, hogy ezekre a problémákra mennyire kézenfekvő lenne a megoldás, ha nem a gyűlölet uralna mindent. A zárójelenet, amint a kislány nemes egyszerűséggel áttolja a vásárolt hűtőt a határon, egyszerre katartikus és megkapóan szimbolikus.
Az erős és profi alkotások között még mindenképpen meg kell említenünk Elvira Lind The Letter Room című filmjét, melyben a főszerepet egy A-listás sztár, Oscar Isaac játssza, és amely kapcsán jogosan juthat eszünkbe Kocsis Ágnes egy karrierje elején készített rövidfilmje, a Szortírozott levelek.
A két alkotás alapszituációja ugyanis nagyon hasonló, vegyünk egy főhőst, akinek kiüresedett az élete, és aki így mások levelein keresztül azok helyzetébe képzeli bele magát. Lind azonban inkább a humor irányából közelített, így filmje egy kellemesen hömpölygő, de azért mélységgel is bíró alkotás lett.
A Mist and Blood és a Traces volt a fesztivál két legerősebb filmje a vizualitást illetően. Előbbi, melyet Roland Collin rendezett, egy egyébként nem különösebben eredeti, pszichopata sorozatgyilkosos sztori, de a film kétségtelenül remekül van megrendezve, működik a suspense, erősek a képek.
A Traces pedig egy, a természet monumentalitását festői képekkel megfogó alkotás.
A legjobb diákfilm díját szintén egy vizuálisan megkapó darab, a The Beauty című animációs film kapta, mely minőségi effektjei mellett ironikusan értelmezi újra címét.
A közönségdíjat Celia Jaspers cuki filmje, a Milk zsebelte be. A cuki nem túl szakszerű kifejezés filmekről való diskurzusban, de Jaspers rendezésére tényleg nincs jobb szó. Arról szól a mindössze néhány perces alkotás, hogy egy kislány a boltban látja, hogy egy idős férfi nem tudja kifizetni a tejet, ezért nem nyalókat vesz, hanem a zsebpénzével kisegíti a bácsit.
A végére hagytam személyes kedvencemet, a legjobb kísérleti film díját kapó Masel Tov Cocktailt, mely Arkadij Khaet és Mickey Paatzsch munkája. A két fiatal filmes remek módját találta meg annak, hogy a narratív konvenciókat felbontva beszéljen egy fontos témáról.
A film az antiszemitizmusról, illetve annak leágazásairól szól, tehát beszél például a németek kollektív bűntudatáról, az ebből fakadó esetleges túlkompenzálásról, illetve arról, hogy bár főhőse egy zsidó srác, aki nem is tagadja meg az identitását, de szeretné, ha őt nem elsősorban zsidóként, hanem srácként határoznák meg, ha nem szólna életének minden apró mozzanata arról, hogy neki milyen a származása.A film remek humorral ábrázolja ezt az állapotot, többször kiszólva a nézőhöz, párbeszédre hívva a befogadót.
Ezzel zárult tehát a filmek sora, ennél tökéletesebb lezárást pedig nem is lehetett volna elképzelni.
Sokszínű, izgalmas válogatást láthattak a nézők a Budapest Film Awards első díjátadóján. Ha ezt a színvonalat tudja tartani a fesztivál, akkor mindenképpen helye lehet majd a magyar filmes rendezvények között.
Kiemelt kép: Twitter. com
