Kayla Czaga magyar származású kanadai költő első verseskötete 2014-ben jelent meg For your safety please hold on címmel. A Prae Kiadó és Kis Orsolya fordító jóvoltából immár anyanyelvünkön is élvezhetjük. Az őszinte, ugyanakkor játékos és a humorra igencsak építő versek egy lány felnövését és annak fontosabb mozzanatait követik nyomon. Ebből nem hiányozhatnak az apák, anyák, nagypapák és nem-nagypapák, ahogy a barátok sem, akik a hangyák nagyítózásából idővel kinőnek, míg végül azon kapjuk magunkat, hogy baristaként Heideggert idéznek.
Czaga egy másik világba vezet minket, melyben – akaratlanul – mégis a sajátunkra ismerünk. A könyvbeli családban az ő rokonai elevenednek meg, barátai akár a mi barátaink is lehetnének. Élethelyzetei olykor abszurdnak tűnnek, de éppen emiatt könnyű beléjük helyezkedni. Mindez a versek rendkívüli őszinteségének köszönhető. A lapok közül áramlik a szabadság és a kötetlenség. Olyan kötet ez, ami lendületesen görgeti magán végig az olvasót.
A Kis Présházban rendezett bemutatón a költő és a fordító olvasatában is elhangzottak a művek. Előtte beszélgettünk egy kicsit Kaylával verseiről, írástechnikáiról és Magyarországról.
Nagyon szerettem a verseidben, hogy rendkívül magával ragadóak. Behívnak a saját világodba, az életed körülményeibe – mint egy invitálás arra, hogy mi is megtapasztalhassuk a világot úgy, ahogyan te. Ilyen tekintetben pedig nagyon is meggyőzőek a szövegeid. Van bármiféle módszered vagy stratégiád ennek elérésére, vagy egyszerűen ösztönös atmoszférateremtő vagy?
Nagyon lenyűgöznek az emberek. Amikor fiatal voltam, emlékszem, ahogy a nagy családi összejöveteleken csodálattal követtem, mit csinálnak a többiek, szóval azt hiszem, ez egy természetes hajlam. Észreveszek rajtuk apró dolgokat, például azt, ahogyan öltözködnek… Ez egy olyan képesség, amit idővel kiélesítettem. Az egyetemen és a főiskolán is tanultam írást, szóval ez meg olyasvalami, amiben egyre jobb lettem. Az olvasás révén is fejlődtem, látva, hogy írnak az emberekről más, általam csodált költők.
Mindig dolgozol valamilyen versen?
Általában mindig piszkálok valamit. Vannak időszakok, amikor nagyon produktív vagyok, és körülbelül minden héten írok egy verset. De előfordul, hogy akár hónapokig csak halmozgatok, aztán jön egy lassabb időszak, amikor csak anyagot gyűjtök.
Mennyi ideig tartott megírni a Biztonsága érdekében, kérem kapaszkodjont?
Ez a gyűjtemény viszonylag gyorsan készült el, mivel a mesterszakos diplomamunkám volt. A nagy része két év alatt íródott, 2011 és 2013 között, ekkor a UBC-n (University of British Columbia – a szerk.) tanultam. Írtam néhány verset az azt megelőző években is, így a legkorábbiak, azt hiszem, három évvel a mesterképzés megkezdése előtt születtek. Tehát összesen öt év.
Hogyan zajlott a diplomamunkád megírása?
Volt egy témavezetőm, akinek minden hónapban leadtam bizonyos oldalnyi írást. Ez a tanév alatt öt oldal volt, majd nyáron tíz. Dolgoztunk rajtuk, vagy kivágtunk belőlük. Új könyveket is javasolt, amelyeket érdemesnek látott elolvasnom.
A lírai én jellegzetes hangja miatt azt hittem, hogy a kötet első részét még gyerekkorodban írtad.
Igen, szeretek ezzel játszani: néha könnyebb hozzáférni egy adott dologhoz, ha egy másik kor hangját veszed fel. Ez egy szórakoztató gyakorlat is egyben, hogy kizökkenjek abból, ahogyan általában beszélek.
A kötet bővelkedik a családi történetekben. Hogyan fogadta a családod a verseket? Hogyan viszonyultak a könyv egészéhez és a vele járó sikerhez?
Nagyon büszkék voltak rám, amikor kiadtam a könyvet, de a versekre adott reakcióik eléggé eltérőek voltak. Sokat írtam az apámról, és azt hittem, nagyon megtisztelőnek fogja érezni, ha majd viszontlátja magát. De meg kellett tanulnom, hogy nagyon nehéz önmagadat látni valaki más írásában. Voltak barátaim, akik rólam írtak, és nagyon kényelmetlen érzés volt, mikor magamat láttam a versekben. Azt hiszem, valószínűleg neki is hasonló volt a tapasztalata.
Akkoriban nem vettem észre, hogy talán ő is így reagált. Azt mondta, nem igazán érti a verseimet, hogy hova akarok kilyukadni velük. És azt hiszem, a költészet nagyon mást jelentett számára; romantikus, klasszikus elképzelései voltak róla. Szóval a szabadverseknek nem igazán volt értelme a számára.
Diákként tanultatok a szabadversekről Kanadában?
Igen. Édesapám viszont még nem, mikor iskolába járt.
Egy interjúban azt nyilatkoztad, egy ponton valaki rávilágított arra, hogy a verseknek nem kell rímelniük.
Igen, ez középiskolában volt.
Úgy érezted, hogy a rímek meggátolnak abban, hogy megtaláld a saját hangod és természetesen fejezd ki magad?
Azt hiszem, ahelyett, hogy arra koncentráltam volna, amit mondani akartam, inkább arra összpontosítottam, hogy a minta jól illeszkedjen. Sokkal könnyebbé vált, amikor rájöttem, hogy nem kell szigorúan követnem a metrumot. Ez kinyitotta a lehetőségek ajtaját.
Kíváncsi vagyok, mit veszel figyelembe a verssorok tördelésénél. Összefügg a versek hangzásával, vagy inkább hangsúlyt helyezel rájuk ezzel?
A sorhossz számomra a versem hangját jelzi. Tehát egy nagyon rövid sorhosszú vers – például amelyik a könyvemet zárja – sokkal nyugodtabb, inkább egyfajta meditáció. A hosszabbak pedig kicsit beszédesebbek, konfrontatívabbak… hangosabbak. A hossz ezt jelzi számomra. Aztán a sorok befejezése… mivel a szem szünetet tart a sorok végén, a befejező szó fontosabb a vers szempontjából, vagy több jelentéssel bírhat.
Számodra mikor mondható késznek egy vers?
Nem is tudom. Az egyik mentorom azt mondta, hogy egy verset soha nem fejezünk be, csak úgymond feladjuk. Egy örökkévalóságon át lehet a szavakon csiszolni, hogy egy kicsit jobbá tegyük őket. Ezt a végtelenségig csinálhatod, mindig szétszedve néhány dolgot. Egy bizonyos ponton azt mondom, oké, még mindig vannak részek, amik idegesítenek benne, de ezektől sosem szabadulok meg. Valószínűleg ezért is folytatom az írást, mert sosem érzem úgy, hogy a végére értem.
Mennyire vettél részt a kötet fordításában?
Nem igazán. Orsolya írt nekem egy e-mailt, amiben engedélyt kért a versek lefordítására, és én igent mondtam. Majd kérdezett még párat kis dolgokról a verseim kapcsán. A munka legnagyobb részét ő csinálta.
Ez az első fordítás, ami a kötetből készült?
Igen, nagyon meglepő, mert már nagyjából tíz éve kint van a könyv, szóval kicsit úgy éreztem, mintha a semmiből jött volna az egész. Orsi egy kanadai könyvlistán talált rá a kötetemre. Tetszett neki, majd azt is megtudta, hogy magyar vagyok. Aztán felkereste a kiadót, és nekik is tetszett az ötlet.
Mit gondoltál Magyarországról, mielőtt ellátogattál ide, és hogyan változott az elképzelésed a helyről?
Apám nem igazán akart beszélni Magyarországról. Hatéves korában jött Kanadába, ez a forradalom idején volt. Azt hiszem, nagyon fájdalmas volt számára – és zavaros is, hiszen még gyerek volt. Szóval Magyarország mindig is rejtély volt számomra, valami olyan, amiről bármit el tudnék képzelni. A nagymamám egy kicsivel többet beszélt róla. Mindig, amikor meglátogattam, kiváló, hagyományos magyar ételekkel várt, amiket Kanadában nem nagyon látni. Ez nagyon tetszett, de még mindig keveset tudok Magyarországról, és akkoriban még ennyit sem tudtam.
Mi a legnagyobb kihívás számodra a versírásban?
Mikor megláttam ezt a kérdést, nem igazán tudtam, hogyan fogom megválaszolni, mert úgy érzem, a kihívás mindig változik. Azt hiszem – mivel sokszor írok emberekről, a családról és hasonló dolgokról –, az, hogy ne érződjön úgy, mintha ugyanazt a verset írnám meg újra és újra. Nem szeretnék túlságosan ismétlődőnek hangzani. Szóval mindig próbálom kitalálni, hogyan tudnám bővíteni a hangomat.
Egy mentorprogram tagja is vagy. Mesélnél egy kicsit erről?
Az emberek, akiket tanítok, az egyetemi tanulmányaikat folytatják, szóval mindegyikük felnőtt, de akadnak a költészet iránt érdeklődő nyugdíjasok is. De olyanok szintén, akik mesterképzéses felvételire készülnek. Szóval szinte minden korosztályt és minden szintet érintek.
Mit tanácsolsz azoknak, akik még újak a versírásban?
Olvassanak sokat. Sokan, akik verset akarnak írni, nem olvasnak kortárs költőket. Ahhoz szoktam ezt hasonlítani, mint mikor valaki zenész akar lenni, de sosem hallgatja az új albumokat. Szóval olvass sokat. A közösség is fontos, és a különféle gyakorlatok, amik segítenek szélesíteni a kifejezést.
Hamarosan megjelenik új, Midway című köteted. Mire számíthatnak az olvasók? Miben lesz más, mint az eddigi könyveid?
Az az érzésem, hogy ez egy jó hibrid a korábbi kettő között. A Biztonsága érdekében, kérem, kapaszkodjon a családról szólt, a Dunk Tank pedig inkább a magánéletemről. A Midway a szüleim halálát érinti. Szóval kevésbé vicces, mint az előző kettő. Talán ez lesz az eddigi legszomorúbb könyvem.
A könyv megvásárolható ezen a linken.
