Letisztult termékek, minőségi anyagok, igényes dizájn. A dodi.baby.products babakiegészítők megálmodójával és magalkotójával beszélgettem az idén indult vállalkozásáról.
Mesélnél egy kicsit magadról, hogy az olvasóink jobban megismerjenek?
Dóri vagyok, feleség, anya és a dodi.baby.products megálmodója. Jelenleg itthon vagyok GYES-en a 11 hónapos kislányommal, Alízzal és a golden retriever kutyusunkkal, Lunával. Idén leszek 34 éves, és nem tudok nyugton lenni. Imádom, ha zajlik körülöttem az élet. Mindig is egyszerre több dolgot csináltam, mondhatjuk úgy is, hogy szeretem a kihívásokat.
Mivel foglalkozol?
A kislányom születése előtt egy nagy ruházati multicégnél voltam üzletvezető, mellette elvégeztem két egyetemet és egy esküvőszervező tanfolyamot. Ezt most csak azért meséltem el, hogy érthető legyen az, hogy amikor a kislányom 1 hónapos lett, elkezdtem játszani egy vállalkozás gondolatával, ami egyébként mindig is vonzott. Ekkor még nem tudtam, hogy mit is szeretnék, csak azt, hogy olyan legyen, amit itthonról tudok végezni.
Közben a kislányomnak szerettem volna egy szép cumiláncot és fejpántot vásárolni, de nem találtam az igazit. Így kitaláltam, hogy készítek neki. Ami olyan jól sikerült, hogy elgondolkoztam azon, ez másoknak is tetszene. Fejben ekkor született meg a dodi.baby.products.
Hobbiként indult és vállalkozás lett belőle, vagy tudtad, hogy lesz rá igény a piacon?
Mikor kitaláltam, hogy készítek a kislányomnak cumiláncot és fejpántot, elkezdtem körbenézni a lehetőségek között, és rájöttem, hogy ez a letisztult natúr/pasztell dizájn – amiben én gondolkodom – kevés van a piacon. Ezért is adtam ennek egy esélyt.
Hogy hobbiként indult-e, igazából nem, de olyan formában igen, hogy mindig is szerettem a kreatív dolgokat. Régebben nagyon sok karkötőt készítettem, fonalból és gyöngyből magamnak és a családomnak. A házunkat is szeretem díszítgetni; ajtódíszeket, adventi koszorúkat készítek. Szóval valamilyen módon mindig is az életem része volt a kézműveskedés.
Hogy kezdtél neki a megvalósításnak?
Az ötlet megszületése után még hónapok teltek el, mire elindítottam a vállalkozást. Körbe kellett járnom, hogy milyen teendőim vannak egy vállalkozás indításával, utána kellett néznem a szabályoknak és a biztonságos elkészítési módoknak. Illetve, fontos volt, hogy minőségi alapanyagokat vásároljak.
Először rendeltem egy alapcsomagot magamnak, pár színt és formát, és gyakoroltam a különböző termékek elkészítését, majd gyártottam egy kezdő termék palettát. Pár fejpántot, cumiláncot és hozzá tartozó rágókát, amiket befotóztam az Instagram oldalam elindításához. Mindeközben részt vettem néhány Instagram workshoppon is, illetve elkezdtem dolgozni az arculaton is.
Eddig hány megrendelésed volt már?
Március 13-án indítottam a vállalkozásom és azóta kb. 150 megrendelésem volt. Ezalatt a 4 hónap alatt minden hónapban nőtt a megrendelések száma. Legtöbbször egy vásárlásnál több terméket is rendelnek, és már több visszatérő vásárlóm volt, úgyhogy azt kell mondanom, nagyon boldog vagyok, mert úgy tűnik, hogy szeretik azt, amit csinálok.
Rajta vagy azon, hogy legyen kiépített vásárlói köröd, vagy bízol a szájhagyományban?
Abszolút fontosnak tartom, hogy legyen kiépített vásárlói köröm. Nagy hangsúlyt fektetek a kommunikációra a követőimmel és a vásárlóimmal is. Teljesen egyedi megrendelésekre van lehetőség, egyelőre nincs készleten kész termék, mindig az aktuális egyedi rendeléseket készítem. Illetve már több nyereményjátékot is hirdettem.
És persze bízom a szájhagyományban is, hiszen, ha elégedett vásárlóim vannak, akkor ajánlani fognak másoknak is.
Nagyon szép, letisztult, egységes a kreatív az Instagram oldaladon. Te felelsz a dizájnért?
Köszönöm! Igen, mindenért én felelek. Nagyon szeretem a harmóniát, a letisztult és egyszerű, de szép dolgokat. Azt akartam, hogy ez jöjjön át mindenkinek az oldalamról, termékeimről.
Nagy hangsúlyt fektetsz a csomagolásra is, volt szerencsém tapasztalni. Hogy jött ennek az ötlete?
Azt szerettem volna, ha a csomagolás is tükrözi azt, amit képviselnek a termékeim. Na meg azt gondolom, hogy mindenki szeret szép csomagot kapni, még akkor is, ha fizetett érte. Legalábbis nekem mindig jól esik, ha egy olyan csomagot kapok, amin érzem az odafigyelést és a szeretetet, amivel készült. Én is azt szeretném, ha már a csomagolás kibontása közben ezt éreznék a vásárlóim.
Hiszel abban, hogy pár év múlva szükség lesz egy csapatra a folyamatos működéshez? Szeretnéd, hogy így legyen?
Őszintén, nem gondoltam volna, hogy 4 hónap alatt ennyi megrendelésem lesz és közel 900 ember fogja követni az Instagram oldalam. Csak bíztam benne, hogy szeretni fogják és bíztam magamban is, hogy jó az, amit csinálok, de ezeket a számokat az év végére terveztem be. Szóval csak kapkodom a fejem és borzasztó boldog vagyok. Amikor csak időm engedi, készítem a termékeket, persze az első jelenleg a kislányom, de egyelőre győzöm mellette.
Igazából nem tudom szeretném-e, hogy később csatlakozzon valaki a dodi.baby.products-hoz. Most ez olyan jó, hogy csak az enyém, aztán meglátjuk persze, ha továbbra is ennyire szeretni fogja mindenki, akár még ki is nőheti magát. De ez még a jövő.
Gondolkoztál azon, hogy az online eladás mellett létrehozz egy „fizikai” üzletet is?
Nem igazán, a terveim között most az szerepel, hogy legyen készleten termékem, amivel majd szeretnék pályázni a pici piacra. De ahhoz még sok-sok terméket kell készítenem.