Lássuk, hogy telt a XII. Hajduböszörményi Írótábor!
Szerző: Ocsenás Péter Bence
Hajnali kelés, kétszeri átszállás, izzadás a meleg fülkében. Így kezdődött július 11. reggele, hogy aztán délelőtt megérkezzek a hajdúböszörményi állomásra, ahol Zoli bácsi, a tábor rendre visszatérő tagja segített a csomagokkal, és a tábor helyszínére, a debreceni egyetem kihelyezett karának kollégiumába fuvarozott.
Bizonytalanul lépek be a kollégium kapuján: idén vagyok először, sok az új impulzus. A portánál még kicsi a sor, a legtöbben az eggyel későbbi vonattal érkeznek. A vendégszoba nagyobb, mint képzeltem, egy szobába kerülök Ágostonnal, Mikivel és Bálinttal. Az udvar szolgál a közösségi élet központjául, itt találkozunk Attilával és Florenciával: a padokon cigizve faggatjuk egymást, mióta jársz ide, próza vagy líra, kihez kerültél.
Közösen megyünk ebédelni, a hosszú pad és fehér székek az általános iskolai menza hangulatát ébresztik bennem. Ebéd után rövid ejtőzés – taktikai szundi, ahogy Bálint nevezi –, aztán irány a műhelyekre. Idén a líráért Áfra János, Vörös István, Magolcsay Nagy Gábor és Kemény István a felelős, a prózát Kiss Tibor Noé, Berta Zsolt és Sopotnik Zoltán viszi. Noé műhelyén a bemutatkozás után az elvárásainkat fejtjük ki, megbeszéljük a három nap menetét.
A műhely után nincs sok idő, kezdődik a kritika és a média/újságíró szeminárium. Előbbiért Vissy Beatrix, utóbbiért Vogyerák Anikó felelős. Bea a kritikaírás nehézségeiről beszél, avagy a szerző és kritikus gyakori konfliktusairól. Szóba kerül Mán-Várhegyi Réka Vázlat valami máshoz című könyve: a csoport két részre oszlik, negatív és pozitív állításokat fogalmazunk meg a művel kapcsolatban.
A szemináriumok után újabb beszélgetés alakul ki az udvaron. Megtudom, milyen sokan érkeztek a határon túlról: Döme, Dániel és Zsófi Erdélyből, Miki és Bálint a Vajdaságból, Kata Kárpátaljáról jött. A vacsora után Papp-Für János, a tábor szervezője és Kiss Attila, Hajduböszörmény polgármestere hivatalosan is megnyitja az idei tábort, és kiemelik, hogy a szorongató gazdasági helyzet miatt különösen büszkék az ezévi megvalósulásra.
A megnyitó után Papp-Für Magolcsayval és Noéval beszélget az írás nehézségeiről. Szóba kerül a kilencvenes évek és a jelenkori irodalmi párbeszédek változása. A beszélgetés után Gyarmati Dominik koncertje következik, aztán közös éneklés, beszélgetés a műhelyvezetőkkel; JBL-n szól az Elmegyek, Zsófi és Miki gitározik, megcsillogtatják az énektudásukat is. Hajlani egykor érkezünk vissza a szobánkba.
Nyolckor szól az ébresztő, sietünk először reggelizni, majd az aulába nyomtatni, hiszen a műhelyen már hozott szövegeket olvasunk fel. A prózaműhelyen János a halál angyaláról olvas; Attila remek atmoszférát társít szövegéhez, aminek középpontjában az elmúlás áll; én egy krimivel próbálkozom; Niki egy harsány fiatal és egy isten találkozásának történetét meséli el.
A felolvasott szövegeket nyelvi és szerkezeti szempontok alapján kritizáljuk, a rímelő sorok, a túlírt mondatok és az ismétlődő szavak mind kihúzásra kerülnek. A műhely után jön a várva várt ebéd, aztán a tegnapi est kipihenése következik, szinte az egész tábor elcsendesül pár órára. Négykor kezdődik a kiritka szeminárium, amit ezúttal Bea az udvaron tart, a tegnapi nap témáit folytatjuk. Mennyire lehet személyes egy kritikus, mennyire kell érintenie a szerzői életművet, mennyire lehet negatív? A kérdésekről izgalmas beszélgetés alakul ki.
Este Kiss Dávid Medvék bolygója és Sebők György Az éggel egyenlő című köteteit mutatják be, a szerzőkkel Horváth Florencia beszélget. Este Áfra és Noé köré nagyszámú csoport szerveződik, sok a nevetés, egy csoport körtáncba kezd. Ágostonnal, Mikivel, Bálinttal és Samuval elindulunk megkeresni a helyi kocsmát, de a Google Maps átver minket, így a házak között bóklászunk. Hajnali kettőkor fekszünk le.
Késünk a reggeliről, de a konyhásnéni még kiszolgál: virsli és ketchup. A műhelyen Dániel kezd, a Zabhegyezőből ismert karakán stílussal mesél az elidegenedésről, Sára Gereben Antal történetét mondja el, Anna pedig a gyerekkora és nagymamája emlékeit olvassa fel. Noé beszél a szerző és az elbeszélő különbségéről, a nyitómondat fontosságáról. Ezután az eddig felolvasott szövegek címeire terelődik a téma. Ebéd alatt a Facebook-kommentek érvelési hibáiról vitatkozunk a szobatársaimmal és Samuval.
A kritika műhely ezúttal is az udvaron zajlik, Ágoston és Attila szövegeit elemezzük. Szóba kerülnek az utolsó bekezdések, amelyekben jó, ha nem bocsátkozunk önismétlésbe, illetve a kritika szerkezete. Szobatársaimtól megtudom, hogy Áfra csoportja feladatot kapott: helyieket kell megszólítaniuk, és a felvillanó életükről írni egy verset. A város főterére megyünk; míg a többiek járókelőkre vadásznak, addig én a szökőkút vízével próbálom enyhíteni a harmincöt fokos hőséget.
Este Gál Ferenc Ház körüli munkák című kötetét mutatják be, a szerzővel Áfra beszélget. Majd összetoljuk a padokat, Miki és Zsófi Elefánt– és Beatles-dalokat gitározik, Attila énekel, Ágostonnal és Samuval a városba keveredünk, hajnalig ülünk a főtéren, az egyén és a kulturális meghatározottság konfliktusáról beszélgetünk. Háromra érünk vissza a szobánkba.
Reggeli után már ismerős vendégként lépünk be a Pennybe. A polcok között sétálva arról panaszkodok a szobatársaimnak, hogy milyen kevés a napi háromszori étkezés, és a folytonosan korgó hasamat említem meg. Az utolsó műhelyen Kriszta egy novellarészletét, Sári pedig egy regényrészletét olvassa fel; előbbi egy család konfliktusát, utóbbi egy tánctanár történetét meséli el. Noé plusz egy rapidműhelyet iktat be az estére, ahol felolvashatjuk a kijavított szövegeinket. Délután Ágostont kérdezem az új szövegemről, a túlírtságról beszélgetünk, a többiek alszanak.
A kritika műhelyen az én dokumentumfilm-szövegemmel kezdünk, aztán jön Enikő világirodalmi kritikája, végül Florencia Erdős Virág művéről írt szövege. Beszélünk a kritikusi bátorságól, illetve a „ki vagy te, hogy rólam írsz?” kérdése is felvetődik. Vacsora után majdnem elkésünk Szőcs Petra kötetének, A gonosz falu legszebb lakóinak a bemutatójáról. Sopotnik moderálja a beszélgetést, amely során felmerülnek az erdélyi babonák, illetve a film és irodalom kapcsolata is, hiszen Szőcs filmrendezőként is tevékenykedik.
A könyvbemutató után újra egybegyűlnek a próza műhely hallgatói, kiülünk a kollégium lépcsőjére, Noé vermutot kortyolgatva hallgatja az új és kijavított szövegeinket, majd meg is dicsér minket. Attila kiadja a jelszót: irány táncolni. Áfrához, Samuhoz és Ágostonhoz csatlakozom, akik az emberi agy működéséről beszélgetnek. Mitől van, hogy valakinek egyszer csak egy tízéves emlék ugrik be; mennyi olyan adatot tárolhat el az emberi agy, amiről nem is tudunk? Dj Maci retro diszkója alatt táncolás alakul ki – elámulva nézzük, ahogy Attila mindenkit letáncol a színről. Julcsi és Zsófi Noét faggatják, ki lesz a holnapi napon tartandó díjkiosztó győztese. Elfelejtem megnézni, hánykor kerülök az ágyba.
Az utolsó napon kilenckor az udvaron ülünk. A veterán táborozók nyugodtak, akik pedig először jöttek, zavartan mocorognak. A felolvasást Áfra moderálja, ezután a média/újságíró szeminárium által összevágott interjúkat hallunk Noétól, Keménytől, Papp-Fürttől, sőt még a konyhásnéni is megszólal. Minden csoport mikrofonhoz jut: felváltva egy próza-, aztán egy lírafelolvasás következik. A felolvasás után következik a várva várt díjkiosztó. Kemény Ráday Zsófiát, Noé Szabados Attilát, Sopotnyik Rubint Ágnest, Berta Várkonyi Sárát, Vörös Szegedi Esztert, Áfra Endrey-Nagy Ágostont, Magolcsay Horváth Florenciát díjazza. A közönségdíjas Szabados Attila, a tábor próza nagydíjasa Himer Júlia, míg a líráé Bokor Judit. A díjazottak egy oklevelet és számos könyvet kapnak jutalmul. Áfra a díjkiosztó után egy utolsó közös ebédre invitál.
Sokan az eggyel későbbi vonattal mennek, de mi korábban elindulunk a szobatársainkkal. Izzadva húzzuk a bőröndöket a melegben, de szerencsére szembejön Zoli bácsi, és kivisz minket az állomásra. Egy vagonban utazunk Keménnyel, Sopotnikkal és Vörössel. Átszállás Debrecenben, ahol jön a búcsúzkodás, hiszem mindenki máshol száll le a Nyugati felé haladó vonatról. Furcsa érzés kiszakadni a tábort övező zárt világból. Vissza a megszokott hétköznapokba. A fehérvár felé haladó vonaton nagy tömeg: a beszélgetésekből megtudom, hogy az EFOTT-ra tartanak.
Aztán hazaérek én is. Három kilóval szegényedve, és egy örök emlékkel gazdagodva.
