Harcos Bálint, a kortárs magyar gyerekirodalom vitathatatlanul fontos szereplője az Évtized Gyerekkönyve-díjas Boszorkánycica után ismét egy varázslatos történetet tárt a kisebbek elé, újfent verses mese formájában. A bevált receptnél maradva, ám új főhősökkel debütált a Felhőcukrászda.
Amióta az eszünket tudjuk, javarészt olyan mesebeli állatok kerülnek főszerepekbe a gyerekirodalom világában, akikért a valóságban is előszeretettel rajongunk és akiket aranyosnak tartunk – kutyák, macskák, nyulak, medvebocsok, teknősök… Harcos Bálint azonban legújabb könyvének főhőséül négy olyan állatot választott, amelyektől az emberek zöme talán a legjobban ódzkodik: egy kígyót, egy pókot, egy patkányt és egy denevért (utóbbira az elmúlt években ráadásul különösen rájár a rúd).
Éppen ez a „kirekesztettség” adja a kötet kiindulópontját: ők négyen egy velejéig romlott, lusta varázsló segédei, aki a négy népszerűtlen állattal végeztet el minden csínyt, amihez kedve támad. Egy nap azonban a négy bajtárs (név szerint Nünü, Habók, Zazi és Lulla) megelégeli, hogy nem lehetnek a maguk urai, és hogy parancsra elkövetett gonoszságaik miatt csak még tovább rontanak állatfajtájuk egyébként sem makulátlan imidzsén. Ezzel veszi kezdetét a Felhőcukrászda története: hőseink útnak indulnak, hogy megvalósítsák saját álmaikat, bármily rögös is legyen az út.
Mint a legtöbb mesében, itt is értelmezhetőek metaforikusan maguk a karakterek és a történetük, fejlődésük is. A könyv öt fejezeten keresztül mutatja be a négy barát útkeresését, ebből az első egy prológus, ahol megismerjük a szereplőket és az alapszituációt, a továbbiakban pedig mind a négy főhős kap egy saját fejezetet. A szöveg egyik erőssége mindenképpen az, hogy az író nem szokványos figurákat helyezett a középpontba, ami mindig tanulságos és érzékenyítő lehet egy jól megírt történeten keresztül.
Különösen érdemes ezeket a könyveket úgy olvasni a gyerekeknek/gyerekekkel – a Felhőcukrászda a kisebb, óvodás korú közönséget szólítja meg elsősorban –, hogy a szülő nemcsak felolvassa a történetet, hanem együtt értelmezik is a hallottakat és böngészik a könyv illusztrációit. A négy népszerűtlen állat történetén keresztül például könnyedén rá lehet térni az előítéletek elkerülésére és az elfogadás fontosságára. A könyv kifejezetten hatékony lehet erre a célra a „célcsoport” számára.
Az pedig további pluszpont, hogy jó eséllyel a szülők sem fognak unatkozni a Felhőcukrászda olvasása közben, mert az alkotók néhány olyan apróságot is elrejtettek a könyvben – leginkább az illusztrációban –, amelyek inkább számukra lesznek humorosak. Ilyen például, ahogyan az ablakpárkányon ülő patkány Business című könyvet olvas, mikor egy új üzlet megnyitásán dolgozik három társával.
Az viszont kissé zavaró, hogy elszórtan feltűnnek „menő” szófordulatok, szlengek a kötetben, amelyekkel mintha szintén az idősebbek kedvére akart volna tenni az író, viszont ezek jórészt erőltetettnek érződnek az egyébként nagyjából 6 év alattiaknak szóló nyelvezet közegében.
A Felhőcukrászda illusztrációi mellett sem mehetünk el szó nélkül, hisz azok legalább akkora mértékben tesznek hozzá a könyv élvezeti értékéhez, mint maga a szöveg. Bognár Éva Katinka rajzai humorosan, szerethetően ábrázolják a négy barátot, és az illusztrátor izgalmasan alkotja meg az összes várost, ahová kalandjaik során eljutnak a szereplők. Aprólékosan kidolgozott minden oldal, engem éppen ezért olyan klasszikusra emlékeztetett, mint a Tesz-Vesz város mesekönyvek, amelyeket bújva gyerekként órákat lehetett eltölteni a részletgazdag illusztrációk bogarászásával.
Harcos Bálint Felhőcukrászdájában tehát megvan mindaz, amit gyerekként szerettünk, és amit minden bizonnyal a mai gyerekek is szeretni fognak: a szerethető karakterek, tanulságos történetek és humoros, kedves, részletgazdag illusztráció, ugyanakkor a szerző még épp kellemes mértékben haladt a korral is.
