Magolcsay Nagy Gábor költővel beszélgettünk összművészeti projektről, konyháról és borról, illetve arról, hogyan lett a versnek GPS koordinátája.
A járványhelyzet milyen hatással volt az alkotói munkádra? Inkább keresztbe tett, vagy inspirálni tudott?
Szerzőként egyáltalán nem foglalkoztat a járvány. Amiért én szeretek költészettel foglalkozni, abból a nézőpontból nem szerencsés, ha egy költő gondolkodásmódja az össztársadalmi jelenségek közé simul. A költemény legyen leleményes, szubverzív, kérdezzen a jövőre.
A Metanoia Park egy 2014-ben bemutatott vizuális költészeti projekt, amelyben a logó-mandaláid szerepelnek olyan képzőművészek interpretációiban, akik a legkülönfélébb vizuális technikákat alkalmazzák. Hogyan tartják meg a versek a szabadságukat képek formájában? Lehet a szöveg és a kép szimbiózisban?
Ebben a projektben éppen az érdekelt, hogy az adott vizuális művész miként sajátítja ki a szöveget, mely jelentésrétegét akarja belakni, mire és ezzel összefüggésben hogyan rezonál.
Mi az a logó-mandala? Számodra mit jelent ez a műfaj?
Ez egy vizuális költészeti alakzat, melynek olvasatai a köríven és a tengelyek mentén megfordíthatók. Nekem a kontextusra való érzékenyítést, a választás szabadságát és jogát, a gondolkodás jogát és felelősségét jelenti. Egy igazán demokratikus műfaj, ami nem diktálja a jelentést, hanem az olvasóval együttműködésben tár fel értelmezési lehetőségeket. Aki ennél többet szeretne megtudni a szókörökről, annak Kelényi Béla 1998-ban megjelent rövid és velős tanulmányát ajánlom.
A második megjelent kötetedben (Második ismeretlen, 2015, AmbrooBook) nagy hangsúlyt kap az emberekkel való interakció és a fizikai beavatkozásra való motiváció. Tulajdonképpen arra buzdítod az olvasót, hogy nyúljon bele, írjon bele a kötetbe. Miért fontos mindez, mit ad hozzá az ember és a költészet viszonyához?
Én úgy látom, sok esetben elmélet vagy marketing stratégia marad, amikor azt mondják, olvasó nélkül nincs irodalom. Szerintem a vers termékeny terület arra, hogy hangsúlyozzuk, az olvasónak kell megtennie az utolsó lépést a hozzá vezető úton. Hogy a Második ismeretlen konkrét stigmákat vár az olvasótól, arra emlékeztet: az, hogy mit veszel ki a könyvből, attól is függ, hogy mit teszel bele. Duchamp már száz évvel ezelőtt rávilágított erre. Aki a költészethez hozzá akar férni, annak valamilyen szinten produktív érdeklődővé kell válnia.
A MAPoetry projekt verseit tömegközlekedési eszközökkel, gyalog vagy biciklivel is bejárhatjuk, effektíve mozoghatunk a költeményekben. Volt egy nehezebb időszak az életedben, amely során, ahogy korábban fogalmaztál: „a közterületnevek mentették meg az életedet”. Hogyan lett a versnek GPS koordinátája?
Nem titok, 2013-ban kilenc hónapig otthontalan voltam Budapesten. Az életem megmentéséhez azért egy festő, egy zeneszerző és egy programozó barátomnak is köze volt, de az tény, hogy a költészet felismerése a közterületnevekben nagyban hozzájárult ahhoz, hogy azokban a hónapokban akartam valamit tenni, akartam valamiben hinni.
A MAPoetry esetében beszélhetünk műfajteremtésről?
Ez mindig megtisztelő, de szerintem korai felvetés. Tapasztalatom szerint ahhoz, hogy egy alkotói módszer műfajként bekerüljön a kollektív tudatba, nem elég, hogy követők kísérleteznek az adott módszerrel. Az irodalmi szubkultúra támogatása és áldása is szükséges. Tapasztalok törekvéseket, amik arra utalnak, hogy a MAPoetry nem csak egy egyedülálló rögeszme, ugyanakkor én egy szociálisan nem túl jól beágyazódott szerző vagyok, ami kimértté teszi a fogadtatást.
Kik azok a költők, akik nagy hatással voltak a stílusodra?
Ha szövegköltőkre gondolsz, elolvastam pár száz könyvet, mire megírtam egyet, de a felforgatókra jól emlékszem: Kassák, Papp Tibor, Hegedűs Mária, Juhász Ferenc, Parti-Nagy, Balázsovics Mihály, Tariska Szabolcs, Bakucz József, Vass Éva és Peer Krisztián. Az én történetem velük kezdődött.
Mióta foglalkozol zenével? Milyen hangszereken játszol?
Óvodás voltam, amikor édesapám zongorán megtanította nekem a House of the Rising Sun-t. Fogékony lehettem, mert utána zeneiskolába küldtek. A szolfézs jól ment és szerettem is. A zongora is jól ment, de azt baromira untam. Az egyetemig nem is történt semmi említésre méltó, viszont akkor az egyik barátom kapott egy basszusgitárt, amit nem használt. Engem meg érdekelt, beszippantott, szinte óránként szedtem le újabb és újabb számokat. Fairies Wear Boots, Schism, Layne, Beggars and Hangers On, Orange Goblin-ok, Porcupine Tree-k, Downset-ek stb. Ezek nagyon izgalmas témák, és engem mindig elragadott az eredeti rock és metal zene. Hajlamos vagyok mindenféle hangszerhez hozzányúlni, de a billentyűs hangszerek és a basszusgitár van igazán a kezemben.
Az Ashes of Cows a saját zenei projekted, amelybe belehallgathatunk a honlapodon. Mi az a zenei irányzat, amit te képviselsz? Mi az, ami vonz benne?
Én nagyon szeretem a szférikus zenéket és a húsos gitár riffeket. 2011-ben kezdtem el rögzíteni az első demómat. Én akkor arra gondoltam, hogy a Porcupine Tree és az O.S.I. kisugárzását, utóbbi minimalizmusát és repetitív technikáját magamhoz igazítva majd csinálok valami újszerűt valahol a pszichedelikus rock, az ambient, a prog. metal szimbiózisában. Egy évre rá szembe jött velem a Tesseract. Az engem teljesen kicsinált. Azok a srácok pontosan azt tolják, éspedig a Naprendszerben a legjobban, amit én tíz évvel ezelőtt elképzeltem. A Lunatic Soul és a Katatonia mellett manapság nekem ők a legkedvesebb zenekar, azzal együtt, hogy a zeneszerzéssel kapcsolatos ambícióimat gyakorlatilag a földbe döngölték.
Rajtuk kívül milyen zenei előadók, irányzatok voltak rád nagy hatással?
A Dream Theater és a Tool engem is kimozgatott. Debussyt és Chopint játszani pokoli magány, miközben a csillagok közé emel. Arvo Pärt-t és Rachmaninov-ot hallgatva eszembe jut, milyen fontos és nehéz küldetés emberré válni. A King Crimson, a Queen, Kevin Moore, Marius Duda, a Sandison testvérek és Pálinkás Tomi meg ugyanez, csak rakendrollban. Illetve én Kazincbarcikán nőttem fel. Különös érzés azzal a tudattal hallgatni The Bedlam-ot meg a Szózatot, hogy Egressy Béni és Jánosi „Cicó” Szabolcs a földim.
A gasztronómiával is szoros a kapcsolatod, hiszen amikor felszolgálóként dolgozol, sok mindenre rálátsz. Hogyan kerültél a gyöngyösi Bori Mami étterembe?
Ennek az egyik oka, hogy Bence fiunk születését a tavalyi első nagy országbezárás idején vártuk. Akkoriban a budai vár szoknyáján laktunk, és nem tűnt szimpatikus lehetőségnek, hogy egy kétmilliós vírusgóc kellős közepébe csöppenhet a srác. Fanni mátrai kötődésű, az országban itt a legtisztább a levegő, voltaképp nem gondolkoztunk sokat a költözésen. A másik ok, hogy a költészet nem tud eltartani egy családot. A kedvesemmel mindketten tanárok vagyunk, de a 2021-es pedagógus bértábla még mindig tragikus. A vendéglátás biztosítja azt a rugalmasságot, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy költőként és családapaként is elviselhető legyen számomra az idő.
Ez esetben is a motivációk között volt az emberekkel való interakció lehetősége, ahogy a költészetnél?
Nem igazán. Nekem ez útközben jött. Ahogy én látom, Magyarország tanuló fázisban van, ami a fine dining étterem kultúrát illeti. Ha jól működik a szerviz, az a vendég és a személyzet számára is élmény. Ki ne élvezne az evés aktusán túl szép és ízletes ételekről, zamatos italokról beszélgetni, kulturált, fiatalos környezetben időt tölteni?
Otthon kié a konyha, ha főzésről van szó – a párodé vagy a tiéd? Melyik „konyha” áll hozzád a legközelebb?
Imádok főzni, de amióta család vagyunk, a gondviselésben úgy alakult, hogy Fanni főz az esetek 90 százalékában. Rajongok a főztjéért, jó ízlése van és szeret kísérletezni. Engem a klasszikus magyar és az olasz konyha tud elvinni nagyon.
Ha borról van szó, mit töltesz legszívesebben a poharadba? A magyar borvidékek közül van számodra olyan, amelynek különösen kedveled a borait?
Nekem a Dél-Dunántúl, Tokaj és a Badacsony. Hogy mit töltök, az függ az évszaktól, a hangulatomtól, és adott esetben az ételtől. Például a nyári negyvenekben, az Irsai fröccsök javára, nem nagyon jut eszembe egy nagy testű villányi vörös, nem úgy mint most.
Az ételek és borok párosítása egy komplex érzékelésen alapuló folyamat. Szívesen foglalkozol ilyesmivel is? Látod benne azt az alkotási lehetőséget, mint egy összművészeti projektben?
A Boriban egy-egy nagyobb szerviz előtt mindig megbeszéljük a rendelkezésre álló és lehetséges bor-étel párosításokat, illetve nálunk szezonálisan változik az étlap. Ilyenkor a személyzet leül egy kóstolóra, megbeszéljük a bor-étel párokat, hogy mindenki pontosan tudja és érezze, mit miért ajánlunk a vendégnek. Ez fontos része a munkánknak, hiszen nem pusztán ételt és italt értékesítünk, hanem olyan élményt, amit otthon nem élhet át, de ami közben otthon érezheti magát a vendég. Fontos, hogy íve és karaktere legyen egy szerviznek, hogy adott körülmények között a lehető legkörültekintőbben szolgáljuk ki a vendéget.
Mivel foglalkozol, amikor nem zenét szerzel vagy éppen műfajt teremtesz?
Fanni társaként és Bence fiam édesapjaként igyekszem helytállni.
Merre tovább? Vannak új kötetek, új projektek a fiókodban?
A kultúrafinanszírozás kicsit olyan, mint a rulett, de ha minden terv szerint halad, jövőre megjelenik a Metanoia című logó-mandalákat tartalmazó kártyakönyvem és a Tanösvény a Spitzbergák alatt címet viselő lírai útinaplóm. A megjelenésekkel párhuzamosan pedig befejezem a szingularitáriánus elégia-ciklusomat, amire épp a napokban kaptam egy alkotói ösztöndíjat.
