Egy ideje tisztán halljuk a harmóniákat a Kárpát-medence keleti részéből, egy ideje ámulunk és hallgatunk, figyeljük, hogy ez a tisztaság hogyan termékenyíti meg kortárs könnyűzenei kultúránkat. A Nekem itt a helyem fontos lépés ebben a folyamatban, a kérdés csupán az, hogy a szárnybontogató hátország makulátlansága képes-e megmutatkozni a Teddy Queen popzenei gesztusai mögött.
Erdély
Amikor arról beszélünk, hogy „pécsi zenekarok”, akkor kristálytisztán előttünk van, hogy mégis miről van szó, értjük, hogy itt az alternatív hagyományozódásra kell gondolni, a jóleső bárdolatlanságba oltott bölcsészettudományi intenciókra, zenészekre, kik nem akkordok és szövegek heteronóm közegei, hanem elsősorban gondolkodók, kik igaz létüket a színpadon gyakorolják. A gyakorlatias kultúrafogyasztó azt gondolhatja, hogy a rocktörténész egy különös esetlegességet próbál utólagosan magyarázni, és olyan, hogy „pécsiség”, na, olyan nincsen, az egész csak véletlenek sorozata. Egészen biztosan van benne valami igazság, viszont sose becsüljük alá az undergroundot, a folytonosságot és a tér hatásait. A szubkultúra szerveződése esetleges, viszont a hatásmechanizmusok és a nyilvánosságküszöböt átlépők felelőssége tetten érthető, ezért alakult ki a könnyűzenei közegen belül egy kisebb, de annál nagyobb hatással bíró közösség.
Az elmúlt években Erdélyben is érezhető egy hasonló tendencia, bár stilisztikailag egy egész más irány mutatkozik meg, egy finom máz kezdi körvonalazni a magyar zeneipart, mely az édesből a könnyedebbet kínálja a muzsika diabéteszétől szédelgő fogyasztók számára. Mióta a Bagossy Brothers Company az ország egyik legnépszerűbb zenekarává vált, azóta még fontosabb kérdés az erdélyi zenekarok által felkínált kulturális dimenzió helye az itthoni iparban. Az említett produkció felelősségteljesen jár el ebben az ügyben, segítő jobbot nyújt ezeknek az alkotóközösségeknek.
Ilyen közösség a gyergyószentmiklósi Teddy Queen is, kik első nagylemezükkel nem esnek ki a Bagossy által rajzolt halmazból abban az értelemben, hogy ugyanolyan tisztasággal próbálják érvényre juttatni közlésüket, ugyanúgy hisznek a nagy szavakban. A Teddy esetében felmerül a kérdés, hogy a pátoszból és a magától értetődőségből facsart szavak képesek-e jelentésükön túl érzelmi tartalmak hordozására, vagy marad alternek bátortalan és kockázatmentes, puritán popnak bátor és kockázatos.
Popper, de hogyan?
Manapság zenészt próbáló feladat úgy popzenét csinálni Magyarországon, hogy az ne egy patikamérlegen kimért árucikknek hasson, a Teddy Queennek ez sikerült, bár ne felejtsük el, hogy – még ha csak atmoszféra jelleggel is – rockzenekarról beszélünk. A lemez önmagában elért sikere nem a pluralitásában rejlik, hanem leginkább egyfelé tartó valóságában. A jóleső homogenitás részben a konceptuális elképzelésnek is köszönhető, a lemez az életnek, a konkrét egzisztenciának a magába fordulását, körkörös mozdulatait mutatja be, olyan mindennapi helyzeteket, melyek annyira magától értetődőek, hogy lefestésükre a popzenén kívül nem is szolgálhat más stílus.
„Popzenén” (mely fogalmilag és szerkezetileg egy nehezen körüljárható dolog) természetesen egy olyan megfogalmazást értek, mely mindenki számára azonnal érthetővé válik, a befogadó számára pont annyira ismert érzéseket közvetít, hogy éppen a pillanatban feldolgozható. Erőssége és egyben gyengesége is ez a lemeznek, hiszen maga a koncepció – amennyiben ez információként nem áll rendelkezésünkre hallgatás előtt – nem körvonalazódik, a tematikák egyszerűsége csak halványan köti össze a dalokat. A számokat tartó vékony szálat két helyen és két irányba feszíti a lemez, a poppos gesztusok közül kiemelkedő a Nem szól rám senki, egy letaglózó rádiósláger, megkockáztatom, hogy a lemez dalainak viszonylatában a legjobb refrén, a másik irányba pedig a záródal, a Minden a helyén húzza az anyagot, mely talán a legrockosabb szerzemény. A korábban singleként megjelent Hétfő várjonról itt írtunk.
Textus
Az egyszerű élethelyzetekhez egyszerű szavak dukálnak, ez szinte evidens az eddigi megállapítások alapján, viszont vannak a lemezen árulkodó sorok, melyek arra engednek következtetni, hogy a szerző egy kifinomultabb tudatos rálátással bír. A sorok kihúzásának energiája működhet benne. Nem őrlángon, hiszen elhangoznak olyan szavak is, melyek egy egyedibb irányba vinnék el a szöveget, viszont ezekkel a megszólalásokkal a szövegíró finoman bánik, nem engedi burjánzásnak őket. Például:
„nem repüli át kisbolygónkat semmilyen szitakötő”
„hadat üzennek a kimondatlan szavak”
„nincs káosza”
„unott hullám”
Ezekből az erősebbnek mondható sorokból, összetételekből lendítenek ki az alábbi megszólalások, mint az élet körforgásának bárdolatlan katonái:
„képernyőn az egyszerű love story, kamu szerelem, megcsalják, vagy mi”
„érzem, elengedem magam, ettől lesz minden szép itt bent”
„induljunk, gyere, fogd a kezem”
Egy különös oszcillációnak lehetünk szemtanúi, melyet két szempontból világítanék meg; egyfelől úgy gondolom, van ebben tudatos reflexió, de ettől függetlenül a szavak mögé való beállás önazonos, másfelől a tisztaságot említeném, mely a zenekar kulturális teréből fakadó, szavak szintjén való egyértelműséget jelenti, valahogyan azt, hogy ahol ők szocializálódtak, ott az erős szavak ténylegesen erősek, és nem csak a popzene eszközeiként használatosak.
Halvány
A körforgás finom szálát valamilyen formában szeretném árnyalni, hiszen mind a popzenei gesztusoknak, mind a szövegvilágnak a valódi értése múlik ezen. Célszerű az ábrándoknál kezdeni, voltaképpen a mindennapiság ábrándjainál, attól a pillanattól, mikor a konkrét ember realizálja, hogy egyáltalán ábrándozik, hogy szabadságát képzelgésbe oltja. Láthatóvá válik az álma, melyet oly régóta álmodik, önmaga előtt és a külvilág előtt is felviláglanak fantazmagóriái, nem rejti véka alá, hiszen valahová tartozni akar. Van-e egyáltalán közeg, ahova tartozhat? Választhatja-e azt a közeget? Nem választhatja, de legalább benne lehet a nem választottban, és a kényszer általi együgyűségében a kinyilatkoztatásba kapaszkodhat, legalábbis keresheti azt. Új élet kell, ez szinte biztos, az énnek vissza kell térnie az Énhez, a céltudatos ömagassághoz, hogy értse végre az utat, és képes legyen a soha-meg-nem-érkezésre, felszabadultan járjon, és végre visszatérjen ábrándjaihoz. Ilyesfajta értelmezések is megbújnak a Teddy Queen első nagylemezén, csak meg kell értenünk, hogy milyen szél hozza ezeket a dallamokat és szavakat, melyek oly tiszták, mint a jég, és oly evidensek, hogy már-már elefántcsonttornyunkba zárkózva meg se akarjuk érteni őket.
A teljes lemez Spotifyon is hallgatható.
Albumborító: Ferenczi Zoltán
