R’n’B-s hiphop, R’n’R-es soul zenében mozog a GranCanada első albuma, a Fénytörés, de szerencsénkre jóval többről van itt szó, mint közönséges stílushajhászásról.
Kezdjük azzal, hogy…
…a hangzás nagyon érett. A GranCanada nem csak úgy beszédült a stúdióba, hanem komoly víziójuk volt, máskülönben nem lehet valaminek ennyire jól rétegzett soundja. Az igényesség és a színvonalas megvalósítás végig jellemző minden szempontból a lemezre. A zenekar ékköve a refrénekért felelő soulos énekesnő, akinek a zenei szakképzettsége magától értetődik. Még a néhol túlzásba vitt hajlításokat is el kell néznünk neki – az olyan megoldásokért cserébe, mint például a Kotta nélkül népdalos refrénje. A verseket a rapper srác intézi, aki egészen furcsa módon nem beszéli öncélúan tele a dalokat, hanem igazi csapatjátékosként testvériesen osztozik a hangszeres kollégákkal a 4-5 perces számokon. A Zavodni, Saiid hatás nagyon benne van a szövegeiben, precíz játékosság, direktebb, szlenges megfogalmazás, vagány előadásmód. Eközben a főének is elég jó sorokat talál magának, ügyesen fogják össze a refrének a dalok tartalmát. Formásan összeáll a rap és a soul műfajainak megfelelő szövegrészek elegye, az meg már más kérdés, hogy nagy költői eufóriát, vagy művészi megvilágosodást sem kell várnunk a prozódiától. Az nem ez a műfaj.
A GranCanada zenészei
Közben élelmes zenészek támogatják a szövegeket, akik tudják mit, mikor, hogyan kell csinálni. A trombita is jól jön pár alkalommal, ráadásul igyekszik választékosan játszani, az erre való törekvést én nagyban értékelem, nem a szokásos hatásvadász skálázásról van szó. A basszus–dob végig egyben van, néhol ügyesen meghúzzák magukat, néhol keményen odateszik, és jó a keverés is; a bluesos vaskos basszus sound külön kedvenc. A gitáros srác kifinomultan végzi a dolgát, semmi fellengzős szólózgatás, semmi hősködés, mégis érezni, hogy ügyesen tud bánni hangszerével.
A zenészek néhol jó érzékkel – stílusosan, akár egy jól összeszokott bárzenekar – kiszállnak a dalból és óvatos improvizációba kezdenek. Örülök, hogy a GranCanada nem sajnálta a zenei játékosságtól a perceket, ettől lélegzik a lemez, nincsenek túlzsúfolva, túljátszva a trackek, mégis mindenki megmutatja magát. Nagyon rock ‘n’ roll, ahogy hagyják elszállni, lebegni a dalokat – ez mindenképp jó irány a piackompatibilis, rádióbarát, kommersz igényeket kielégítő zenék ellenében.
Hallgasd
Hét dal szerepel a lemezen, közöttük interlude-ok gondoskodnak a figyelmesebb hallgatókról akik egészben, a koncepció felől hallgatják végig az albumot. A Hallgasd a legfigyelemfelkeltőbb track, ez a legkevésbé technikás dal, talán pont ezért működik ennyire. Erős húzása van, egyféle fanyar karcosság feszíti a hangulatát, a refrénje pedig a quimbys-orchestra beütéssel telitalálat. A Medúzák és a Kotta nélkül is megnyerő dalok. Az Antilop és a Félregomboltál az előbb említett kettő szám után már nem mutattak újat.
A Vörös szem rap-része túlzottan is akar valamiről szólni: ami a többi dalnál pozitív hatású könnyed, stílusos játékosság, az itt valahogy görcsös butaságnak tűnik – kérdőjeles, hogy miért ez a dal kapott klippet. Egy Blue eyes vagy a Hallod messze érdekesebb hallgatnivaló, és jobban is tükrözi a zenekar képességeit és ízlését.
Összeségében mindenképp pozitív élmény a GranCanada, az album pedig még inkább felértékelődik annak fényében, hogy egy fiatal brigádról van szó, akik már most érett hangzással, zenével, image-dzsel rendelkeznek. Kérdés, hogy mennyi minden van még bennük és ebben a zenei formában, műfajban. És nem utolsó sorban, mennyire tudják magukat megjeleníteni a piacon, hogyha cél (bár én úgy látom, igen). Ez manapság talán a legnehezebb része a zenekarozásnak: a végtelen kínálat kegyetlenül elnyomó tud lenni az új résztvevőkkel szemben.
A GranCanada Medúzák című száma szerepelt a szeptemberi Hónap Hangjai cikkünkben.
A teljes album Spotify-on itt hallgatható.
Kiemelt kép: GranCanada hivatalos Facebook oldala
