Szabó Réka, a díjakkal megszórt A létezés eufóriája című film rendezője kísérleti művészeti programba kezdett társulatával, a Tünet Együttessel. A próbafolyamatot Szabó Réka, Szabó Veronika, Szász Dániel és Kelemen Patrik vezeti. Együttműködik velük Magyarország egyik legsikeresebb jazzénekese, Harcsa Veronika is. A projekt során a hang és a mozdulat szerves együttműködésével kísérleteznek, amelyből elképzeléseik szerint zeneműként és táncszínházi előadásként egyaránt értelmezhető alkotás születhet. A bemutatóra a tervek szerint 2021 januárjában kerül sor a Trafóban.

Szabó Réka a Tünet Együttessel a kísérletezés jegyében indult neki az új évadnak. „A karantén alatt, kényszerűen kilépve az elmúlt évek szokásos mindennapjaiból, önkizsákmányoló, az egységnyi időből minél többet kipréselő gyakorlatából megszületett bennem a vágy és a tér az elmélyült kísérletező munkára. Az utóbbi időben belecsontosodtam valami szerep-félébe, és azt vettem észre, hogy nem keresem a fiatalok társaságát. Ezért döntöttem úgy, hogy

fiatal alkotótársakat hívok magam mellé, miközben vitára szeretném felkínálni mindazt, amit a színházról gondolok.”

– nyilatkozta Szabó Réka.

Az egész évadon áthúzódó kísérleti programot négyen vezetik: Szabó Réka, a Londonban tanult Szabó Veronika szabadúszó előadóművész és rendező, a Tünet Együttes régi alapító tagja, Szász Dániel és a Budapesten, Salzburgban és Brüsszelben tanult fiatal táncos, Kelemen Patrik. Új művészeti projektjüket az „alapkutatás” módszertanával fejlesztik, melynek lényege, hogy nem tűznek ki maguk elé egy célt, ahová el akarnak jutni, hanem a kísérleti folyamat során ösztönösen, spontán bomlik majd ki az az irány, amerre a kreatív folyamat halad. Az egész évadon átível majd ez a munka, mindig más által vezetett műhelyek váltják egymást, és ennek mentén létrejön majd egy új előadás is. „Szeretnék egy olyan évadot, ahol vállalunk kockázatokat, hibázunk, néha elbukunk, mert tágítjuk a próba, próbálás határait is. Merünk kilépni a próbateremből, vagy a próbateremben merünk kilépni a saját megszokott módszereinkből.” – mondta Szabó Veronika.

Fotó: Papp Évi

A készülő előadásban a hang és a mozdulat szerves együttműködésével és születésével kísérleteznek. „A hangnak van egy dehumanizáló, állati vagy gépi iránya, ugyanakkor humanizáló is lehet, gondoljunk csak a dalra! Minket mindkét irány izgat.” – nyilatkozta a projekt kapcsán Kelemen Patrik. Szász Dániel hozzátette:

„fontos, hogy játsszak hanggal, testtel, gondolattal,

hogy a bizonyosságba bizonytalanságot csepegtessek és örüljek az érthetetlennek.” A művészeti határokat feszegető kutatásban a Tünet Együttes zenei trénere és konzulense Harcsa Veronika. „A mozgás és a hangadás között nagyon természetes a kapcsolat. Csodálatos megfigyelnem, ahogy a táncosok a kreativitásukat át tudják vinni a zenébe.” – mondta az énekesnő.

Kiemelt kép: Papp Évi