Naprakész vagy a világ eseményeivel kapcsolatban? Akkor valószínűleg hallottál arról, hogy egy finn kisvárosban torta jár azoknak a lakosoknak, akik visszafogják a szén-dioxid kibocsátásukat. És hogy orvosok és aktivisták évtizedekig tartó küzdelme után Afrikában végre megszűnt a járványos gyermekbénulás egy típusa. Santiago de Chilében pedig egy Batman-jelmezes férfi oszt szét napi több száz adag ételt a város hajléktalanjainak. Vagy te csak a rossz hírekről szoktál tájékozódni?
Merre keressük a jó híreket?
Mind egyetérthetünk abban, hogy mostanában nem kellemes érzés informáltnak maradni. A híradó nézése, de a közösségi oldalak pörgetése is azt az érzetet keltheti bennünk, hogy a világban egy ideje csak rossz dolgok történnek. Milyen megnyugtató lenne egyszer megnyitni egy híroldalt, és végre csak pozitív eseményekről olvasni!
Az erre való általános igényt már évekkel ezelőtt többen felismerték, és megalkottak olyan hiánypótló alternatív hírforrásokat, ahol csak a jó hírekről számolnak be. Ilyen céllal jött létre a Positive.News, a Good News Networkhonlapja, a SomeGoodNews videói, vagy a The Happy News hírlevele. Ha pedig inkább a közösségi oldalunk falát dobnánk fel valami kellemessel, a The Happy Broadcast az Instagramon kis rajzok formájában tájékoztat minket a világ sikereiről.
Ezek a kezdeményezések tartalmai mind hasonlóak: beszámolnak legyőzött betegségekről, megmentett állatfajokról, közösségi összefogásokról, sikeresen érvényesített emberi jogokról, átlagemberek jócselekedeteiről, vagy aranyos tudományos felfedezésekről. Gyakorlatilag a tévéhíradók végéről megszokott napi kisállatos beszámolókból készítenek egy egész hírportált. Persze mindezek fontosságban nem ütik meg a nagy hírszolgáltatók szalagcímeinek szintjét, de az elsődleges cél itt nem is a tájékoztatás. Ezek félig tisztán szórakoztató oldalként működnek, félig pedig figyelemfelhívó alternatív projektként, egyfajta társadalmi kísérletként.
„Elegem van abból, hogy mindenütt csak rossz híreket látni. Nem vagyok újságíró vagy influencer, de szeretnék az alkotásaim segítségével némi örömöt hozni az életünkbe. Szeretnék létrehozni valami pozitívat, egy ellenmérget a médiát elöntő rosszindulattal szemben” – írja a The Happy Broadcast megalkotója, Mauro Gatti illusztrátor. Az olasz származású, jelenleg Los Angelesben élő művész már tizenöt éve dolgozik díjnyertes kreatív projekteken. A The Happy Broadcast első jó hírét az Instagramra 2018 februárjában posztolta, a mellrákban elhalálozottak számának jelentős csökkenéséről. Az oldal azóta heti többször tájékoztat a világban történő pozitívumokról, mindig egy-egy kis rajz formájában.
Hogyan lett egyre rosszabb a világ?
Sehogyan. A hírértékű dolgok általában negatívak, és erre nem az elmúlt pár év tanított meg minket. Ezt azok is tudták, akik húsz éve bekapcsolták a tévét az esti híradóra, vagy száz éve kinyitották a reggeli újságot. Bár tagadhatatlan, hogy sok kihívással nézünk szembe, a viszonylag csendes kilencvenes-kétezres évek után a történelem egy meghatározó részébe léptünk be – de hasonló korszakot nagyjából minden generáció átél egyszer. Manapság nem azért megterhelőbb tájékozottnak lenni, mert minden eddiginél rosszabb dolgok történnek velünk, hanem mert alapvetően változott meg a hírekhez való viszonyunk.
Régen az ember végigolvasta, végignézte az aznap történteket, eltöltött vele egy félórát, de bármennyire megviselték a kapott információk, egyszerűen el tudott sétálni tőlük. Folytathatta tovább a mindennapjait, koncentrálhatott másra és közben hagyhatta leülepedni az új ismereteket. Később aztán megbeszélhette a témát ismerőseivel, de ilyenkor is megválogatta, kinek a véleményét akarja hallani, a kölcsönös panaszkodás még enyhített is szorongásán.
Az internet világával viszont ez az elszeparáltság egyre csökkent, mára pedig lehetetlenné vált. Legtöbben a számítógépen, vagy legalábbis az okostelefonunk közvetlen közelében dolgozunk, majd munka után szórakozásra, szabadidőre is ezeket az eszközöket használjuk. Komoly akaraterő és tudatosság kell ahhoz, hogy időkeretet szabjunk az online olvasgatásnak, máskülönben újra és újra rápillantunk a közösségi oldalakra a nap folyamán.
Márpedig amíg internet közelében vagyunk, gyakorlatilag megállíthatatlanul tudnak ránk ömleni az új hírek. Olyan ez, mintha átlag félóránként megütögetné valaki a vállunkat és közölné velünk, hogy a világ borzasztó állapotban van, ha esetleg megfelejtkeztünk volna róla. És ha nem lenne elég, minden alkalommal hozzáfűzne két-három gyűlölködő megjegyzést is, ami garantáltan felhúzza bennünk a pumpát.
Ugyanis nem is csak arról van szó, hogy a cikkek egyre sokkolóbb és elfogultabb stílusban íródnak, egyre magasabbra tolt ingerküszöböt kell megütniük. A nyugalmunkat legalább ennyire megzavarja, hogy hirtelen ki lettünk téve több száz ismeretlen véleményének is, a hírek alatti hozzászólások formájában. Az agyunk pedig egyáltalán nincs ennek feldolgozására programozva.
Mások véleményét nehéz őszintén ignorálni, hiszen alapvető igényünk, hogy megértsük őket és elfogadhassuk magunkat velük. Az interneten vitatkozó idegenek szavai éppúgy negatív nyomot hagynak bennünk, mintha egy közeli ismerősünktől hallottuk volna őket – hiába tudjuk logikusan, hogy az ő gyűlölködésük semmilyen konkrét hatással nincs a mi életünkre. A negatív hatásra csak ráerősít az a közismert tény, hogy az interneten mindenkinek nagyobb lesz az arca. Az anonimitás biztonságából az emberek annyira szélsőséges megnyilvánulásokat is le mernek gépelni, amit talán már ők sem gondolnak komolyan, de legalábbis személyesen biztosan visszafogottabban fogalmaznának. Nem csoda, hogy előbb-utóbb mind megtanuljuk: a közösségi oldalakon tilos leállni vitatkozni, legjobb egyáltalán meg se nyitni a kommenteket.
Az internet sok szempontból fejlődött káros irányba, amikor az emberek a közösségi oldalakból kezdték el beszerezni a napi híreket. Ha kicsit távolabb lépve belegondolunk, valójában elképesztően nincs rendjén, hogy egy eredetileg szórakozásra, szabadidő eltöltésére használt tevékenység ilyen mértékben tölt el minket dühvel és frusztrációval. Mostanában már szó nincs arról, hogy a hírolvasást tudatosan kezdjük el, hogy minden alkalommal kicsit lelkileg felkészítjük magunkat a ránk váró negatívumokra. Ehelyett unalmunkban, szinte reflexből nyitjuk meg az alkalmazásokat, amiken aztán alig kell egy percet tölteni, hogy egy meme és egy macskás videó közt gyomorszájon vágjon egy katasztrófa híre. Ezt még csak időnk sincs feldolgozni, hiszen rögtön görgetünk tovább, és így meg ez akár órákon át. A feedünkben teljesen egybeolvadnak a szórakoztató és az informatív tartalmak, többé nincs különbség a tájékozódás és a kikapcsolódás között. Pedig a kétféle inger befogadása teljesen eltérő hozzáállást igényelne, az összemosódásuk rendkívül próbára teszi a mentális jóllétünket.
Azt hinnénk, hogy egy ennyire káros, elkeserítő dolog használatából már rég kollektíven kiábrándult volna az emberiség. De a közösségi oldalak olyan addiktívra vannak tervezve, hogy még így is képesek a fél világ mindennapjainak nagy részét felemészteni. Egyszerűen képtelenek vagyunk leállni a negatív hírek folyamatos fogyasztásával, saját hangulatunk rontásával – azaz a doomscrolling függői vagyunk.
A doomscrolling kora
A doomscrolling vagy doomsurfing kifejezések a Twitteren elterjedt internetes szlengként kezdték pályafutásukat, még 2018-ban. Mára komoly híroldalak foglalkoznak a témával, akiknek a látószögébe egyértelműen a koronavírus-járványemelte be ezt a jelenséget.
Az elmúlt hónapok a társadalom egyre nagyobb részét tették a rosszhír-függőség áldozatává. Mostanában még több adat ömlik ránk egy percről percre változó krízisről, még fontosabbnak tartjuk az informáltságunkat – meg persze sokaknak jóval több ideje lett otthon ülve ilyesmivel tölteni a napjait. A hírek által okozott feszültséget tovább rontja, hogy már kibeszélni se igazán tudjuk őket, hiszen szociális kapcsolataink jelentősen háttérbe szorultak az otthonléttel. Egyedül kell feldolgoznunk az állandó jelleggel ránk zúduló negativitást.
A doomscrollinggal azért nehéz leállni, mert egy alapvető ösztönünk vesz rá minket. „Az ember evolúciósan úgy van huzalozva, hogy jobban odafigyeljen a negatívumokra, a rossz hírekre, főként, ami az egészséget, az emberi társadalmat illeti” – mondja Tóth Gabriella pszichológus.
A stresszhelyzetre adott reakciókért az agyunk limbikus rendszerének egy része, az amigdala felel. Ennek automatikus válasza, hogy a felmerülő veszély ne ignoráljuk, igényünk legyen többet megtudni róla, hogy védekezhessünk ellene. Ilyen helyzetekben egész testünket riadókészletbe teszi: légzésünket, szívverésünket felgyorsítja, az izmok vérellátását fokozza, az emésztés folyamatait gátolja. Ebben a megváltozott állapotban vagyunk képesek arra, hogy megküzdjünk a fennálló veszéllyel. Csakhogy a modern világ problémáit már nem ugyanúgy kell leküzdeni, mint az őskorban ránk támadó vadállatokat.
„Az idegrendszerünk a ritkán jelentkező, nagy veszélyek kezelésére jött létre, amiknek az elmúlása után megnyugodhatunk. De most egy tartós, közepesen erős stresszhelyzetben vagyunk, ami sokkal inkább rombolja az egészségünket. A stresszfaktort nem egy hirtelen trauma jelenti, hanem a hosszú bizonytalanság.”
A napi hírek hosszú távon megoldatlan problémákról szólnak, ráadásul igazán feldolgozni sincs időnk őket, olyan tempóban érkeznek. Az a készenléti állapot, amit eredetileg csak pár percig kellene éreznünk, hónapok óta fennáll bennünk. A folyamatos feszültség olyan fizikai tünetekben nyilvánulhat meg, mint a fej- és gyomorfájás, izomfeszültség, fáradékonyság, étvágytalanság, álmatlanság. A doomscrollingnak különösen akkor van negatív hatása az egészségünkre, ha az estéinket töltjük vele: ilyenkor végképp nincs időnk utána elterelni a figyelmünket, a szorongástól aztán gyakran aludni sem tudunk. A vírushelyzetről szóló hírek hatása például különösen megmutatkoznak abban, hogy egyesek már nem mernek kilépni az utcára, eljutni a munkahelyükre, annyira félnek attól, hogy elkapják a betegséget. Ha eleve küszködünk depresszióval, szorongással, azon csak tovább erősít ez a helyzet – két irányból, hiszen a személyes életünkben erősödő nyomás mellett a világ problémáiról is folyamatosan hallunk. Az állandó stresszhelyzet sokakból kiválthat agressziót is, a veszélyre adott reakciójukként.
Ez a feszültség egy idő után kiégést fog eredményezni. „Az ember belefárad a tartós bizonytalanságba és kezdi elengedni. Ezáltal kialakul egy tanult tehetetlenség: nem teszünk semmit a helyzet érdekében, mert úgyis reménytelennek és értelmetlennek látjuk a cselekvést. Úgy érezzük, nincs ráhatásunk a helyzetre. Hiába tartjuk be például a járványhelyzet miatti előírásokat, attól még ugyanúgy jönnek a rossz hírek a halálesetekről – akkor nem mindegy, mit teszünk?
Ezzel elveszítjük a felelősségérzetünket a közösség felé. Pedig ennek megértése elsődleges lenne a járvány elleni védekezésben. Olyan esetek is vannak, amikor a tanult tehetetlenség már a fertőzöttek gyógyulására is negatív hatással lesz. Annyi kórházba jutásról, halálesetről hallottak, hogy saját sorsukat is reménytelennek érzik, idő előtt feladják a küzdelmet.
Sokat segítene, ha a média visszaállítaná az emberek hitét saját felelősségükben. De ennek éppen az ellentéte történik, a hírek csak felerősítik a pánikot és a tehetetlenségérzetet, a félelemkeltésre mennek rá. Pedig már az is segítene, ha kontextusba helyeznének pár adatot. A halálesetek száma az egyes országokban például önmagában nagyon félelemkeltő, de érdemes megnézni hozzá olyan faktorokat, mint az adott hely légszennyezettsége, az idősek aránya vagy a korlátozások szigorúsága.”
A média szenzációhajhász jellegének negatív hatásait már az 1970-es években kutatták. Ekkoriban kezdtek gonosz világ-szindrómáról beszélni: megfigyelték, hogy a bűntényekkel és katasztrófákkal teli híradók, a drámai témájú tévéműsorok arra szoktatták rá az embereket, hogy jóval veszélyesebbnek és rosszindulatúbbnak lássák a világot a valóságnál. És ezt a tévképzetet akkoriban csak annyi idézte elő, hogy az emberek esténként leültek a tévé elé. Egyértelműen látszik, hogy a manapság tapasztalható állandó információkitettségünk még ennél is jobban torzítja a valóságészlelésünket.
Bár épp ellentétes hatást ér el, a doomscrolling igazából egy védekező mechanizmus. Azért csináljuk, mert meg akarjuk találni a választ a globális problémákra, mert el akarunk jutni a jó hírekhez, a megoldáshoz vagy tanulsághoz a sok negatív információ végén. Tulajdonképpen az évek óta jól ismert telefonfüggőség egy erősebb verziója. A fő különbség a kettő közt, hogy korábban a közösségi médiából a barátainkról akartunk érdeklődni, az ő életükről szóló információ függői voltunk. Viszont az elmúlt időszakban az ilyen felületek tartalmainak aránya egyre inkább eltolódott a hírek felé.
A doomscrolling már csak azért is öngerjesztő folyamat, mert az algoritmusok a megnyitott hírekhez hasonlóakat fognak bedobni a feedünkbe, így a rossz hírek egyre jobban elárasztanak minket. Emellett egyre több közösségi oldalra törnek be. Az Instagram például korábban annak köszönhette hatalmas népszerűségét, hogy egy garantáltan pozitív, biztonságos hely volt az internet világában. Ott nem találtunk mást, csak az ismerőseink kellemes élményeiről szóló fotókat. Idén már ezt a felületet is elözönlik a napi hírekkel kapcsolatos tartalmak – hiszen a negatív események a saját életünkbe is beférkőztek, így a személyes posztokon is rajta hagyják nyomukat. Az internetezés mostanában nem változatos honlapok böngészését jelenti, amik egy-egy érdeklődési körünkre specializálódtak, hanem négy-öt közösségi média egész napos pörgetését. Joggal érezhetjük, hogy többé nincs rajta boldog hely – talán legfeljebb akkor, ha még nem érezzük magunkat túl öregnek a TikTokhoz.
Hírolvasás depresszió nélkül
„Ha nem vagy dühös, nem figyelsz eléggé” – szól a már évtizedekkel ezelőtt is hangoztatott aktivista szlogen. Csakhogy a düh önmagában nem produktív. Akkor hasznos, ha képes cselekvésre motiválni, máskülönben csak frusztrációhoz és kiégéshez vezet.
A világ tele van olyan tragédiákkal, amikre nincsen közvetlen ráhatásunk, és mi lelkiismeretesen, vég nélkül fogyasztjuk róluk a híreket, csak hogy elkeseredhessünk és dühönghessünk miattuk. Kicsit talán önbüntetésből is csináljuk: ha már mi szerencsésebb helyzetben vagyunk, mint a probléma elszenvedői, legalább annyival vállaljunk szolidaritást, hogy mindent elolvasunk a témájukkal kapcsolatban. A doomscrolling viszont nem aktivizmus. Azzal senkinek nem segítünk, hogy a rossz hírek függőivé válunk, aztán olyan szorongás tör ránk tőle, hogy létezni is alig tudunk.
A mentális egészségünket leginkább a tehetetlenség viseli meg. Ezért talán az a leghatékonyabb lépés, ha a rossz hírek miatti frusztrációnkat cselekvés követi. Az internet szerencsére javítani épp ugyanannyira tud a mostani helyzetünkön, mint rontani: egy rövid Google-keresés szinte bármilyen probléma ellen küzdő kezdeményezéseket megtalál nekünk. Valamilyen pénzbeli vagy tárgyi adomány felajánlása, egy szerveződéshez való csatlakozás vagy akár csak néhány online petíció aláírása képes rövid távon visszaadni az elveszített kontrollérzetünket. A járványhelyzettel kapcsolatban már csak ezért is érdemes betartani az előírt korlátozásokat. Emellett érdemes saját környezetünkben körbekérdezősködni, ismerőseinknek felajánlani a segítséget, mondjuk az időseknek bevásárlás formájában.
Természetesen sok olyan globális probléma van, ahol az egyéni felelősség jelentőségét vitatni lehet. Jogos például, hogy nem sok változást fogunk elérni a szelektív hulladékgyűjtés elkezdésével, amikor az egymillió négyzetkilométeres csendes-óceáni szemétsziget fele halászhálókból áll, nem a mi műanyag üdítősüvegeinkből. Jogos, hogy nem a mi feladatunk lenne a spórolt pénzünkből adományozni a rászoruló gyerekeknek, miközben amikor az emberiség leggazdagabb 1%-a birtokolja az világ vagyonának 82%-át. De egyvalamiben egészen biztosan működik a személyes felelősségvállalásunk, ez pedig a tanult tehetetlenségből való kimozdulás. Kissé önző motiváció a cselekvésre – de semmivel sem önzőbb, mint karba tett kézzel panaszkodni a világ állapotáról.
Ha mindenki odafigyelne saját környezetére, az valószínűleg önmagában nem oldaná meg ezeket a problémákat, de egy jóval egészségesebb és produktívabb hozzáállást alakítana ki. Magyarországon különösen fontos lenne ennek elsajátítása, hiszen itt eleve magas a társadalom tanult tehetetlensége. Sok kérdésben érezzük úgy, hogy mindegy, mit teszünk, úgysem gyakorlunk hatást vele a problémára. Talán a járványhelyzet megtanított pár embert ennek ellenkezőjére: a NIOK által üzemeltetett adjukossze.hu adománygyűjtő oldalon például az elmúlt hónapok alatt rekordösszeg, 150 millió forint gyűlt össze az új közösségi kampányok keretében. De valószínű, hogy ezek a kezdeményezések még mindig csak a népesség egy szűk rétegét szólították meg, a szemléletváltásra pedig az egész országnak szüksége volna.
A felelősségvállalás mellett viszont legalább ennyire fontos, hogy néha megtanuljunk leszakadni a hírolvasásról. Tóth Gabriella beszámolója szerint is egyre többen fordulnak szakemberhez a karantén miatti szorongással, ezekben az esetekben pedig teljes hírmegvonást szokott tanácsolni. „Ilyenkor két hétig hanyagolni kell a híradókat, a közösségi oldalakat, legfeljebb egyetlen megbízható hírforrást kell kiválasztani, amiből tájékozódunk. Semmi értelme minden cikket elolvasni, minden órában végighallgatni a híradókat. Erre aztán hosszú távon is rá lehet állni.”
Talán túl drasztikus volna az a javaslat, hogy tartósan töröljük magunkat minden közösségi oldalról. De az sokat segítene, ha kikövetnénk belőle minden hírforrást, és egyáltalán nem használnánk tájékozódásra. (Olyan tanács ez, amit én évek óta emlegetek, és egyszer talán meg is tanulom betartani.) Tudjuk jól, hogy nem híreket olvasni megyünk oda, csak unalmunkban nyitjuk meg az alkalmazást – akkor a rossz hírek ne is érhessenek ott utol minket. A tájékozódás természetesen továbbra is fontos, de csináljuk úgy, ahogy korábban mindenki tette: szánjunk rá tudatosan külön időt. Legyen lehetőségünk lélekben felkészülni, hogy most végigolvassunk egy hírportál cikkeit vagy végignézzük a híradót. Ez a módszer abban is jelentősen segít, hogy csak megbízható forrásból érkezzenek hozzánk információk, és kikerüljük az egyre szaporodó álhíreket.
Érdemes megszabni azt, mennyi időt szánhatunk egy nap az internetezésre. Az okostelefonok számon tartják nekünk az egyes alkalmazások használatával töltött időt, amiből levonhatjuk a következtetést arról, melyiknek vagyunk függői. Emlékeztetőket is tudunk beállítani rajta, amik jeleznek, ha egy beállított határnál több időt töltünk a telefonunkkal.
A hírfüggőségünk egy része abból ered, hogy maga a képernyő bámulása is nagyon addiktív. Ezt a részt egyszerűen kijátszhatjuk azzal, hogy esténként e-bookot olvasunk vagy filmet, sorozatot nézünk a közösségi média helyett. Alvás előtt két-három órával eleve fontos kerülni a hírolvasást – az akkor megszerzett információk már semmit nem fognak hozzáadni az életünkhöz, egy kiadós álmatlanság kivételével.
De az esténkénti Netflixezésnél is jobb hatással van egészségünkre, ha offline hobbikkal foglaljuk le magunkat. A szabadidőnk túl nagy részét áldozzuk négy-öt telefonos alkalmazásnak, amik a végén úgyis csak depressziót és kiégést okoznak bennünk. Ha csak egy-két szabadidős tevékenységet találunk, amik kellően lekötik a gondolatainkat, sokkal kevesebbszer fog eszünkbe jutni a telefonunk nézegetése. Tanuljuk meg lefoglalni magunkat – de közben ne zárkózzunk be, ebben a megváltozott helyzetben is próbáljuk fenntartani szociális kapcsolatainkat. Kommunikáljunk barátainkkal és családtagjainkkal, beszéljük meg velük frusztrációinkat, ugyanakkor azt is tanuljuk meg közölni, ha a másik fél panaszáradata már túl sok nekünk.
Legyenek mindemellett rövid és hosszú távú terveink is a jövőre nézve. Egyszer úgyis vége lesz ennek az időszaknak, és sokat számít, ha közben van miért kitartani. Ha pedig szorongásunk nem múlik és átveszi az irányítást mindennapjaink felett, érdemes a problémánkkal szakértőhöz fordulni. Olyan válsághelyzet ez, amit egyedül szinte lehetetlen feldolgozni. A hírek folyamatos, aktív követése felér egy olyan mértékű traumával, mintha saját életünkben történt volna tragédia.
„Valamennyi mértékű szorongás teljesen természetes ebben az időszakban”, hívja fel rá a figyelmet Tóth Gabriella.„Természetesen fontos naprakésznek lenni a most zajló eseményekkel, de az utóbbi időben ezt kezdtük túlzásba vinni. Semmi értelme ennyire átesni a ló túloldalára és saját egészségünket kockáztatni vele.”
Minden generációnak megvoltak a maga katasztrófái és igazságtalanságai, de korábban még tudatos döntés volt tájékozódni a róluk szóló hírekről. Ma már inkább az jelenti a kihívást, hogy megtanuljuk néha elfordítani a fejünket. Fontos megértenünk, hogy a mentális egészségünk tönkretételével senkinek nem segítünk. Ha egy egész generációt elkeseredetté és kiégetté tesznek ezek az évek, az csak egy még tragikusabb ezutáni időszakhoz fog vezetni.Márpedig most mindennél nagyobb szükség van a józan ítélőképességüket és lelki egészségüket megőrző emberekre.
Felhasznált források:
VIDEÓ: https://www.youtube.com/watch?v=n2YptT8l3jM&t=1560s
https://www.youtube.com/channel/UCOe_y6KKvS3PdIfb9q9pGug
https://www.instagram.com/the_happy_broadcast/
https://medium.com/@mshannabrooks/doomscrolling-is-not-activism-12c34ed0fad7
https://www.wired.com/story/stop-doomscrolling/
https://www.toledhallottam.hu/index.php/tarsadalom-es-kozelet/jotekonykodas-egy-vilagvalsagban-miert-adunk-ha-nekuenk-sincs-mibol
Kiemelt kép: Greatist.com
