A bábjátékost 1985-ben mutatta be először a Rock Színház. Akkor Várkonyi Mátyás és Béres Attila darabját 150-szer adták elő. Akkoriban is csak siker övezte az egész előadást, rossz kritika nem érte sosem.
Ez pedig így van a mai napig, szerény véleményem szerint. Igaz azóta nem tűzte műsorára egyik magyar színház sem, ám a Soproni Teátrum most kivételt tett. Ebben az évadban a magyar művek között helyet kapott ez az alkotás is. Az egész társulat, a Soproni Balett és a Színitanoda tagjai is részt vesznek ebben a nagyszabású produkcióban. Több hónapnyi felkészülés előzte meg a premiert is. Várkonyi Mátyás is annyira örült ennek a lehetőségnek, hogy újrahangszerelte a darabot, sőt új dalokat is irt bele, illetve Oberfrank Péterrel felváltva vezénylik a zenekart is.
Íme pár gondolat a darabról, a résztvevőktől:
Várkonyi Mátyás, zeneszerző:
A bábjátékos egy Andersen novellából született annak idején. Már túl voltunk a Rock Színházban az Evita, a Sztárcsinálok – bátran mondhatom- forradalmi fogadtatásán és arra gondoltam, hogy még emelhetnénk a zenei tétet. Az volt a szándékunk, hogy hozzunk létre olyan előadást, amelyben a míves komolyzene, a jazz, a rock, a pop együttesen tud megjelenni, igényesen, mégis szórakoztatóan, egy több szinten értelmezhető műben. A bábjátékos pedig igencsak kiáltott ezért.
Béres Attila, szövegíró:
Varázslatos világ, ahol minden megtörténhet. Ez a darab nem köthető korhoz, divathoz, ízlésbeli változásokhoz, de még a politikához sem. Az emberi lélekhez közelít és sokféléről szól. Úgy érzem, az isteneknek tetsző pillanatban találkozott ez a hármas: a zeneszerző, a librettista és a téma. Örömmel hallom mindig, hogy mások hogyan értelmezik a darabot, mit látnak bele. Nem tudnék kiemelni egy gondolatot, mert A bábjátékos valóban úgy hordozza a többrétegűséget, ahogy az élet: nem ütik egymást az örök emberi tulajdonságokat megmutató szempontok.
Katona Imre, rendező:
Az élet a teremtés folytatása, és ha a világ a teremtésről leszakad, ha a teremtő akarat érintését elveszíti, akkor ott élet nincsen. Ez a meghatározó sugallata ennek a műnek, ezt üzeni számomra ma a darab, s ezt az értelmezésemet a próbák során igen pontosan kifejtettem.
És persze a kihagyhatatlan főszereplő, Vastag Tamás:
A Diák szerepében Vastag Tamás, énekes-előadóművész látható.
– Ő egy lázadó fiatal, akinek elvei vannak, követi az ars poeticáját mindenen át – mondta Vastag Tamás. Amikor megkaptam a darab szövegkönyvét, és meghallgattam a dalokat, megpróbáltam elképzelni magam abban a szerepben, melyet Katona Imre rendező rám bízott. Nagyon tetszett a Diák karaktere, és azonnal igent mondtam a felkérésre. Ő egy olyan fiatal, akinek a tojáshéj még a fenekén van, nincs élettapasztalata, előtte áll a felnőtté válás folyamata. Közben azért nagyon ragaszkodik az elveihez, nem akar úgy gondolkodni, mint a Bábjátékos, aki már idősebb, és megtörte a sors.
Szerintem a Bábjátékos egy igazán közönség kedvére való darab. Mégis van mondanivalója, és itt nem csak a történetre gondolok. Az egész mű olyan üzenetet hordoz magával, amelyet mindenki a sajátjának tudhat, és kedve szerint értelmezheti. Legyen ez társadalomkritika a hatalom és az egyén viszonyáról, avagy a világban elfoglalt helyünkről és szolgálataink értelméről.
Egyébként a nézők számára egyértelműen élvezhető előadásról van szó. A látványvilág elképesztő, nem csoda, ha szájtátva figyeljük a fényeket és az effektusokat egyaránt. A koreográfia nagyszerűen lett kitalálva, minden mozdulat a helyén van, és minden szereplőnek jól áll. Mintha rájuk öntötték volna. A színészekről, énekesekről és persze az ő tehetségükről pedig egy rossz szót nem mondhatok. Ami az ő feladatuk volt, azt kiválóan el is végezték, de talán ezen felül is teljesítettek. Minden elismerésem!
