Az utóbbi hetekben bizonyára lecsökkent azok száma, akik arról álmodoznak, hogy egy egész ország élére kerülve kapjanak hatalmat. A világ államai váltakozó sikerrel vezették be a koronavírussal kapcsolatos intézkedéseiket, azt azonban meg kell hagyni nekik, hogy minden törvényt ki lehet játszani kiskapukkal, az embereknek meggyőzésére pedig csak korlátozott lehetőségei vannak a kormányoknak. Ilyen körülmények közt bármely államfő rémálma lenne a hollandiai Baarlében intézkedni – egy olyan kisvárosban, ahol csak az utcák fele tartozik a hatáskörük alá.
Több száz évnyi háborúskodás, szerződéskötések és feudális földcserék eredményezték azt, hogy Európa területén ma több enklávét is találunk, tehát olyan államterületeket, amelyek egy másik országon belül helyezkednek el. Az Európa-térképeken nehéz volna jelölni őket, lévén kisvárosnyi területekről van szó: például Svájcban egy Büsingen nevű német falu erre a példa, a spanyol LLívia Franciaország által van körbezárva, a belga Vennbahn pedig Németország által. De egyikük sincs olyan bonyolult helyzetben, mint a holland Észak-Brabant tartományban található Baarle. Ennek körülbelül fele Baarle-Hertog néven Belgium tulajdonában áll, míg Hollandiának csak az északi félre, Baarle-Nassaura van ráhatása. És szó nincs arról, hogy a két rész egy vonallal kettéválasztható lenne: huszonkét belgiumi enklávéból áll, amiken belül még nyolc további, alig háztömbnyi méretű területet találunk holland fennhatóság alatt.
A határ olyan bonyolultan fut végig a kisvároson, hogy az már szándékosnak tűnik: utcákat, és gyakran épületeket szel ketté cikkcakkban. A betonra festett vonalaknak két oldalán folyton meg kell jeleníteni a két ország kezdőbetűit, a házak tulajdonosai pedig zászlókkal jelzik hovatartozásukat. A nemzetiséget az dönti el, melyik utcára néz az épületek bejárata.
Ezt a szituációt sokkal bonyolultabbá tenné, ha nem volna mindkét állam az Európai Unió tagja, így viszont a lakosok szabadon közlekedhetnek, vállalhatnak munkát külföldön – azaz az utca másik oldalán. Az egész területen a holland nyelvet beszélik és 2002 óta euróval fizetnek, ami további problémáktól mentesíti őket. A két ország lakosai közt sosem voltak feszültségek, a helyiek már egyenesen azt állítják, hogy nem belgának vagy hollandnak, hanem baarleinek vallják magukat.
Ez a szokatlan felállás népszerűvé tette a kisvárost a turisták körében: sokan szeretnék elmondani magukról, hogy más országban tartózkodnak, mint a kávézóban velük szemben ülő személy. A helyiek hozzászoktak már egyedi helyzetük nehézségeihez, és még előnyükre is tudták fordítani a kettősséget. A két államban eltérően szabályozott vendéglátói zárórát például ki lehet játszani azzal, hogy egyszerűen átköltöznek az éttermek, bárok másik asztalához. És mivel Hollandiában alacsonyabb adókat kell fizetni, sok kisvállalkozás spórolhat azzal, ha bejáratukat átváltják egy holland utca frontjára. A bárokban viszont már Belgiummal járunk jobban, ahol már 16 éves kortól kiszolgálják a vendégeket, ellentétben a holland 18 éves korhatárral.
Mégis számos kihívással kell szembenéznie a város holland és belga önkormányzati vezetőjének, Marjon de Hoon-Veelenturfnek és Frans de Bont-nak. Az alig 10000 fős lakosságú kisvárosnak minden állami intézményből kettőre van szüksége: két postát, két tömegközlekedési rendszert, és két városházát működtetnek, sőt, az iskolarendszer sem egységes, csak a közművek működtetését osztották fel egymás között. De még így is folyamatos egyeztetésre és kompromisszumkészségre van szükségük a működéshez, hiszen egyértelmű, hogy a várost milyen könnyen megbéníthatja a legkisebb rosszul kezelt konfliktus is.
Az elmúlt hetekben pedig sajátos problémával kellett szembenézniük. A két ország eltérő intézkedéseket választott a koronavírus terjedésének megfékezésére, ez pedig itt ütközik ki a legélesebben. Kettejük közül Belgium vezetett be kijárási tilalmat, az alapvető élelmiszerboltokon kívül mindent bezárattak – ezúttal is jobban járnak, akik a holland utcafrontot választották. A városban most pár tíz méterenként váltakoznak a bezárt és nyitva lévő üzletek. A belgiumi állampolgárok még a nyitva maradt holland üzletekbe sem mehetnek vásárolni, az eladóknak emiatt kötelezettségük elkérni mindenki személyi igazolványát, és megtagadni a belgák kiszolgálását, legalábbis elméletben.
Azonban egyértelműen a Zeeman üzlet volt az, ami a városban leginkább szó szerint értelmezte a kettős szabályzást. Mivel a bolt területén is végigfut a határ, ők piros-fehér szalaggal különítették el a Belgiumhoz tartozó oldalukat. A bolt azon részén lévő cikkek egyszerűen nem kaphatóak, arra a területre nem léphetnek át a vásárlók.
Természetesen egy bolt nem lehet két államban bejegyezve: a Hollandiához tartozó üzlet egyszerű szolidaritásból vállalta az intézkedést. A határ másik felén lévő szekciójukban gyermekjátékokat vagy egyes ruhaneműket lehet kapni, míg az alapvető fogyasztási cikkek továbbra is elérhetőek „Hollandiában”.
A helyiek egy részét szórakoztatja ez az új látványosság; bizonyára napokig tartó humorforrást jelent nekik, hogy a kijárási tilalom csak a fél lakásukra vonatkozik. Mások viszont idegesítőnek tartják, hogy ennyire szigorúan értelmezik a szabályokat. Marjon de Hoon-Veelenturf, a holland rész képviselője szívesebben követné a belga szabályokat az egész városban. A következetesség és állandóság szerinte ugyanis nagyban hozzájárulna a nyugodt légkörhöz és a pánik elkerüléséhez.
A kisváros furcsa elrendezése egyébként még egy 1198-as eseményhez vezethető vissza: Breda földesura szerződött a terület átadásáról Brabant hercegének, leszámítva néhány szántóföldet a belsejében. Az elkövetkezendő 900 évben ezt további földcserék, eladások és egyezmények bonyolították, de mindez nem is jelentett problémát 1830-ig, Belgium függetlenné válásáig. Az addigra már nagyrészt beépített terület egy része nem akart holland fennhatóság alá tartozni, ezt pedig a vesztfáliai szuverenitás elve szerint Hollandiának tiszteletben kellett tartania. A pontos mai határok 1995-ben alakultak ki, miután egy bizottság tizenöt évet töltött azzal a szándékkal, hogy leegyszerűsíti a határokat – láthatóan kevés sikerrel. Ennek hátterében azonban nem állt semmiféle ellenségeskedés a két nemzet tagjai közt. A vezetők is megtanultak együttműködni egymással: kompromisszumképességük és bizalmon alapuló hozzáállásuk szerintük példát mutathat Európának, de akár az egész világnak is.
Kiemelt kép: pixabay.com
