Izsó Zita Scolar Live sorozatban megjelent harmadik kötetét a könyvről való előzetes ismereteim alapján félve vettem a kezembe, ugyanis az elmúlt években nagyon sok olyan “traumakötettel” találkoztam, amik túl nagyot vállalnak, egysíkúak és közhelyesek, vagy épp az öncél felé mozdulnak el. Az Éjszakai földet érés szerencsére határozottan megcáfolta a prekoncepcióimat.
Szerző: Eszenyi Fanni
A könyv négy ciklusra tagolódik, amelyek a repülés/lebegés, valamint a zuhanás különböző állapotaira utalnak. Az első rész Földközeli magasság címe egyfajta megnyugtató, még viszonylag biztonságos (megszokotthoz közeli) állapotra enged következtetni, amely analógiának a kötetnyitó vers egyből szignifikánsan ellentmond. A szövegnek szerintem meghatározó szerepe van az alapszituáció vázolásában, valamint a kötet atmoszférájának kezdetleges megteremtésében. „Csak a romokat és a kitört ablaküveget nézte, / és arra gondolt, / ha most megvágná magát, nem fájna. / Úgy kellett onnan elrángatni. / Amikor később kérdezték tőle, mi történt, / mintha szilánkokat evett volna, / nagyon sokáig nem beszélt.” (Fakír, 11) A közel-keleti háború túlélőinek szemszögéből írt szereplíra kerül az első ciklus fókuszába. Az általuk tapasztalt külső és belső folyamatok megjelenítése, a kommunikáció és az érzések kifejezésének nehézségei, valamint az alapvető szükségletek kielégítésének hiányából adódó problémák (pl. éhség) mind reprezentálódnak a ciklusban. „Harmonikaszerűen összegörnyednek, / üres tányérok szélén elnyomott csikkek, / a félelem lassan beszivárog közéjük, / víz a léket kapott hajóba, / ledőlnék a csupasz földre, / a holdat, az égre köpött, / fehér meggymagot nézik. / Amikor elalszanak, / végre elmúlik majd az éhség.” (Határátkelés, 14) Emellett, talán ennek a résznek van a legjobban kirajzolódó íve, ahogy az Aleppóból menekülő nő történetét elmeséli. A nőiség kérdése fontos tényezővé válik már az első ciklusban is (pl. Minden házból elviszik a lányokat, 23). A Földközeli magasság egyik legizgalmasabb verse a Magánbiológia pedig kitekint az addigi nyelvből, és egy külső, gyermeki nézőpontból közelíti meg a ciklus alapkérdéseit. „A másodikosokkal berendeztünk egy / terráriumot / és beletettünk egy hernyót, / hogy megfigyelhessük az újjászületés / lépéseit. / Az Aleppóból származó kisfiú megszólalt, / ugyanígy kelnek majd ki a sírból / háromemeletes házuk alá szorult halottaik.” (Magánbiológia, 17)
A halálon túli létben és valamiféle transzcendens hatalomban való hit a kötet egészét végigkíséri, az éppen megszólaló lírai én akkor is kommunikációba lép vele, mikor mással nem tud, vagy nem akar beszélni, bár a hozzá való viszony változik. A transzcendencia akkor is jelen van, amikor nem direkten lép kapcsolatba vele a szöveg, sokszor találkozunk például bibliai motívumokkal vagy egyes alapvető jeleneteket megidéző képekkel. Az első ciklus záróverse ezeket ötvözve foglalja magában és a kiindulóponthoz visszatérve, lecsendesedő zárlatával értelmet ad a ciklus még relatíve biztonságot sugárzó címének. „fülembe zeng a teremtés többszólamú kórusa, / és egyfolytában ismételgeti az egyetlen / üzenetet, / hogy életben vagyok, / és van, aki ennél sokkal nagyobb bűnt is / elkövetett.” (Utóélet, 27)
A második ciklus, ami az Utazómagasság címet viseli már egy generációváltás utáni atmoszférát mutathat be, ahol, bár szintén megjelenik a háború (pl. A második halál), másfajta problémák is a fókuszba kerülnek. Az érzések és gondolatok kifejezésének, illetve az ezekkel összefüggő hiányérzet lírája ez. A váza, mint a ciklus legerősebb motívuma és az elfojtott érzések elnyelője jelenik meg a szövegekben. „Anya júliusban jelentette be, hogy elköltözik. / Sok mindent elvitt, / de a nászajándékba kapott ormótlan vázáit itt / hagyta, / azokba suttogtam bele, mennyire gyűlölöm. / Aztán falhoz csapkodtam a vázákat, / nehogy valaki, fülét a szájukhoz tapasztva / visszahallgassa a szavaim.” (Darázsfészek, 39) A Darázsfészek című alkotás, ami talán a ciklus központi verse, amellett, hogy jól érzékelteti a fent említett elfojtási jelenséget, erős képekkel és érzelmi-hangulati világgal dolgozik. Ebben a ciklusban olyan globális kérdések realizálódnak a szövegekben, amelyek ma a legfontosabb klímaváltozást is érintő problémáknak számítanak. Mindezt erőltetettség nélkül és innovatívan társítja a személyes kérdéskörökhöz. „éjszakánként egy olyan vidékről álmodunk, / ahol felrázott dunyhaként dagad a tenger, / és az ég nem távoli tájak mocskát hozza, / az eső pedig nem olyan, / mint egy elharapott méregkapszulából / kicsorgó folyadék.” (A vendégség vége, 31)
A Zuhanórepülés című harmadik ciklus egy sokkal személyesebb és kisebb szociális közegre korlátozódó témát tár az olvasó elé. Az itt szereplő versek időben valamivel közelebbi kapcsolatot érzékeltetnek a lírai én és a történet között. Úgy gondolom, hogy ennek a ciklusnak van a legerősebb hatásvilága. “A parton / minden veszteség után kerestél / egy pont huszonnégy, huszonhét / és huszonegy milliméteres kavicsot, / hogy tudd, mekkorák voltak, / amikor elveszítetted őket. (Kőzivatar, 59) Vetéléssel, valamint a beteg gyermek születésének, a gyerekhalál feldolgozásának kérdéskörével foglalkozik. „Hogy az ultrahangképen hiába / tökéletes a keze, a lába, / a szíve, a mája, a veséje, / az agya nem fejlődik ki. / Mi mégis azt akarjuk, hogy / megszülessen, / másoknak legyen esélyük az életre, / legyen szívük, májuk és két veséjük.” (Mélyvíz, 64) Megfigyel, nem túloz, nemigen érzékenyül el, és talán pont emiatt nem érződik hatásvadásznak. Én alapvetően ebben látom a kötet erejét: úgy vált ki hatást, hogy közben nem válik hatásvadásszá vagy giccsé. A vallásos és transzcendens elemek (ezúttal főként a gyermekre koncentrálódva) ebben a ciklusban is reprezentálva vannak, sőt még a környezetszennyezéssel kapcsolatos motívumok is beépülnek. Az utóbbiak néhol (és ez szerencsére tényleg nagyon kevés esetben fordul elő) bennem kicsit erőltetett hatást váltanak ki, nem feltétlenül érzem őket a szövegnyelvbe illeszkedőnek. „Legnagyobb tévedésünk, / hogy azt hisszük, bármit elkövethetünk, / mert ő úgysem hall, nem tud rólunk semmit, / de mint idegen bolygók testébe fúródó / űrszemét, / örökre megmaradnak benne szavaink.” A ciklus két zárósora, a részcímhez illeszkedve, lemondó hangulatot közvetít. „Úgy távozik belőled a szeretet, / mint az elvetélt anyák lefolyóba fejt teje.” (Baleset, 70)
A negyedik ciklus hangulatát tekintve erősen kapcsolódik a harmadikhoz. Itt már, ahogy a mottója is mutatja („Uram, ha itt lettél volna, nem halt / volna meg a testvérem.”) egy számonkérőbb, rezignáltabb hangnem a jellemző, de a bibliai motívumok még ebben a ciklusban is szignifikánsak, és talán itt legérzékelhetőbb az érzelmi bevonódás. A testvérhalál témájával a fókuszban, az utolsó ciklusban a hit elfogyni, egy poszt-apokaliptikus világkép pedig kirajzolódni látszik. „Nem mondjuk el neki, / hogy odakint nemhogy polipok, / már más állatok sincsenek, / de mint a bogarak, koppannak az ablaküvegen / nekünk szánt szavai.” (Az utolsó, 76) Az utolsó című szövegben jelenik meg először a kötet borítóján ábrázolt háromszívű polip: „A túlvilágban nem nagyon hiszünk. / Titokban mégis arra gondolok, / ha eltemettük az utolsó felmenőt, / valahol egy hulladékgyűjtő mélyén / az óráink, a nővéremé és a bátyámé is, / egyszerre járni kezdenek, / mint egy bűneitől megszabadított, / feltámasztott polip három szíve.” (Az utolsó, 76) A ciklus záróverse (Érkezés, 86) a kötet érzelmi hullámvasútja után mégis elfogadással, megnyugvással szólal meg, és egyfajta alternatív interpretációt kínál a halálon túli lét felfogásához.
Összességében tehát látható, hogy a tárgyalt kötet számos problémakört ölel fel, teszi ezt úgy, hogy nem válik túl sokká vagy szervezetlenné. A pontos koncepció, az időbeli ugrásokon kívül a motívumrendszerrel és annak egyes elemeinek (pl. víz és különböző halmazállapotai, bolygók, kavicsok) sajátos használatával, a transzcendenssel és hittel kapcsolatos szemléletváltozások kapcsolásával rajzolódik ki. Ezek teremtik meg a koherenciát is, kötik össze a ciklusokat és teszik egységessé a kötetet. Az Éjszakai földet érés rácáfol a traumakötetekkel kapcsolatos negatív sztereotípiákra, nem öncélú, nem közhelyes, nem igazán játssza ki a hatásvadász kártyát, mégis hat és relevánsan közöl.
