A GRUND – vígszínházi fiúzenekar közel két évvel ezelőtti megalakulása óta hangoztatja Fesztbaum Béla alapítótag, hogy a Vígszínház zeneszerzőit és dalait szeretnék népszerűsíteni, valamint visszahozni néhány értékét a múltból. Könnyűszerrel titulálhatnánk A Pál utcai fiúk színészgárdájából megalakult zenekart valami olyannak, ami a színdarab sikerét kívánja meglovagolni, és lehúzni róla még egy bőrt, de az az igazság, hogy sokkal több annál.
A Fesztbaum Béla, Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron és Medveczky Balázs alkotta zenekar tagjaiban több közös pont van, főként az, hogy színészek, és mindannyian szerepeltek/szerepelnek A Pál utcai fiúkban, ami a Vígszínház elmúlt két évének valószínűleg legnagyobb dobása.
A névtől és a tagok szerepeitől eltekintve a zenekar viszont aligha kötődik bárhogyan is a népszerű előadáshoz, hiszen sokkal inkább globálisan próbálja átfogni a Vígszínház életében szerepet vállalók munkásságát, valamint a tagok saját hangzásvilágát, ízlését.
Február elsején a zenekar otthona egy év után újra fellépési lehetőséget adott nekik, és mivel aligha maradt egyetlen szék is üresen, valószínűleg nem ez volt az utolsó alkalom, hogy itt léptek fel.
A közönséget főként művelt, színházkedvelő emberek tették ki, akik tudják, hogy mi az a grund, és kiket látnak a színpadon. A nevükhöz hűen a színdarab egyik ismert slágerével, az Éljen a Grund! című dallal kezdtek, ami után az Einstand, Tesó! következett, főként Ember Márk előadásában.
Hamar nyilvánvalóvá váltak a zenekaron belüli szerepek. Fesztbaum Béla a higgadt „szakmai” vezető, aki szeretetteljesen segíti a nála 15-20 évvel fiatalabb fiúkat, mint egy igazán jó tanár. Ember Márk a maga szerethetően nagyképű személyiségével magára vonja a figyelmet, egyértelműen ő érzi magát a frontembernek és pont azért, mert fejben valószínűleg milliók előtt játszik, és elhiteti a közönséggel is, hogy nem a Vígszínházban van, hanem egy százezres arénában. Wunderlich Józsi szerényen bújna meg mögötte a gitárjával, de akkorákat énekel, hogy lehetetlen nem észrevenni a jelenlétét, míg Zoltán Áron lehet a zenekar mókamestere. Az igazán nagy meglepetés a dobok mögött ülő Medveczky Balázs, aki sokáig tényleg csak a dobolásával kápráztatja el a közönséget és aligha „ripacskodik” úgy, mint Ember Márk, viszont eljön az a pont a koncerten, amikor feláll a dobok mögül és teljes mértékben lehengerel mindenkit Elvis Presley A Little Less Conversation című dalának előadásával.
Elhangzanak dalok a Vígszínház házi zeneszerzőitől, főként ikonikus, mindenki által ismert LGT és Dés László számok, aki egyébként a koncert sztárvendégeként fantasztikusan énekel és szaxofonozik. A közönség örömmel morajlik fel, amikor „minden idők leghíresebb osztálydala”, a Pink Floydtól az Another Brick In The Wall hangzik fel, majd Zoltán Áron rocksztárosan ugrálva, Mick Jaggerhez hasonló módon adja elő az I can get no satisfactiont, míg Wunderlich Józsi inkább a líraian nagyot éneklős dalokban brillírozik.
Ami igazán kiemelkedővé teszi a GRUND-ot, hogy bár olyan tagokból áll, akik diplomával tudják bizonyítani a tehetségüket, és nap mint nap telt házas közönség előtt színészkednek, a koncertjeik alkalmával képesek levetkőzni a szerepeikből és átvitt értelemben meztelenül, saját magukat adva állnak színpadra. Áhítatos csodálattal, csendben nézik Dés Lászlót, amikor közéjük áll zenélni, és bár viccelődnek vele, kedvesen figyelmeztetik a köztük lévő korkülönbségre, de Fesztbaum Béla sem lóg ki közülük, sőt, nélküle hiányozna valami a bandából.
Kétség sem fér tehát ahhoz, hogy a zenekar teljesíti a kitűzött célt, hogy megismertessenek nagy zenéket és nagy zenészeket a fiatalabb generációval, és örömet okozzanak az idősebbeknek is. Nem csak a nevükben, de az előadásukban is magukkal hordozzák az igazi grundélményt, amely arra készteti a fiatalokat – ahogy az egy rajongói üzenetből kiderült -, hogy letegyék egy időre az elektronikai kütyüket, és inkább színházba járjanak, zenéljenek, jobban kötődjenek a kézzel fogható valósághoz.
Kiemelt kép: A Grund Facebook-oldala
