Az alábbiakban részleteket közlünk a neves posztdepressziós, neonihilista szerző, Kaiser Hichwood korai jegyzeteiből. A teljes művet Svábbogársztepp címmel megtalálhatják a legtöbb könyvkereskedésben, papír-írószerboltban, illetve benzinkúton. A szövegrészleteket Szabó Tamás fordította és válogatta.
Anyám minden idejét képzeletbeli francia szeretőjével, Jeannal tölti. Apámmal és velünk is csak franciául hajlandó beszélni. Anyám azonban nem tud franciául. Csend van otthon.
*
Színdarabötlet: a Szent Péter téren (Vatikán) tizenöt mosómedve el akarja játszani a Macbethet, de egyikük sem vállalja a király szerepét. Egzisztenciális szorongás vesz rajtuk erőt, végül mégis fellépnek. A Csárdáskirálynőt adják elő váltott szereposztásban.
*
Szakácskönyv-kritikám, a Nekrológ Egy Borjúszelethez hatalmas siker. Egy hete jelent meg, és máris újra kell nyomtatni. Remélem az önéletrajzi ihletésű verses drámám, az Így Járt Edna Egy Láncfűrésszel hasonló fogadtatásban részesül majd.
*
Ma találkoztam Daisyvel. Azt mondta, az életnek nincs értelme, kivéve délután három és fél öt között, de csak ha nem esik az eső, és időben járnak a buszok. Meséltem neki legújabb regényötletemről, amelyben egy biztosítási ügynök háromszáz oldalon keresztül keresi a kilincset, hogy kijusson, mire rájön, hogy a szabadban van. Daisy szerint sokkal érdekesebb lenne a sztori, ha a főszereplő glasgow-i lenne, aki szabadidejében orosz nyelvleckéket vesz. Kizárólag kamásliban. (Megjegyzem: egyetértek az ötlettel, már el is kezdtem átdolgozni a jegyzeteimet.)
*
Úgy döntöttem, megírom néhány nagy orosz realista mű folytatását. Az Anna Karenina Kettő: A Vonat Időben Fékezett és a Bűn és bűnhődés Kettő: Van Aki Sosem Tanul már elkészültek, most a Sirály Kettő: Bütykös Ásólúd című drámán dolgozom. A kiadók egyelőre kételkednek a haszon lehetőségében és a mentális épségemben. Én azonban kitartó vagyok.
*
Simon McFluffy már egy hete nincs közöttünk, és ezt szinte képtelen vagyok feldolgozni. Nem, nem halt meg, csak articsókának álcázva magát elmenekült az országból, miután felforgató, államellenes politikai nézeteinek hangoztatása miatt először kitiltották a zenés revüműsorokról, majd lassanként ellehetetlenítették az életét azzal, hogy minden reggel az előző napi újságot tették a postaládájába. Simon legelőször az egyházzal húzott ujjat, amikor kijelentette, hogy Isten nem létezik, hiszen egy ország telefonkönyvében sincs benne a neve. Ez heves tiltakozást váltott ki a hívők körében, akik arra kényszerítették, hogy vonja vissza nézeteit. Simon ellenállt egy ideig a nyomásnak, ám amikor az utcán egy idősebb hölgyekből álló csoport megdobálta Molotov-koktélokkal, jobb belátásra tért. A hosszas kórházi kezelés során megírta leghíresebb bölcseleti művét, melyben többek között olyan kérdésekre kereste a választ, mint hogy: mi az élet értelme, örököljük-e szüleinktől személyiségük egy-egy vonását, vagy hogy miért nem lehet találni egy jó kávéházat a belvárosban, ahol még az árak is szolidak? A zajos sikert követően Simon belevetette magát a város pezsgő kulturális életébe. Koktélpartikra volt hivatalos, amelyeken rendszerint Mozartról beszélgetett, illetve olyan könyvekről értekezett, amelyeket nemhogy nem olvasott, de még meg sem jelentek. Egy ilyen összejövetelen ismerkedett meg Emma Gringóval, a neves zongorista és tevehajcsár, James P. Gringo lányával. Azonnal egymásba szerettek, két hónappal később összeházasodtak és egy kellemes, kétemeletes kertes házba költöztek egy divatszalon és a sintértelep szomszédságába. Boldog és nyugodt idők következtek Simon életében. Gyermekei okítására írta meg kétkötetes filozófiai és esztétikai témájú meséinek gyűjteményét, amely később Minden lét csak almalét címmel jelent meg. Felesége zongoraórákat adott, ám mivel Schubert Pisztráng című művén kívül egy dalt sem ismert, a tanítványok egy idő után rendre elmaradoztak. Simon ebben az időben ismerte meg Phineas Lobstert, akinek radikális nézetei (mint például az, hogy az ideális államban szabad vasárnap virslit enni és pizsamában menni az operába) jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy Simont kirúgták a munkahelyéről, és az anonim alkoholisták és lepkegyűjtők klubjából is elbocsátották. Phineas Lobster nézete szerint az ember csak akkor lehet boldog, ha minden társadalmi megkötést és illemet felrúgva az ösztöneire hallgatva cselekszik, leginkább unalmas családi összejöveteleken, vagy szülői értekezleteken. Simon elolvasta Phineas legszélsőségesebb munkáját, a Ne bántsátok a bal könyököm! című politikai pamfletet, amelyben Phineas arról ír, mennyire hazug és képmutató társadalomban élünk, mely akkor mutatkozik meg leginkább, amikor két embernek el kell döntenie, melyikük érkezett hamarabb az orvosi rendelőbe. Simon ezt követően belépett a Szívcsakra nevű szélsőközépoldali pártba, melynek tagjaként számos tüntetésen, nyilvános megmozduláson és jaklegeltetéseken vett részt. 1985-ben feketelistára került, miután társaival együtt sózott heringeket rejtettek el a kormányzó lányának ruhafodrai közé. Felesége elhagyta őt, mivel időközben beleszeretett egy köteg szalvétába, amivel Kanadába szökött, hogy ott gyorsbüfét nyithasson Szürreális Oldalasok névvel. Simon leveleire a nő eleinte nem válaszolt, később is csak annyit írt: „Olyan vagy, mint egy zuhanó repülő, ahol még a fehérbor is langyos.” Ezt nyilvánvalóan nem bóknak szánta. Simon ekkor elkeseredett lépésre szánta el magát. Jobb- és baloldali politikusok otthonába szándékozott betörni és kék, illetve zöld temperával akart bekenni mindent, aminek értéke meghaladja a három dollár tizenöt centet. A rendőrség még idejében megneszelte a dolgot, és paprikaspray-vel, valamint vízzel töltött lufikkal felszerelkezve őrséget állítottak minden házhoz. Simonnak nem maradt más választása, minthogy sürgősen elhagyja az országot. Megbízható forrásokból tudom, hogy Simon, indulása előtt még felhívta anyját, akinek búcsúzásképpen a következőket mondta: „Sosem tudtak megtörni! Most is hiszek abban, hogy az ember eredetileg jó és erkölcsös. Kivéve azok, akik a leveshez is isznak vizet. Tőlük jobb számlát kérni.”
*
Elkezdtem dolgozni visszaemlékezéseim és elmélkedéseim kötetbe rendezésén. Címötletek:
– A kardnyelő köhögőrohama
– Habfürdő egy inkvizítorral
*
Daisyvel egy hete csúnyán összekaptunk. Azóta nem szólunk egymáshoz. Ez elsősorban az én hibám, ugyanis nem vagyok hajlandó olyan emberrel beszélni, aki szerint Shakespeare kommunista volt. Daisy határozottan kitart amellett, hogy az a tény, hogy a reneszánsz korban még hírét sem ismerték az efféle eszméknek, nem bizonyít semmit. Véleménye szerint A velencei kalmár című dráma határozottan a javak egyenlő mértékű elosztásáról és a burzsoázia térhódításának visszaszorításáról szól.
*
Sokat gondolkoztam azon, miért lettem az, aki ma vagyok. Hogyan váltam olyan depresszióra hajlamos, bizalmatlan, cinikus, lusta, mizantróp hajlamú, csak a tudománynak élő, zárkózott emberré, amilyennek ismerem magamat. Talán, mert apám kiskoromban esti mese helyett az Értelmező Kéziszótárt olvasta fel nekem? Vagy mert anyám a nevelésemet egy babkonzervre bízta? Ki tudja, ki tudja…
*
Ne felejtsem el rendező barátomnak, Joe Flittsburgh-nek elmesélni legújabb, forradalmi ötletemet: a Hattyúk tavát kellene előadni floridai váltókezelőkkel. A díszlet hasonlíthatna a konyhára nagyanyám bérházában.
*
Emberek! Fiatalok, idősek, középkorúak! Fiúk, lányok, férfiak, nők, ügyvédek! Soha ne éljetek tudatmódosító szerekkel! Okuljatok az én hibámból. Egy bárban, barátaim és kritikusaim unszolására bekaptam három halványzöld tablettát, és azonnal beütött az úgynevezett kékhalál. Egy fogdában ébredtem, ahol az egyik rendőr elmondta, hogy egy külvárosi parkban találtak rám, ahol mókusoknak olvastam fel a Faustot tökéletes német akcentussal. Amikor megpróbáltak elkapni, egy versenysportolót meghazudtoló gyorsasággal rohantam el. Végül egy tó partján csíptek nyakon, ahol két meggyfával vitatkoztam a spanyol rokokóról.
*
Végezetül: Mindig is Új-Mexikó szerettem volna lenni! Ezt fontosnak tartom, hogy tudják…
A Kiemelt kép Vincze Bence fotója
