Három fiú, három generáció, Három tánc. A táncosok élete, életformája elképzelhetetlen azok számára, akiknek nem ez a hivatása. Különleges, speciális, és törvényszerűen a gyerekkor – és még megannyi más – feláldozásával jár. Kőkemény fegyelem és figyelem kíséri végig a táncossá válás rettentően nehéz, ugyanakkor legalább ennyire csodálatos útját.

Ahogyan az elsőéves fiúk tanára mondja diákjainak: „itt nincs puding, nincs anyámasszonykatonája. Én vagyok az őrmesteretek. Lesz, hogy utálni fogtok. De azért vagytok itt, hogy kiváló táncos váljon belőletek.” Ez olyasvalami, amit csak óriási szenvedéllyel lehet művelni – máskülönben nem éri meg, vagy talán nem is lehet végigcsinálni.

A filmben Marci, Ábel és Demeter szemszögéből látjuk, hogy milyen a Magyar Táncművészeti Egyetem diákjának lenni: Marci elsőéves, Ábel ötödéves, Demeter (vagy ahogy a filmben mindenki hívja, Döme) pedig kilencedikes, azaz végzős. Mindhárom esetben kissé másképp látjuk az ottani életet – már csak a korkülönbség miatt is -, ám minden esetben azonosulunk és átérzünk. Halász Glória filmje úgy lett személyes és szép film, hogy nem csapott át a giccsesbe. Őszinte, emberi és hiteles maradt. És egyáltalán nem egysíkú. Nem csupán azt látjuk, ahogy a diákok keményen dolgoznak és küzdenek azért, hogy napról napra jobbak legyenek és kitágítsák a saját határaikat, miközben a tanáraik, balettmestereik, edzőik ellentmondást nem tűrő módon várják el tőlük a fejlődést – hanem „civil” pillanataikba és nehézségeikbe is bepillantást nyerünk. Így például Marci és osztálya a balettórákon elvárt fegyelemmel küzd meg – ami a tízéves fiúk számára talán a legnehezebb feladat -, míg Ábel számára a családtól való távollét és a gyerekkor feláldozása okozott nagy nehézséget, Döme pedig (végzős lévén) az álláskeresés nehézségeivel néz szembe.

A film ráébreszt minket arra, hogy a táncművészet és a különböző élsportok milyen rengeteg áldozattal járnak – és nagyon sok esetben még a kitűzött célért való küzdés, a végtelen kitartás és a tehetség sem garancia a sikerre. A táncszakmába való bekerülés azért nagyon nehéz, mert a rengeteg emberből, akik hosszú éveken keresztül a táncosi pályára készültek, csupán maroknyit fognak aztán alkalmazni a táncvilágban. A filmben is megjelenik, ahogy a vizsgák után a vizsgabizottság kivesézi a diákok teljesítményét – itt senki nem lehet „elég” tökéletes.

A cikk folytatását IDE kattintva olvashatod a Kritizátor oldalán.