A zenekar március 22-én mutatta be Colorblind című nagylemezét, amelyről itt olvashattok élménybeszámolót. A koncert után a banda gitárosával és dobosával, Sápi Szabolccsal és Károlyfi Balázzsal (Kakas) beszélgettünk az új albumról, a kínai kalandokról és a jövőbeli tervekről.
Szuper koncertet adtatok, a közönség imádott titeket! Meséljetek egy kicsit, ti hogyan éreztétek magatokat?
Szabi: Nagyon jól éreztük magunkat a koncerten! Izgalmas volt, hogy nem csak hárman voltunk a színpadon, hanem máshoz is oda tudtam menni, hogy: „Király, mi?”.
Kakas: Igen, szuper volt! Sokkal hosszabb volt most a beállás is, így volt időm végre dobolni a soundcheck-en. Általában mindig csak annyira jut idő, hogy egy kis pergő, rögtön utána a lábdob.
Hogyan jött a helyszínválasztás? A Kuplung keresett meg titeket, vagy ti hívtátok fel őket, hogy szeretnétek lemezbemutatót tartani?
Sz.: Mi kerestük fel őket, megvolt az időpont, és utána mondtuk, hogy legyen a Kuplungban.
Érezhető a változás az új lemezen. Ez minek köszönhető? Minek a hatására indultatok el ebbe a kicsit technós irányba?
K.: Jön a tavasz (nevet). A srácok elkezdtek zenét írni számítógéppel, az Ableton nevezetű programmal, amit már évtizedek óta használnak profi producerek. Kipróbálták, és jó dolgok sültek ki belőle. A techno és az Immigrants azért nincs teljesen egybeforrva, ezzel csak feldobtuk a műsort.
Milyen arányban vannak a lemezen a megszokott indie hangzású és az újabb, inkább technós dalok?
K.: Kimondottan techno nincs a lemezen, inkább elektronikusabb hangzású dalok vannak. Törekedtünk rá, hogy ne nyomjon el mindent, így megmarad maga az „immigrants feeling”.
Sz.: Inkább csak kiegészítésként használjuk az elektronikus hangzást, mint főelemnek.
Colorblind az új lemez címe. Hogyan kapcsolódik ez Szabi színtévesztéséhez? Mi a mondanivalótok ezzel?
Sz.: Szeretnénk a megjelenésünkben színesedni, több kompozíciót belevinni a dolgokba. Van most a festős kampány, ami tök jól kapcsolódik ehhez az egészhez.
K.: Kicsit átvitt értelemben van ez a színtévesztés. Igen, Szabi színtévesztő, talán így kapcsolódik a legjobban a zenekarhoz ez az egész, de úgy gondoltuk, hogy az emberek olyan 25 éves koruk felett kicsit beszürkülnek, megvannak a mindennapos rutinjaik, és mi szeretnénk ebbe egy kis színt vinni. Mindenki valamennyire színes, annak ellenére, hogy most mindketten feketébe öltöztünk. Ha valakinek ez kevés, mi szívesen kiszínezzük. Ez a fő mondanivalója a lemeznek.
Hol vettétek fel a lemezt?
K.: Próbateremben, meg Szabiéknál.
Sz.: Igen, nálunk Dunaszentgyörgyön. Tavaly előtt, 2016-ban kezdtük el felvenni. Lementünk 3–4 napra, levittük a dobot meg a többi hangszert, mikrofonokat, szalagos magnót, szóval mindent, ami szükséges volt a munkálatokhoz. Otthon van egy melléképület, ezt rendeztük be „stúdiónak”, de közben elromlott a magnó, ezért hamarabb abba kellett hagynunk a tervezettnél, így csúszott az egész egy évet. Nehéz volt időpontot egyeztetni, és a szalagos magnó azóta sincs kész, ellentétben a lemezzel (nevet).
Kikkel dolgoztatok együtt a munkálatok során?
Sz.: Fábián Feri, Aluphobia és a fúvósok. Igazából a lemezen nincs sok vendégelőadó, csak ők.
A lemez grafikáját Lizom Dávid tervezte. Volt elképzelésetek vagy teljesen rábíztátok a megjelenést?
Sz.: Dávidot középiskola óta ismerem, nagyon tehetséges srác. Nem is feltétlenül nekünk volt elképzelésünk, hanem elküldtük neki a lemezt, ő végighallgatta, figyelt a hangulatára, és így született meg a grafika. Persze volt beleszólásunk, hogy mi tetszik és mi nem, közben bejött a képbe a „colorblind” téma, és így jött szóba, hogy színes legyen az egész.
K.: Nem mellesleg vannak limitált számban „simogatós” darabok is, azt hiszem 30 db.
Melyik a kedvenc számotok az albumról?
Sz.: A Bees című dalt nagyon szeretem, ezt tavaly játszottuk is egyszer, de most érezzük igazán jónak. Másik kedvencem természetesen a Colorblind, ezt én írtam.
K.: A Bees nekem is az egyik kedvencem, de nem tudok igazából választani, az egész album tetszik. Nem azért mondom, hogy magunkat fényezzem, de igen, volt olyan, hogy leültem otthon és a saját albumunkat hallgattam. Szerintem a korábbi progresszív hangzáshoz képest ez sokkal emészthetőbb. Sokkal letisztultabb, nincsenek felesleges dolgok benne. Van olyan szám, ahol csak dobszóló van.
Nemrég jelent meg a Let’s get lost klipje. Milyen körülmények között forgattátok?
Sz.: Nagyon jól éreztük magunkat. Szuper volt Ruprecht Vilmossal dolgozni, mindig tudtuk, hogy mi fog történni, irányított minket, nem volt stressz, mindenre jutott idő, és 3 nap alatt felvettük az egészet. Az utolsó nap szó szerint buli volt, forgatás közben iszogattunk, a végén pedig csak lazultunk. Szerintem nagyon jól érezte magát az is, aki szerepelni jött, és az is, aki dolgozni.
K.: Doki ötlete volt az elején a színezés, ilyen módon is utalunk az album címére és a világ „kiszínezésére”.
100 000 fölött jár a megtekintések száma. Számítottatok ekkora sikerre?
K.: Őszintén szólva nem, én soha nem ezt nézem, de szuper visszajelzés. Az is tök jó, hogy a Music Channel is játssza.
Az előzenekarotok az osztrák At Pavillon volt. Miért pont rájuk esett a választás?
K.: Egyrészről, mert nagyon jóban vagyunk velük, másrészről pedig ők segítettek nekünk kijutni tavaly a Donauinselfest-re, szóval most mi hívtuk őket vissza, mert szeretnénk, ha ez a közös munka folytatódhatna. Ők az egyik olyan zenekar, akinek szívesen beteszem otthon a zenéjét.
Akik követik a zenekar munkásságát, azoknak feltűnhetett, hogy az utóbbi egy évben kicsit eltűntetek, és nagy csönd volt körülöttetek. Mi volt ennek az oka?
Sz.: Úgy voltunk vele, hogy addig nem szeretnénk koncertezni, ameddig a dalok nincsenek készen, mert a 46 napos turné után eljátszani ugyanazt a műsort, amit addig, egyszerűen nem lehet, már eltűnt a varázsa. Nem szerettünk volna úgy kiállni, hogy nem tudunk semmi újat mutatni.
K.: Pontosan, az a koncepciónk, hogy tőlünk senki nem fogja ugyanazt a koncertet hallani kétszer. Aki most itt volt a Kuplungos koncerten, az látta a tubásokat, aki most nem volt itt, az mást fog látni a következő alkalommal.
Jártatok tavaly Kínában is. Meséljetek az ottani élményekről, tapasztalatokról.
K.: Pécset képviseltük Chengdu-ban, az International Sister Cities Youth Music Festival-on, ez egy fiataloknak szóló zenei fesztivál. 10 napot voltunk kint, és 2 koncertet adtunk. Nagyon szervezett volt a program, néha már-már túlságosan is. Jellemző volt, hogyha nem voltál ott a busz érkezése előtt minimum egy órával, máris kitört a pánik, hogy biztosan elvesztél (nevet). Különös, hogy a kínaiak általában szépnek tartják azt, aki tőlük különböző. Erre a legviccesebb példa, hogy az Új-Zélandiak kezébe adtak egy kínai csecsemőt, és lefotózták őket együtt. A közönség is más volt, itt nem láttad, hogy bárki cigizett volna vagy alkoholt fogyasztana, rendesen figyeltek a fellépőkre. A legviccesebb sztori mégis az volt, amikor elmentünk a helyi rádióba interjút adni, és amikor Szabi bemutatkozott, nem tudták komolyan venni, mert mint később kiderült, a Sápi Szabi jelentése: leghülyébb hülye (nevetnek).
Sz.: Nem igazán volt időnk várost nézni, csak utolsó nap. Voltunk egy nagyon szép, ősi városrészben, jellegzetes épületek, pagodák között sétáltunk. Nagyon fura dolgokat is lehetett kapni, volt egy fűszer, amit mi buktának hívtunk, mert pontosan úgy nézett ki, mint a péksüti, de mint kiderült, nem az volt. A nyársra húzott polipon keresztül egészen a nyúlfejig minden kapható volt, ami nem szokványos. Kenyérre meg felvágottra itt ne számíts (nevet). Érdekes még, hogy a kínaiak választanak maguknak egy angol nevet, és úgy mutatkoznak be a külföldieknek, a mi kísérőnket például Jessica-nak hívták. Összességében mondhatom, hogy szerintem mindhárman nagyon jól éreztük magunkat.
Megosztanátok velünk valami emlékezetes, rajongóval megesett sztorit?
Sz.: Nem igazán történt még semmi ilyesmi, mi ilyen unalmasak vagyunk.
Mik a további tervek? Indultok lemezbemutató turnéra?
Sz.: Valószínűleg majd ősszel indulunk turnéra. Jelenleg a The Carbonfools-szal járjuk az országot, ezt is hívhatnánk lemezbemutatónak, de itt csak előzenekar vagyunk.
K.: Van most egy jótékonysági kezdeményezés, ami Doki ötlete volt. A lényege, hogy kórházak, óvodák falait festjük színesre, hátrányos helyzetű gyermekek segítségével. Volt egy szavazás is ezzel kapcsolatban az új videoklipnél, és Pécs nyert, ide majd április 20-án megyünk.
Hol találkozhatunk veletek a közeljövőben?
Sz.: Április 20-án Pécsett, itt festeni is fogunk, majd április 21-én Gyulán lépünk fel.
