„1909-ben Vlagyimir Majakovszkij költő polgártársai arcába vágta a FORRADALOM TÍZ ÜZENETÉT, ezért tíz hónapot töltött rabságban. 1917-ben a forradalom október tíz napján tíz választ adott a tíz üzenetre – tíz választ, melyek megváltoztatták a világot. Azóta tízszer tíz év telt el. Emberek, van-e valakinek ma üzenete a forradalom számára? Vagy kényelmes a rabság? Kényelmes hallgatni e tíz üzenetet a forradalomról? Vagy csak Felhő van a nadrágotokban?”
Forradalmat szítani lehet megszürkült ruhákban, ordítva és kántálva, hogy dübörögjön az adrenalinnal fűtött vér az ereinkben, hogy tűkön üljünk, mi is részese akarunk lenni ennek az erős, hatalmas egységnek. Fegyvert lehet rántani: puskapor szagút, kést vagy akár megafont. Vasorrú bakancsokban menetelve, graffitis lábnyomokat hagyva, kirakatokat törve, zúzva, rombolva. De ki mondja meg, hogy egy forradalomnak, (m)ilyennek kell lennie? Lehet szivárványszínű ruhákba bújva, virágkoszorúkkal, rózsaszín szemüveggel és pelyhes boasálban is?
A vajdasági magyar intézmények közül kiemelt jelentőségű a Kosztolányi Dezső Színház. Alapítója és igazgatója Urbán András, Szerbia egyik legjelentősebb rendezője, akit a Fidelio a magyar kultúra ötven legfontosabb személye közé választott. A színház évadának első új előadása Kokan Mladenović rendezésében a Felhő a nadrágban, amelynek bemutatóját a 2017 novemberében tartott jeles nemzetközi Desiré színházi fesztivál nyitónapjára időzítették. A mű Vlagyimir Majakovszkij orosz költő 20 oldalas (!) Nadrágba bújt felhő című versét, és a Forradalom tíz üzenetét vette alapul.
„Lelkemben nem őszült meg egyetlen szál haj,
benne vénecske gyöngédség nem terem!
Világot dörgetve hangom hatalmával
megyek – gyönyörűn,
huszonkétévesen.”
Dübörgés, kántálás, lázítás. Miért csak ülsz kényelmesen, amikor te is csatlakozhatsz a forradalomhoz? Neked nincs mondanivalód, meg vagy mindennel elégedve? A fények felkapcsolva, a szereplők a nézők között járkálva hergelnek és buzdítanak, hogy szinte felakarunk pattanni, hogy igen, én szeretnék csatlakozni ehhez a fiktív menethez! A fények hirtelen kihunynak, csönd lesz, és egészen váratlanra vált a hangnem, a megjelenés. A szereplők szivárvány-színű ruhákban, harisnyákban és cipőkben pompáznak, a nézők között pedig rózsaszín üvegű szemüvegeket osztanak ki, hogy mindenki a megfelelő színben lássa a világot, és a körülötte zajló eseményeket.
Pontról-pontra végig veszik a Forradalom tíz üzenetét, mindegyiket kinevetve, csúfolva, megcáfolva. „FORRADALOM TÖR KI, amikor az emberek szegények és éheznek, amikor szolgasorsba jutottak, amikor tilos a szabad véleménynyilvánítás, az állambiztonsági szervek pedig a saját népük leigázói.” De miért lenne szükség forradalomra, amikor mindenki teljes elégedettségben és boldogságban él, amikor a friss kenyér valójában egészségtelen, amikor teljes a szólásszabadság?
Erőszakos szájbarágás helyett az előadás két elemmel mutat görbe tükröt a társadalmunknak: a tagadással, és szatírával. A szereplők hamis, erőltetett gesztusokkal tagadják, hogy bármi gond lenne a társadalommal. Charlie Chaplin-szerű komikus némafilmet imitálva, elnyújtott és túlzott mimikával mutatják be a háttérben folyó, de nyilvános hazugságokat, amelyek között élünk: a rendőrök és felsőbb állami hatalmak lefizetése, az érdekből követett csalások és nyalizások. Egy igazi kabarénak, szinte cirkuszi előadásnak lehetünk részesei, ahol a névtelen nőt nem megerőszakolták és megfojtották, hanem ő kérte kedvesét, hogy üsse meg és szorítsa. A katonáink piros orral bohóckodnak, a jeleneteket konferáló színészek pedig flitteres cilinderben vezetnek minket cirkuszigazgatóként.
A Felhő a nadrágban egy bátor, merész előadás, amely egy komoly témát könnyen fogyaszthatóan, szellemes és szórakoztató módon mutat be. Nem beszél félre és nem rág szájba: a történeteken derülve magunk ébredünk rá, hogy tulajdonképpen a valóságon mulatunk: a helyzet, melyben élünk (sokszor) nevetséges.
„FORRADALOM TÖR KI – amikor az emberek nem többé nem tűrik az elégedetlenséget, mint normális állapotot.” Miért lenne szükség forradalomra, amikor mindenki az álommunkahelyén dolgozik, amikor figyelmesen levonják azt a felesleges 10%-ot a fizetésünkből, hogy a valóban fontos dolgokra költsünk a felesleges luxuscikkek helyett. „De ti hallgattok, emberek.”
„FORRADALOM TÖR KI – amikor a munkások elutasítják, hogy rabok legyenek és elveszik, ami jár nekik.” És valóban: miért járjon az egyik gyár munkásainak pelenka, míg mások a mosdóba járással vesztegetik a drága idejüket, amikor dolgozhatnának is? „De ti hallgattok, emberek.”
„FORRADALOM TÖR KI – amikor az állam megalázza az öregeket, és bebörtönözi vagy elüldözi a fiatalokat.” Ha hazugságokat terjesztenek, tagadják az ország fellendült állapotát, és lázadásokat szítanak, meg is érdemlik a börtönt, sőt akár a kivégzést is. „De ti hallgattok, emberek. És te hallgatsz?”
Rendező: Kokan Mladenović
Játsszák:
Béres Márta
Kiss Anikó
Kucsov Borisz
Mészáros Gábor
Mikes Imre Elek
Nagyabonyi Emese
Dramaturg: Góli Kornélia
Zeneszerző: Irena Popović
Díszlettervező: Marija Kalabić
Jelmeztervező: Marina Sremac
Mozgás: Kiss Anikó
Rendezőasszisztens: Szerda Zsófia
Az orosz szöveget fordította: Eva Pavletić
Felhasznált fotók: Molnár Edvárd / Kosztolányi Dezső Színház
Hivatalos trailer: https://vimeo.com/241663700n
