A Kuplungban adott fantasztikus akusztik koncert után a yesyes tagjaival, Szabó Ádámmal és Katona Tamással beszélgettünk. Ahol szó volt a zenekar alapításáról, a plagizálási vádakról és a koncertélményről is.
Hogy találkoztatok, hogyan alakult a zenekar?
Ádám: Mi koleszosok voltunk Tomival, mikor a középiskolában harmadikos voltam akkor érkezett meg hozzánk. Amikor először belépett az ajtón igazából kicsit féltem, mert már hárman voltunk szobatársak, szóval megvolt köztünk az összhang. Jött egy új gyerek, elkezdett pakolgatni a szobában, már féltünk a többiekkel, hogy nehogy a mi cuccainkat is elpakolja, de szerencsére nem volt baj. Utána megkedveltük egymást és tényleg az az 1505-ös szoba sokat jelentett nekünk, egy igazi csodaszoba volt. A mai napig is nagyon jó barátságban vagyunk, Tomival együtt is zenélünk.
Tamás: A harmadik lakótársunk, Zoltán is benne szokott lenni az akusztik formációban, csak most Izraelben van. Elküldtük nyaralni egyet.
Pont amiatt, hogy ilyen jó barátok vagytok és munkatársak is egyben, nem születnek olyan erőteljes konfliktusok, amelyek a kapcsolatotok rovására is mehetnek?
T: Egy húron pendülünk nagyon. Hiába lennénk jó barátok, ha nem lenne meg az a bizonyos összhang közöttünk. Teljesen harmóniában vagyunk, Ádival 7 éve ismerjük egymást és még egyszer sem volt komolyabb veszekedésünk. Pár összezörrenésünk természetesen volt, de ez abból adódott, hogy fáradtak voltunk, vagy éppen nem értettünk egyet valami apróságban, félreértettük egymást. Ezeket a dolgokat inkább megbeszéltük higgadtan.
Hogyan kezdődött a közös munka?
T: Lényegében Ádi írja a dalokat, az ő fejéből pattannak ki az alapötletek, én meg a színpadon reprodukálom ezeket.
Á: Részt vettük 2015-ben is a Dalban a Give me your love című számunkkal, bekerültünk a legjobb négybe, de sajnos akkor sem jutottunk tovább. Először ott fogalmazódott meg bennünk, hogy jó lenne egy közös zenekart csinálni, majd 2016 után alakult meg a yesyes formáció.
Most, hogy egy egész ország láthatott titeket a műsorban, példaképekké váltatok. Minden egyes döntésetek másokat is meghatároz már. Hogyan kezelitek ezt a helyzetet?
T: Inkább azt szeretnénk sugallni, hogy együtt sokkal többre vagyunk képesek és ha az emberek összefognak, akkor igenis tudnak jó dolgokat elérni.
Á: A dalok üzeneteiben ha nem is mindig, de általában ez van. Próbáljunk meg pozitívan gondolkozni. Tudjuk, hogy nehéz, de mi is próbálunk minden nehézséget úgy túlvészelni, hogy bízunk abban, hogy mindig van előre és mindig van kiút. Viszont ahogyan ezt mondtad, felelősségünk van ezáltal, hiszen sok követőnk van, sokan hallgatják a zenénket, így próbáljuk a szövegek által is ezeket az értékeket közvetíteni.
Akkor lényegében a dalokat a közönségnek írjátok, vagy érzelmi fellángolások, személyes tapasztalatok határozzák meg inkább őket?
Á: Teljes mértékben mindkettő.
T: Ez most úgy néz ki, hogy Ádi elvonul egymagában pár napra írni és utána megjelenik kb. öt új demóval. Ez a kettősség jellemzi a számainkat: egyrészt szól a közönséghez is, másrészt tartalmaz egy nagy adag személyes érzelmi töltetet is.
Hogyan készültetek A Dalra?
Á: Sajnos ez úgy van, hogy Tomival nem nagyon tudtunk próbálni, hiszen ő hangszeres, viszont agyban, mentálisan nagyon sokat készültünk a megmérettetésre. Próbáltunk pihenni rá, én jártam énektanárhoz nagyon sokat, de ez lelkileg kicsit megváltoztatott minket. Ahogy bekerültünk rengeteg rajongói levél, pozitív üzenet fogadott. Azt kellett elérjük, hogy mindezek mellett két lábbal maradjunk a földön, ne szálljunk el a pozitív visszajelzésektől és a maximálisat tudjuk nyújtani a továbbiakban is. Sosem felejtjük el, hogy honnan indultunk és tartjuk magunkat az elveinkhez.
Mi inspirálta a versenydalotokat, milyen háttértörténet köthető hozzá?
Á: Ez egy intronak indult, koncertintronak szerettük volna eredetileg, megvolt a zenei alap, csak annyira megtetszett nekünk, hogy Tomit felhívtam és mondtam neki, hogy csináljon rá egy rendes dallamot, utána meg megírtam a szöveget. Volt egy másik szám is, amit beküldtünk a versenyre, de az nem jutott be. Ezt a dalt a leadási határidő előtt fél órával küldtük el, igazából mi sem számítottunk rá, hogy ezzel kerülünk be. Úgy jutunk el idáig, hogy mindenki teljesen bízott a másikban, egy igazi csoda volt, ennek így kellett lennie.
Értek benneteket (alaptalan) vádak azzal kapcsolatosan, hogy a dalt plagizáltátok. Hogyan dolgoztátok ezt fel, hogyan védtétek ki az ilyen jellegű támadásokat?
Á: Próbáltunk nem figyelni rá, nem foglalkoztunk ezzel a hírrel, mert én tudom, hogy nem loptam azt a dalt. Beszéltem szakemberekkel, profi zenészekkel és ők is alátámasztották, hogy ez nem plágium. Próbáltunk erre nem reagálni, ugyanúgy végeztük a dolgunkat, mint azelőtt.
T: Igen. Nem láttuk ennek értelmét, kicsit fura volt, mert ezelőtt tök jó visszajelzéseket kaptunk és akkor hirtelen nagyon sokan elkezdtek támadni minket. De mivel alaptalannak találtuk a vádakat, nem is láttuk értelmét annak, hogy ebbe beleálljunk.
Milyen a kapcsolatotok a rajongóitokkal? Volt már rá példa, hogy egy-egy fanatikus túllépett egy bizonyos határt?
Á: Nagyon aranyos rajongóink vannak szerencsére, ilyen határátlépős dolog nem nagyon volt még. Vannak olyan emberek, akik nagyon sok helyre, koncertre elkísérnek minket, de mindannyian tudják, hogy hol a határ, tisztában vannak ezzel. Én nem tudok ilyenről, hogy bármilyen jellegű zavargás lett volna ezzel kapcsolatosan. Imádjuk őket.
Meséljetek kicsit a koncertélményeitekről.
T: Most játszottunk Kézdivásárhelyen, Erdélyben. Ez nagyon érdekes volt, mivel a színpad a jégen volt és körülöttünk korcsolyáztak az emberek. De amúgy szerintem minden koncertünk izgalmas és felemelő a maga módján.
Á: Például ez a koncert is ilyen volt. Nagyon sokan eljöttek, csodálatos volt.
T: Igen, ez egy örömzenélés, olyan dolgok történtek a színpadon, amik meg se voltak előre beszélve, csak úgy kijött belőlünk és éltünk a pillanattal. Minden fellépésünk egy új, egyedi élmény.
Nagyon hosszú utat tettetek meg amíg eljuttatok idáig. Ez egy mind fizikailag, mind mentálisan megeröltető életpálya. Mit tanácsoltok ti a kezdő zenészeknek?
T: Elsősorban azt, hogy teljesen mindegy, hogy ki mit mond, a legfontosabb az, hogy higgyetek a saját álmaitokban és ne teljen úgy el egyetlen nap sem, hogy nem tesztek azért, hogy ezek az álmok teljesüljenek. Szerintem ez a legfontosabb. Nekem is lényegében ez az egész, ami velem történt egy csoda. Annyit csináltam, hogy rengeteget gyakoroltam és az élet összehozott Ádival meg olyan emberekkel, akik segítségével ez így létre jöhetett. Ádi ezzel ugyanígy van: minden nap küzdöttünk azért, hogy elérjük a céljainkat és azon az úton próbáltunk haladni, amiben hittünk. Nem az a lényeg, hogy mások mit gondolnak, hanem az, hogy te belül mit érzel és hogy tegyél a sikerért minden egyes nap.
