A modern magyar irodalom alakjai közül sokkal találkozhatunk iskolai tanulmányaink során, azonban a ,,nyugatos” költőkön túl is van élet. Kassák Lajos a XX. század jelentős és kiemelkedő alakja volt, de nem csak az irodalom, hanem alapjában véve a művészetek terén is.
A XX. század elején kezdett el alkotni, 1915-ben pedig Szabó Dezső már a Nyugatban is megemlítette az Isten báránykái című kötete kapcsán: ,,(…) a főinspirálója – ez szabja meg szeme irányát is – az a mély megindulás, amit a mindenféle embernyomorúság kelt benne”. Kassák teljesen más rétegből származott, mint kortársai túlnyomó többsége. A magyar társadalom egyik – ha nem a legalsó – osztályába született, a munkásságba. Ennek a rétegnek sok köze sajnálatos módon nem volt a művészetekhez, a közélethez, mondhatni némaságra voltak ítélve. Kassák nem csak a munkások életét hozta be az irodalomba, hanem a szimpla életérzéssel való fokozott foglalkozást is. Lírai kibontakozása előtt egy epikus korszakát élte, nem foglalkoztatták annyira a versek. A két műnemben alkotott művei között meglepően eltérő a hangnem, míg prózában érett és magabiztosabb, lírájában dadogó keresést demonstrál.
Az első kiadott verseskötete az Éposz Wagner maszkjában címet viselte, 1915-ös megjelenéssel, a tipikus ,,kassákos” stílus pedig itt megjelent. Már-már pacifista költészetnek felfogható munkájában erősen érződött Berzsenyi Dániel hatása. Kassák törekedett arra, hogy megteremtse az igazán saját, egyéni versét, mely igyekezetére (a festői látásmódja mellett) a 20-as évekbeli kritika is felfigyelt. A Tett című folyóirat szerkesztője és létrehozója volt, később pedig szinte a lap idealista prófétájává vált: ,,Irodalmi programot akartam adni, azt a programot, amelyet utóbbi munkáim illusztrálnak, amelynek propagálására A Tett-et gondoltam, és amelynek beváltásához a nagy bohémiában néhány más-más úton törtető, de velem egy célba készülő embert találtam.”-írta.
0 × 0 = 0
Megosztó figura volt, Babits Mihály például dicsérte Kassákot (egyenesen Walt Whitmanhez hasonlította néhány szempontból, azonban a hasonló irányzatot követő írókat nem illette szép szóval). Ebből az időszakból kiemelném a Júliusi földeken című verset, amely Kassák szépségeszményének példája, valamint élesen meglátszik benne erős kötődése az izmusokhoz – futurista-kubista-expresszionista versalakításmódja jól megfigyelhető. Képzőművészet terén is határozottan gondolkodott, felismerte, hogy milyen irányba indult el az emberiség, erősen kritizálva a világ helyzetét és történéseit, a sok ,,törekvő” művésszel együtt. Ebből az intervallumban tollal készített tájképei maradtak fenn az utókornak.
Kassák és társai szocialista művészetet akartak létrehozni egy nehéz időszakban, hiszen körülbelül ekkor ért véget az I. világháború. Az aktivizmusban vélték megtalálni a megoldást: ,,Aktivizmus – új terminológia a mi társadalmi mozgalmunkban. Magyarra fordítva így értődne: közvetlen cselekvés. Én szeretném bővebb és átfogóbb jelentőséggel az elnyomott emberek, a csupán önmaga erejével megváltható nép spontán és végtelen forradalmi életvitelének magyarázni…” A Tanácsköztársaság megbukott, a forradalmi eszméket valló, vagy éppen konkrét kötődéssel bíró személyek pedig nem kívánatos elemekké váltak az országban. Kassák Bécsbe emigrált, és nemsokára bekövetkezett több nagy fordulat a művészetét tekintve: az egyik a Máglyák énekelnek című elbeszélő költemény. A poéma tartalmaz mély, politikai gondolatokat és egyben költői látomás. Egy közös élményről szól, mely egyszerre tette homogénné és sokszínűvé a társadalmat. 1921-ben megrendezte első önálló kiállítását Bécsben, a Würthel Galériában. Nem sokkal később született meg egyik legjelentősebb műve, A ló meghal és a madarak kirepülnek című eposza. Egyre csapongóbb, nehezebben érthető (pedig azelőtt sem volt kutya) és lassacskán prédikátorként tündököl alkotása által. Visszatekint és értékeli a múltját, valamint az akkori költői pozícióját is felméri, zárómondata pedig már-már ikonikus: ,,(…) én KASSÁK LAJOS vagyok / s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár.” A képzőművészetet sem hanyagolja el, 1922-ben Moholy-Nagy Lászlóval megírta az Új művészek könyvét.
A látó, profetikus költő ezek után lassan merengővé vált. A 30-as években a politikai élet és a társadalom helyzetét elemezte a napi történésekkel összevetve, a szóban forgó Napjaink átértékelése című könyv után pedig ,,feladta” a társadalmi eszmény iránti törekvéseit, és elkezdett jobban koncentrálni a művészetekre. Fiatal, tehetséges költőket és festőket ,,toborzott”; lírája fejlődött (Radnóti Miklós kifejezetten kedvelte – vagy inkább értette munkáit); sokat írt képzőművészetekről; 30-as és 40-es évek fordulóján saját periódusa is született, modern festészetről 1955-ben készített egy tanulmányt. Életművének fontos állomása az Egy ember élete című, maratoni, de nem proust-i hosszúságú önéletrajzi regénye: 1924 és 1933 között jelent meg a Nyugatban. Hihetetlen őszintesége és egyéni stílusa miatt tudott még ebben a műfajban is maradandót alkotni. Ezt követő regényírói periódusában meghatározó ,,az író a világban” gondolat, valamint a munkásosztállyal kapcsolatos nézetei szintén kivetülnek. A Vallomás tizenöt művészről című könyve 1942-ben jelent meg, az őt szintén nagyon foglalkoztató konstruktivizmus lehetőségeiről.
A XX. század felének környékén Kassák az élettel, a fiatalság emlékével és az időskori bölcsességgel egyaránt foglalkozott verseiben. Az összegzés korszaka a 60-as évekre tehető, ahol az élet szélsőséges oldalait szemlélte, 1964-ben pedig A tölgyfa leveleiben a hang, az egyedüli hang lehetőségei tűnnek fel, nyugtalansága azonban érezhető, hiába lehetett csak a felszín alatt rezignált. Festői munkássága teljesen egésznek és kiteljesedettnek tekinthető, élete alkonyán aktívan vett részt az európai művészéletben. Öröksége a mai napig fontos a magyar irodalom- és kultúratörténetben, egyedülálló pályát és munkát vitt véghez – Németh László Kassák Lajosról szóló dézetével zárnék: