A király arcát ezüst halotti maszk fedi, hangja fátyolos és elhaló. Jeruzsálem ura ugyan még él, de testét darabokra zúzta Isten büntetése, a lepra: csak vak szemei látszanak az álarc alól. Ez a kép menthetetlenül beleégett egy kisfiúba, akinek az ősbemutatón fogalma sem volt róla, hogy ki az a Ridley Scott.
2005 – 2017
A meghatározó moziélmény óta eltelt tizenkét év, a kisfiúból újságíró lett és kívülről fújja a rendező filmjeit. Szárnyas fejvadász, Alien, Gladiátor, Avatar, A Sólyom végveszélyben, Prometheus, és a keveset emlegetett Mennyei Királyság, amelyet éppen itt az ideje leporolni és újranézni.
2005-ben, a Mennyei Királyság mozikba kerülésének évében, még javában dúltak a 2003-as iraki háború utóharcai. Napirenden voltak a terrortámadások, a nyugati keresztény és keleti muzulmán ellentétek ismét forráspontra jutottak, ráadásul menekültválság réme kísértett: évezredek óta ismerős díszletek a Közel-Keleten. A keresztes háborúkról és Jeruzsálem szaracén ostromáról szóló film sem mentes a Bush-féle amerikai adminisztráció kritikájától; talán ez is oka, hogy a bemutatása után hamar a veszteséges filmek listájára került- méltatlanul.
A Mennyei Királyság két, egymástól jelentősen eltérő változatban elérhető. A moziváltozat játékideje ugyan nézőbarátabb, de Ridley Scott eredeti szerzői szándéka jelentősen csorbul benne; ellenben a három órás rendezői változattal, ahol részletesebb és teljesebb képet kapunk a Jeruzsálemi Királyság végnapjairól, amelyek nagyvonalakban megegyeznek a filmben ábrázoltakkal.
1184
Scott eposzának erénye azonban sorok írója szerint sem az aktuálpolitikai felhang volt: egyetemesen és végérvényesen sikerült túllendülnie a jó és rossz éles késsel szétválasztható harcán. Ugyan a főszereplő Balián, Ibelin grófja a nemes és gáncstalan lovag archetípusa, mégis messzire jutunk a jó keresztények és gonosz muszlimok szembenállástól és kénytelenek vagyunk szembesülni a nyugati civilizáció fonákjaival: az „Isten akarja!”- felkiáltás csata előtt semmivel sem különb az „Allahu akbar!”-nál. Európa 1096-tól a háborús dzsihádhoz joggal hasonlítható vallásháborút viselt a terjeszkedő szaracén államokkal szemben.
A szellemiségén túl kikezdhetetlen erénye a filmnek a korhű és epikus látvány (különösen igaz ez a csatajelentekre), a sodró lendület, a főszereplőt játszó Orlando Bloom-ot maguk mögé utasító nagyszerű mellékszereplők, és valóságos embernek ható karaktereik. Jeremy Irons, Liam Neeson, Eva Green, Brendan Gleeson, David Thewlis mind-mind kitettek magukért, de közülük is kiemelkedik a két szembenálló nagy királyt megformáló színész Edward Norton és Ghassan Massaoud.
A Norton által játszott VI. Baldwin, Jeruzsálem királya a film legzseniálisabb jelenségei közé tartozik: egyszerre pária és szent, hadvezér és nyomorék, ráadásul külön kihívás, hogy „arc nélkül” kellett eljátszani alakját. Szaladin, a muzulmánok szultánja pedig majdnem annyira lovagias és tisztességes, mint a főszereplő Balián; a három férfi közös jelenetei és párbeszédei a romantikus ábrázolás és valódi emberismeret hajszálvékony határán egyensúlyoznak- az alkotók dicséretére válva.
Végül Orlando Bloom-al is kár lenne igazságtalannak lenni. Alakítása nagyban függ a kissé félszegen megírt Baliántól, akinek története jelentős kiegészítésre szorul: a rendezői változat számos felmerülő kérdésre választ ad, de jelzi az alkotás szerethető hibáit is.
A Mennyei Királyság rengeteg megkerülhetetlen problémát boncolgat hitről, vallásról, emberi sorsról és akaratról, szövegkönyve pedig emlékezetesen egészíti ki a kegyetlenségében is gyönyörű képeket. Scott történelmi mozijának számtalan fontos jelenete van, Szaladin utolsó felbukkanását különösen érdemes emlékezetünkbe vésni, amikor újranézzük a filmet.
