A -1. napon tóparti táborhangulat, a 0. napon retrobulik várták az EFOTT fesztivál látogatóit. Napközben a vízi programok aratták a legnagyobb sikert, de a sportpályák is tekintélyes tömeget vonzottak. A java azonban most indul, csütörtöktől hétfőig a legkedveltebb magyar fellépők adják át egymásnak a mikrofont, de a pénteki napon koncertező Sean Paul okán elképzelhető, hogy ki kell tenni a teltház táblát.
Az idén először 6 naposra duzzadt fesztivál -1. napját a hetijegyes résztvevők élvezhették, akiket tábortűzzel és akusztikus koncertekkel fogadták a szervezők, megidézve azokat a régi nyári alkalmakat, amikor még csak néhány száz ember tudta, mi az az EFOTT. A 0.nap sztárja Dévényi Tibi bá volt, akit 70. születésnapja alkalmából úgy fogadtak az egyetemisták, mintha a legnagyobb külföldi világsztár érkezett volna: „Eddig én teljesítettem a kívánságokat, most nekem énekelt a fiatalság, és bevallom, azért meghatódtam” – árulta el a lemezlovas, akinek buliján fellépett Betty Love és Náksi Attila, a Bon-Bon, a Groovehouse, Takáts Tamás és Vincze Lilla is. A pontos labdákat ezúttal a kézilabdázó Mikler Roland dobálta – azaz inkább dobta át a tömegen.
Mindeközben a Muzsika Szigetén Vujity Tvrtko Bubamarát énekelt: “Az egyetemista éveimet külföldön töltöttem, így nekem mostanra jött el az első EFOTT ideje. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok a magyar népzenét és a cigányzenét is megismerjék, mert ezek óriási értéket képviselnek. Azt gondolnánk, hogy ez a stílus nehezen illeszthető be egy mai fesztivál programjába, de működik, és ha valakinek ez egyszer megtetszik, az örök életre szól” – lelkesített a riporter.
Csütörtöktől kezdetét veszi a bő kétszázas fellépőlista felvonultatása, ekkor a nagyszínpadon a 30Y, a Kowalsky meg a Vega, a Punnany Massif, majd a Brains ad showt, de a The Biebers-, a Ganxsta Zolee és a Kartel- és a Szabó Balázs-rajongók is ezen a napon élvezhetik kedvenceiket.
A pénteki napon 12 év után újra tiszteletét teszi Magyarországon a jamaicai Sean Paul. Neki is köszönhető, hogy az idei EFOTT a jelek szerint látogatottsági rekordot fog dönteni a hétvégén: – Az elővételes jegyek értékesítését le kellett zárnunk, most már csak a helyszínen tudjuk kiszolgálni az igényeket. A fesztivál életében még nem fordult elő, hogy ki kellett volna raknunk a megtelt táblát, de július 14-ére olyan érdeklődés mutatkozik, hogy még ez is megtörténhet – avatott be a kulisszába Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.
A velencei fesztiválra idén 120-140 ezer vendéget várnak, akiket a 15 zenei helyszín mellett napközben széles kínálatú sportos, kulturális, gasztronómiai és turisztikai programok szórakoztatnak.