A cigányság helyzete Magyarországon – 1. rész

Madaras Márton 2018. Már. 11. 0 1

Az f21.hu csapata 2018-ban egy új projektbe kezdett, melynek keretei között a magyar társadalom problémáira, jelentős kérdéseire és olyan tabutémáira igyekszik rámutatni, amikről gyakran nem is merünk, vagy “nem szabad” beszélni. Ezen cikkek fő célja, hogy objektív módon az őszinte valóságot tudjuk feltérképezni, ezáltal a cikksorozat szerzői nem elfogultságuk vagy egy-egy politikai irányzat margói közé zárva fogalmazzák meg gondolataikat, hanem a tényleges, tabutémák felborításával elért véleményekkel, szakértők és érintettek megkérdezésével igyekeznek megalkotni az adott probléma fogalmi hálóját, jelen idejű feltérképezését a mai Magyarországon. 


Ez a cikk a bevezetőben említett sorozatunk második része, melyben Madaras Márton újságírónk a magyar cigányság helyzetéről, történetéről, integrálódási problémáiról és gondolkodásmódjáról végzett kutatásainak eredményeit foglalta össze.


A 21. századi Magyarországon elég nagy problémát jelent a cigányok társadalmi helyzete, integrálásuk, elnyomásukra tett rendszeres kísérletek, a rasszizmus és ki kell mondanunk, hogy sokszor a viselkedésük is. Én is egy olyan vidéki kisváros mellől jövök, aminek egy részén fekélyként terjed a folyamatos elgettósodás. Természetesen ez alól vannak jelentős kivételek, akik esetleg tovább tudtak tanulni, értelmiségi körökben mozognak. Mostanra egyre többen végeznek egyetemeken, ahogy a 70-es években is előfordult ilyen tendencia. A 21. század törekvései között szerepel, hogy segítsék őket, hiszen ha egy valaki ki tud törni, akkor ő hatással lesz a környezetére, családjára, gyermekeire is. (Az elkövetkezőkben ezen cikktémával is fogunk foglalkozni)

Az igazán nagy tragédia viszont, hogy évtizedek óta másodrendű problémaként kezelik a mindenkori vezetők ezt a jelenséget (ahogy országszerte sincs ez másképp). Ezzel a közönnyel rengeteg embert ítélnek arra, hogy nyomorban tengessék az életüket. Ez nem egy öngyógyító folyamat, ha az emberek kinyitnák a szemüket, az életszínvonal olyan szintű degradációival találnák szembe magukat, ami gyakran a harmadik világ színvonalát súrolja. Falufoglalások, szemétégetés, vaskereskedelem, drogok, fegyverek, munkanélküliség, – ez nem egy olcsó hollywoodi gengszterfilm, ez a mai magyar valóság.

Annak érdekében, hogy megértsük a roma emberek életét, nem árt, ha ismerjük  történelmüket is.

A cigányok a 13. században jelentek meg először Európában, a Balkán térségében. Indiából érkeztek, ahol a práiák (érinthetetlenek) kasztjába tartoztak. Ez a legalantasabb kaszt volt, a falvakon kívül, a földeken éltek összeeszkábált kunyhókban. Az érinthetetleneknek, vagy más néven megközelíthetetleneknek olyan feladataik voltak, mint a dögök eltakarítása vagy a latrinák tisztítása, és ezt később az európai országokban is magukra vállalták.

Forrás: The Irish Times

A cigány kifejezés a görög atsziganosz szóra vezethető vissza, aminek a jelentése „törvénnyel szembeálló”, „kívülálló” és „érinthetetlen”– a származásukra utalva. Minden valószínűség szerint ebből alakult ki a mai magyar cigány kifejezés is. A Balkán területén, Albánia és Montenegró környékén sokszor „egyiptominak” is nevezik őket, mert a 13-14. század környékén a mai Egyiptom területéről is érkeztek Európába. Körülbelül a 16. századra Európa minden részére eljutottak.


Egy vezető történész kérdezte egyszer tőlem, hogy miért nincs a cigányoknak más európai népekhez hasonlóan történelemtudatuk. Válaszom rövid volt, és határozott: azért, mert ez egy szóbeli kultúra. Majd látva, hogy felkeltettem az érdeklődését, hozzátettem, hogy a szóbeli kultúrákban másképpen alakul az emlékezet, az időhöz és a térhez való viszony. (S közben arra gondoltam, megint egyszer kiderült, hogy az írásos kultúrában felnőtt, szocializálódott, tanult szakembert meglepi, hogy létezik az övétől eltérő, kollektív emlékezet, időfelfogás.)

Romano Rácz Sándor

Történelmileg a cigány lakosság a megtűrt és a meg nem tűrt kategóriák között váltakozott. Ez leginkább a vándorló életmódjuk miatt volt így. Évszázadokon keresztül vándoroltak, ezért nehéz volt levetkőzniük ezt a szokást, és mondhatni mind a mai napig nem igazán sikerült. Számos esetben lelaktak egy-egy környéket, aztán mentek tovább. Leginkább olyan munkákat vállaltak el, mint a vályogvetés, latrinatakarítás, kisebb fémeszközök tisztítása vagy a beásoknál a különböző fatárgyak készítése. Aztán ott voltak az oláhcigányok, akik a kereskedéssel foglalkoztak, de ha ez nem sikerült, akkor nem riadtak vissza a lopástól sem, ezzel egyenes arányosságban – ahogy a társadalom már akkor is kivetette őket – elindultak a negatív asszociációk a roma nemzetiségi csoportokkal kapcsolatban. Közismert, hogy a legtiszteletreméltóbb mesterség közöttük a zenész volt. A zenészcigányokat mindenhol megbecsülték és máig is megbecsülik. A téma egyik legújabb, a 19. században elinduló kutatási területe a cigány irodalom és annak feltérképezése. Ezen terület egyik legjelesebb magyar kutatója a 30y frontembere, Beck Zoltán, aki 2003-ban jelentette meg korábbi tanulmányaiból összeállított A lehetséges cigány irodalom című kötetét. A fogalomtörténeti meghatározásnál a következőképpen fogalmaz:


“A 19. század második felében indul el általában véve a cigányság kutatása. 1 Innen kezdődik tehát a szövegtermelés: felszaporodnak a primer szövegek a gyűjtéseknek köszönhetően, s megjelenik a cigánysággal való foglalkozás a tudomány horizontján. Része lesz a tudományos közbeszédnek – még ha periférikusan is.

1887. március 23-án a Fiumében pihenő József főherceg levelében a következőt írja Thewrewk Emil nyelvésznek:

Csudálom működését, sohasem hittem volna, hogy annyira kiterjedt a czigány irodalom. 2

[…] Egy ezt megelőző levélben a főherceg olyan olvasmányairól számol be, melyeket a magyar irodalom szövegeinek tekint, s megállapítja:

…alig van regény, mese, stb., melyekben nem volna szó czigányokról. Főkép Jókai legtöbb munkáiban szerepelnek 3.

Nagy valószínűséggel tehát tematikusan szerveződő szövegegyüttesre vonatkozik József  főherceg levele. Olyan szövegekre utal czigány irodalom fogalmával, amelyek cigányokról szólnak. Még pontosabban: minekutána cselekményes művekről tesz említést, azokról beszél, melyekben a cigány szereplőknek elmondható történetük van.

Másutt említést tesz múzeumi anyagokról, melyek között olyan is van, melyet oskolavégzett czigány írt.

Úgy tűnik – különösen, ha számításba vesszük azt, hogy a főherceg leginkább nyelvészeti kutatásokat végzett, s magát nyelvészként (is) identifikálja –, a fogalomhoz, ha nem is domináns módon, de kötődik a nyelv mint anyanyelv s a szerző etnikus származása. Az oskolavégzettség fontossága nem valamiféle sznobizmus a levél írójától, mint inkább a tudatos nyelvhasználó – Nagyidai Sztojka Ferenc – iránt megnyilvánuló érdeklődés, a lehetősége annak, hogy egy ilyen szöveg bír valamelyest metanyelvi mozzanatokkal, feltár valamit az anyanyelvi beszélő nyelvhasználatából – az anyanyelvi beszélő és anyanyelve viszonyáról.”

A részlet forrása: Beck Zoltán (2003): A lehetséges cigány irodalom. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Neveléstudományi Intézet, Romológia és Nevelésszociológia Tanszék, Pécs. 18. o.

Cigány zenészek (Forrás: 444)

Nagyon sok embert foglalkoztat a kérdés, hogyha a legtöbb kisebbség számára nem jelentett gondot az integrálódás, sőt az asszimilálódás sem, akkor a cigány lakosság részéről ez miért nem sikerült? Ez leginkább a mai napig igen erős identitástudatuk miatt van. A cigányok még cigány és cigány közt is különbséget tesznek. Ugyanúgy lenézik sokszor egymást is, vagy tisztelnek esetleg egy adott családot. (Erre utal a máig fennmaradó cigánykirály hagyománya is, bevallásuk szerint a cigány ezerszer jobban hallgat egy másik cigányra, ha azt tiszteli, mint bármelyik magyarra. Több politológus is felvetette, hogy érdemes lenne nagyobb teret adni a “cigány uralkodóknak” az integrálás terén) Például a hagyományaik szerint egy cigánylány férjét már előre kijelölik, és ebbe a lánynak nem nagyon van beleszólása, ezzel a tradícióval még most is igen gyakran találkozhatunk. Ami viszont még égetőbb probléma, hogy a roma lakosság gyakran azt is kitagadja magából, aki ki tudott vagy ki akar törni a nyomorból, amibe született. Mivel egyébként a cigány kultúrától nem idegen ez a nyomor (lásd a történelmi bemutatásban). Indiában is a társadalom peremére voltak szorulva, egyik napról a másikra éltek, csak az számított, hogy legyen tető a fejük fölött. Olyan erősen ragaszkodnak az identitásukhoz, hogy még ez az évszázadokkal ezelőtti életforma is él bennük.

Ezekről a kérdésekről meg is kérdeztem egy nagyon kedves roma ismerősömet, mivel szerettem volna megtudni, hogy ő mégis mit gondol a témáról. Először, a már a korábban említett házasodási szokásokról kérdeztem. Arra voltam kíváncsi, hogy a roma társadalom milyen mértékben érintett még ezekkel a hagyományokkal szemben.

Régebben sokkal gyakoribbak voltak, mint most, akkoriban mindegyik lányt a tradíciók szerint adták férjhez, például az én szüleimet is. Mostanában ez már kevésbé jellemző, azonban így is körülbelül 60-70%-ban házasítják így a gyerekeiket […]”

Igen érdekesnek tartottam ezt a választ, mivel nem sok olyan nemzetiséget ismerek Európa területén, akik ennyire hűek lennének a hagyományaikhoz és ilyen erős identitástudattal rendelkeznének. Persze sok kisebbségnél felfedezhető például, hogy gyakran népviseletet hordanak vagy természetesen a nyelv megőrzése, de egy olyan történelmi kisebbség számára, ami soha semmilyen formában nem volt autonóm és mindig egy adott országtól függött, nem megszokott a hagyományok ilyen szintű megőrzése.

Többek között szerettem volna egy másik látásmódból is megközelíteni a romákat érintő igen gyakori munkanélküliséget, ezért erre is rákérdeztem.

„Hát ez attól függ, hogy ki hogyan nőtt fel, milyen körülmények között stb. Ha valakiben nincs meg az, hogy kilépjen a nyomorból, akkor soha nem is fog, függetlenül attól, hogy roma, vagy magyar. A munkanélküliséget talán a tradíciókhoz tudnám visszavezetni, ugye pont az a generáció, akik dolgozhatnának még abban az időben nőttek föl ahol betartották a házasodási szabályokat, így a férfiak nem jártak iskolába a legtöbb munkához nincs szakértelmük, és valljuk be, a közmunkát hosszútávon nem lehet bírni, mert kemény fizikai munka, ebbe mindenki belerokkanna, és ugyebár még sok családban van úgy, hogy a nők nem dolgozhatnak.”

Forrás: http://tenytar.blog.hu


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által 2016-ban közzétett adatok néhány, a cigányságra vonatkozó statisztikája:

  • A romák 80 százalékának legfeljebb általános iskolai végzettsége van, míg az össztársadalomban ez az arány mindössze 20 százalék. Ők teszik ki a regisztrált munkanélküliek 20-30 százalékát, miközben arányuk a teljes lakossághoz mindössze 7 százalék.
  • Magyarországon a 15 és 64 év közötti romák 80 százalékának legfeljebb általános iskolai végzettsége van, ugyan ez az arány a nem romák közt 20 százalék.
  • 2004-ben a roma diákok 15 százaléka tanult szegregáltan, 2014-re már 20 százalékuk.
  • A korai iskolaelhagyók aránya: 50 százalékkal több roma tartozik ebbe a csoportba, mint nem roma.
  • A nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élők aránya a romáknál 2014-ben 45,3 százalék volt, míg 2015-ben 26,7 százalék.
  • A romák foglalkoztatási adatai valóban komoly aggodalomra adnak okot, ők teszik ki a regisztrált munkanélküliek 25-30 százalékát

Forrás: Emmi


Nagyon örültem ennek a válasznak, mert bebizonyította számomra, hogy kulturált közegben nincsen tabutéma, és egy fantasztikusan nyílt látásmóddal találkozhattam. A romák munkanélkülisége egyik oldalról minden bizonnyal a rendszerváltásnak köszönhető (erre majd bővebben kitérek lent), másik oldalról viszont igen érdekes dolognak tartom a tradíciókra való visszavezetését.

Végül a „cigány-magyar szembenállásról” is megkérdeztem a véleményét, hogy egyes magyar embereknek csak a gettók jutnak az eszébe a cigány lakosságról, sok roma meg a rasszista elnyomókat látja a magyar emberekben, hiszen lényegében mindkét oldalról radikális előítéletek uralkodnak.

Úgy gondolom, hogy ennek az egész Durandának (heves megyei gettó) az okozója a nyomor, munkanélküliség, iskolázatlanság, azok a dolgok, amikről már korábban beszéltünk. Ahhoz, hogy a konfliktusokat enyhíteni tudjuk, több évre lenne szükség. Biztos, hogy nem érnénk el tökéletes eredményt, de mérsékelni tudnánk a helyzetet. […] Muszáj őket kiemelnünk a nyomorból, különben ez nem sikerül!”

Ez a beszélgetés számomra azt bizonyította, hogy a problémát nem az átlagember jelenti, mert az látja, hogy rossz irányba haladunk. Olyan gondolkodókra és törvényhozókra lenne szükség, akik nem másodrendű problémaként kezelnek egy súlyos belpolitikai és társadalmi feszültséget.

Arra azonban mindenképpen ki kell térni, hogy a cigány lakosság foglalkoztatottságára számos kísérlet született. A Rákosi és a Kádár korszakban megpróbálták az integrálásukat, igaz, elég erőszakos módon. Megszüntették a cigány negyedeket és szétszórták őket más környékeken. Próbálták felzárkóztatni őket a társadalom életszínvonalára, viszont a rossz minőségű házakban, amiket kaptak, ez nem járt túl nagy sikerrel. Mindezek ellenére mégis volt munkájuk, mivel a kommunista kormányok a százszázalékos foglalkoztatottságra törekedtek. Még a cigánygyerekek iskolába járatását is elérték, igaz, külön cigány osztályok voltak, szóval volt egy elég jelentős diszkrimináció, de az iskolázottság megvolt. Abban az időben rengeteg cigánygyerek továbbtanult az általános után is, leginkább szakmunkásképzőkben.

A probléma a rendszerváltással kezdődött. Rengeteg ember került az utcára, és megszűntek a hagyományos cigányfoglalkozások. Azóta szinte már két generáció nőtt fel úgy, hogy nincs előtte példa, hogy dolgozni kell. A cigányok jelentős része úgy él, hogy nem dolgozik, de késztetést se érez, hogy megtegye, mivel anélkül is megélnek.

A nyomorfalvak is úgy születnek, hogy a kiöregedő, elnéptelenedő falvakat birtokba veszik és lelakják. Elképesztőnek hangzik, hogy ez az identitásuk része, viszont egy ilyen erős identitástudattal rendelkező nép részéről ez egyáltalán nem elképzelhetetlen. Bizonyos szinten még a vándorló életmódjukat is megtartották azáltal, hogy házról házra járnak.

Ennél a pontnál ki kell hangsúlyozni az örök kérdést, hogy mi a helyzet a cigánybűnözéssel? A válasz egyszerű, de nyilvánvaló, nincsen cigánybűnözés, megélhetési bűnözés van! A társadalom peremére szorult emberek egy része lopással próbálja fenntartani a létminimumát, és ezek közt az emberek közt vannak romák is. Azonban ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy cigánybűnözés lenne.

Forrás: hunglis.org

A roma lakosság jelentős része iskolázottságra és foglalkoztatottságra szorul, mivel embertelen körülmények közt élnek. Az ilyen életmód sajnos sokszor erőszakossághoz és bűnözéshez is vezethet, ami miatt ellenérzés és rasszizmus alakulhat ki a cigányokkal szemben. Ez sokkal nagyobb probléma, mint aminek a legtöbb ember tekinti, településeket szakíthat ketté, magyarokra és cigányokra bontva, és gyűlölködést szül az emberek közt.

A cigány egy alapvetően eltérő kultúra a miénkkel szemben, sajnos a mai napig nem sikerült sokuknak integrálódnia. Arra kell törekednünk, hogy ez megváltozzon és sikerüljön munkába állítani azokat a cigányokat is, akik eddig foglalkoztatottság nélkül tengették az életüket, legyen ennek az oka akár az, hogy ő maga nem akar dolgozni vagy az, hogy nem tud elhelyezkedni. Ha felnőne egy olyan generáció a roma lakosság körében, akik azt a mintát látták a szüleik részéről, hogy dolgozni kell, akkor a feszültség jelentős része végre megszűnne. Reméljük, hogy ez a közeljövőben így is lesz.

 



: Erről lásd bővebben PRÓNAI Csaba összefoglaló kutatástörténeti munkáit, szerkesztőként összeállított szöveggyűjteményeit.
: József Főherceg cigány levelezése (szerk.: SOÓS István, GÉMES Balázs; ford.: GLONCZI Ernő), Szekszárd 2000. 18. levél: 28.
: Csupán egy megjegyzést: a század népszínműveiben a cigány figura – funkcionálisan ugyan – szinte állandó jelenlévő. S ez a tény erősíti a fenti tapasztalatot.

Tags: 21.század, cigányság, kultúra, rendszerváltás, roma közösség, város, vidék Categories: 5PERC
Related Posts