A pátoszban bújó közlés – III. Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó (II. rész)

Lutor Katalin 2018. nov. 23. 0 -1

Izgalmas tréningekkel, diákszínjátszó csoportok előadásaival, felnőtt színi produkciókkal és koncerttel töltötték meg a napot a Veszprémi Egyetemi Színpad társulatának tagjai, akik fáradtságot nem tűrve már harmadik alkalommal vágtak bele, hogy megszervezzék a találkozót, ahová az ország minden pontjáról hívtak előadókat, vendégeket. Ezúttal a fesztivál szombati (november 17.) napjáról mesélünk.

Végtagok az égtájak felé – Góbi-tánctréning

Akár egy csodamanó, úgy libben be Góbi Rita a hajópadló lakkján csillanó sávokba, amit szinte még a felkelő nap fest oda. Tanácsai igazán egyediek, az ember azt gondolná, ezt nem lehet megcsinálni, a testi korlátok nem engedik, amiket kér. Aztán rájövök: tévedés. Aztán hirtelen úgy érzem, hogy az egész csíkosra fényezett terem hirtelen valami instabil pályára kerül. A résztvevők dőlnek, amerre a lábuk, amerre a kezük lendül, ahová a csípőjük húzza őket. Mintha minden testrész mágnesekkel lenne kitapétázva. És most húzza őket égtájak felé.

Fotó: Lutor Katalin

A narráció mindenkié – A mezők fehér lovagja a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium előadásában

Katarzis – ez jut eszembe. A gimnazisták tökéletes belső ritmussal működnek a darabban, annyi szólamban énekelve, hogy megszámlálni sem lehet. A hibátlan harmóniák azonban nem csak a zenében, de a játékban is ott bújnak. A szereplők minden karakterre könnyedén váltanak: egyszer a narrációt vezetik, utána a rémes rém hangját adják, ők a fák az erdőben és hihetetlen állatok a mezőkön. Csak miért nem tartott az érzés és a látvány örökké?

Fotó: Lutor Katalin

A darabban is sok volt a féreg – Kafka paródia a Szegedi Egyetemi Színház szerint

Ritkán érzi azt az ember, hogy egy előadás közben egyszerűen felkelne és minden illemet felrúgva otthagyná az egészet. Ez ilyen volt. De egyszer csak megtette valaki más. Azt hittük tényleg megkönnyebbülhetünk, mert mindenki helyett, a tömeg közös érzelmeit magán hordozva feláll és kisétál egyetlen ember a közönségből. Aztán ezzel is átver minket a darab. És rájövünk, hogy az egyetlen jó dolog az lett volna, ha mind felállhatunk kicsit azzal az eggyel, de ezt is elveszi tőlünk. Hibák sorát éreztem, olyan hibákét, amelyeket már sem színpad, sem közönség nem tud befogadni. Így azóta is meg nem értés kínos sorával elmélkedem: vajon az átirat lett ennyire gyenge, vagy tényleg így le lehet gyilkolni a kafkai-öröket?

Fotó: Lutor Katalin

Egy futballista faszverése csupán – Übü FC a DESZínház előadásában

Elvárásokkal érkeztem az előadásra: előtte többen mondták, hogy ez tényleg fantasztikus, meg hogy élvezni fogom, ha kicsit is követem a sajtót. Nos, gondoltam, ezzel akkor nem lesz gond. És tényleg. Régen szórakoztam ennyire önfeledten és talán a közönség nagy százalékáról elmondhatom ugyanezt. Marokszám kaptuk a szotyit, szurkolókká mázoltak minket, teljesen a része voltunk, már azon gondolkodtam, felállok ugrálni én is. A demizsonban tényleg pálinka volt, betöltötte a termet a maró szag. Egy focista az egész előadás alatt a nadrágjában nyúlkált. Káosz volt. Konkrét, de helytálló káosz. A rengeteg impulzusból emelkedett ki mindig egy-egy olyan pillanat, ami a történet alakulásában fontosnak volt betudható. És talán egy ilyen információ-sokasággal itatott generációnak egyáltalán nem volt nehéz, fárasztó ez az igazán finom görbetükör egy elrontott focistatársadalomról.

Fotó: Lutor Katalin

Nem csak horizontális színház – Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium SAGA című előadása

A gimnáziumi osztály két előadással is készült, hiszen a sok tanulónak köszönhetően ketté tudták venni az osztályt. Így a késő esti produkcióban is sikerült öregbíteni az iskola hírnevét. A csodálatos belső ritmus mint mozgatórugó itt sem maradt el. Külön kihívás volt a szereplők számára a színpad függőleges megosztottsága. Hihetetlen koncentráltság kísérte a színpadi elemek megmászását, a kötélmászást, a kötélhintát. A történet egy komoly legendát dolgozott fel, ami a skandináv világba repített minket – Odinhoz, Lokihoz és Thorhoz. Láttunk születést és fájdalmas halált, repedt szívvel néztünk családi tragédiát. S bár úgy tűnik, egy-egy ilyen történet azzal ér véget, hogy átadja magát az örök körforgásnak, azért feldereng egy mondat Marqueztől: egy olyan nemzetségnek, ami száz év magányra van ítélve, nem jár több, csak egy esély.

Fotó: Lutor Katalin

Tags: A mezők fehér lovagja, DESZínház, Góbi Rita, III. Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó, Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium, Szegedi Egyetemi Színpad, Színház Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts