A hétköznapokhoz is fel kell emelkedni – III. Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó (I. rész)

Lutor Katalin 2018. nov. 21. 0 1

Izgalmas tréningekkel, diákszínjátszó csoportok előadásaival, felnőtt színi produkciókkal és koncerttel töltötték meg a napot a Veszprémi Egyetemi Színpad társulatának tagjai, akik fáradtságot nem tűrve már harmadik alkalommal vágtak bele, hogy megszervezzék a találkozót, ahová az ország minden pontjáról hívtak előadókat, vendégeket. Ezúttal a fesztivál pénteki (november 16.) napjáról mesélünk.

Aranybogaraim – Balázs Zoltán tréningje

Nem mindennapi szervezés: maroknyi egyetemista korát meghazudtoló hozzáértéssel és lelkesedéssel válogatta az előadásokat és a különböző szakterületen érdekelt trénereket. A pénteki napon Balázs Zoltánnal, a Maladype Színház igazgatójával kezdődött a Dráma Műhely, aki az Aranybogár-módszert mutatta be, amelynek alapja Edgar Allan Poe hasonló című írása, amelynek főhősei tudásalapú elemző és értékelő készségeik használatával jutnak el céljaikhoz. A tréningre érkező drámások sokáig azt várták, hogy mindenüket átmozgató, intenzív gyakorlatra érkeztek, azonban a színigazgató zavarba ejtően hirtelen kérdésekkel töltötte ki a tréning idejét.

Fotó: Lutor Katalin

A papírmadár hová repül? – A PTAH Theathre előadása

Nem volt idő kipihenni a faggatásszerű három órát, kezdődött a PTAH Theatre A madarak nem alszanak című előadása. Nem hangzott el szó. Mégis többet mondtak ők ketten a színen, mint akármennyi verbális kifejezés. Pina Bausch koreográfiáit idézte meg az a mozgáskultúra, amelyet Domonkos Ágnes és Mykola Bondarchuk párosa hoz létre a rendelkezésre álló térben. Két bőröndből bontakozik ki minden, de vajon hova érkezik meg? A csomagokban élet és halál, születés és fáradalmak, kibontakozás és bezárkózás. Olyan egyszerű és letisztult – sokkal jobban kiemeli a valódi összetettséget.

Fotó: Lutor Katalin

Végül felvesszük a sítalpakat – A KB35 Inárcs produkciója

Családi jeleneteket mutatnak nekünk a Tökéletességen innen – mintha vallatáson lennénk, olyan a fény. A színpad felosztottsága egészen a nézőtérig eltart, közénk is ülnek, hiszen ezek a történetek köztünk is történnek. Életszerűnek kellene lennie, sokszor talán mégsem az. A csapat azonban csak egy vázat kapott meg, a szöveg most keletkezik, improvizálnak. Ettől mégis emberközelibb, jobban érezni a feszült rezgéseket, ha éppen Hugi haláláról van szó, minden vita úgy alakul, ahogyan a négy fal között is elakad olykor a szó, elcsuklik a hang. Még olykor szájbarágós mindennek ellenére is, de befogadjuk. Aztán hirtelen történik valami. Szőke táncolni kezd. A hétköznapiba pillantottunk be eddig és most nem értjük: mi történik? Aztán mindenki a színre lép és táncol, mozog, érintkezik. Ismét Pina Bausch jut eszembe, úgy tűnik ez a fajta mozgásszínház különös szikrával érintette meg a kísérletezőket. Aztán vágás és visszaesünk oda, ahonnan jöttünk: hétköznapi problémák, kihűlt húsleves, apró vágyak: síelni végre egyszer valahol messze.

Fotó: Lutor Katalin

Bazd meg a tortádat! – PHSZ-Berze Színjátszók Születésnap című előadása

Azt mondják, vonulni kell a tömeggel – terelnek minket sötét folyosókon, akárcsak a birkákat. Elől hangos zene szól, azután kell menni. A közeli gimnáziumban kezdődik minden, családi jelenet: apa, anya, két kamasz lány. Se a történetet, se a játékot nem érezni életszerűnek, így hát kinevetjük, amin sírni kéne, szomorkodni és fájlalni, hogy valójában velünk is volt hasonló. De nem állunk meg, a pincébe megyünk. Mocsok van, szemét mindenhol és nagyon fázunk. A terem közepén szivacson fekszik egy lány. Nem tudunk nem aktuálpolitikára gondolni, felszisszenünk, mert láttunk már ilyet, így hát bevon, magáévá tesz minden gondolata. Neki adnám a sálam, de ez mégiscsak egy előadás, de látom, hogy fázik. Papucsban van, pedig hánykolódik a földön egy cipő. Felvehetné, fel fog fázni – csak erre tudok gondolni. De születésnapja van. Miért nem tud hát kegyelmezni rajta az élet? Most már kifacsartak, de azt mondják indulunk tovább, és átfázva megyünk az udvarra, ahol tinilányok tinigondokról vitáznak, szingli triumvirátus, ugye. A kortárs elnyomás, a megfelelni vágyás tökéletes ábrázolása. Miért is nem szeretünk nemet mondani? Végül mindenki együtt van, szürreális az egész, aminek egyébként szórakozóhelynek kellene lennie. Aztán csend, halk gitárdallamok. Az együttes erő mind ugyanarra koncentrál és még sokáig visszhangzik a fejünkben: változtass!

Fotó: Lutor Katalin

Kiemelt kép: Lutor Katalin

Tags: A madarak nem alszanak, Balázs Zoltán, Domonkos Ágnes, III. Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó, KB35 Inárcs, Maladype Színház, Mykola Bondarchuk, PTAH Theathre, Színház, Veszprémi Egyetemi Színpad Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts