Szász János (és) a hentes – Közönségtalálkozó és filmvetítés

Nagypál Levente 2018. jan. 31. 0 1

A szombathelyi Agora Filmszínház volt következő állomása a nagy sikerű rendező, Szász János közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítésének. A hentes, a kurva és a félszemű megtekintése előtt Vágvölgyi András filmesztéta és tanár készített fel minket a látottakra: eredménytelenül. Miután megnéztük a filmet, a közönség kérdésekkel bombázhatta mind a rendezőt, mind a film egyik főszereplőjét, Hegedűs D. Gézát. Mondanom sem kell, nem kíméltük őket.

Na, de mindent szépen sorjában! Először is a filmről szeretnék pár szót ejteni, ami tartalmazza majd a személyes benyomásomat és a mű tárgyilagos, objektív kritikáját, majd a beszélgetésből emelnék ki fontos momentumokat.

Filmkritika

A film alaptörténete 1925-ben játszódik és a két világháború közötti időszak egyik legborzalmasabb történését, a Kodelka-gyilkosságot dolgozza fel. Léderer Gusztáv (Nagy Zsolt) volt csendőrtiszt “jótékonyan” kivette részét a fehérterrorból így kegyvesztetté válik és körözést adnak ki rá. Miközben az öngyilkosságon gondolkodik, megmenti egy hölgy életét, Máriáét (Gryllus Dorka), aki megunta a pesti kurva létet és szintén véget akar vetni az életének. Miután Gusztáv megmenti, „hálából” vele marad és követi őt szülőfalujába, ahol kiskirály Kodelka Ferenc (Hegedűs D. Géza) uralkodik. Rajta akar egy tartozást behajtani, de a vagyonos úr beleszeret az ex-prostituált Máriába és mindenképp meg akarja szerezni magának. Ez az alaptörténet, és azért valljuk be, ez több mint érdekes.

A film fekete-fehér, teljesen borongós hangulatot áraszt, igazi noir. Kezdetben azt hittem, a történeten lesz a hangsúly, de utólag már rájöttem, hogy a hangulatteremtés az, ami igazán a film lelke, ebben remekel. Teljes egészében beleélhetjük magunkat az első világháború okozta nyomorba, a vidéki élet kilátástalanságába, s erre ráerősít a groteszk humor, amely bele lett csempészve az alkotásba.

Magának a filmnek az erőssége mégsem az említett izgalmas történetben rejlik, a forgatókönyv nem igazán hű a valós történtekhez, de ez utóbbit el lehet nézni. Helyenként logikai követhetetlenségek is tarkítják a szkriptet, sajnos ez főleg az utolsó jelenetekben érződik: akár egy rendezői változat is indokolt lenne az elvarratlan szálak kibontásához. Látszott készítőkön, hogy igyekeztek minél jobbá tenni a filmet, ennek ellenére a vakfoltok miatt olykor hiányérzetet kelt a nézőben. Ezzel a történettel, rövidsége miatt, nehéz volt kitölteni a standard játékidőt, így sajnos sok „üresjárat” van, amikor éppen nem történik semmi.

A színészek viszont kiválóak. Gryllus Dorka és Hegedűs D. Géza talán az eddigi legjobb formájukat hozták a filmvásznon, közös jeleneteik egyértelműen a mozi fénypontjai. Hegedűs D. Géza alakítását és a szerephez viszonyulását külön ki kell emelnem, hatalmas alázat van benne a színészet iránt és ég a tenni akarástól, olyannyira, hogy körülbelül negyven kilót hízott a szerep kedvéért. Mikor a közönségtalálkozón megjelent, rá sem lehetett ismerni, ugyanis az utómunkálat alatt visszanyerte versenysúlyát (ahogy ő fogalmazott) és visszanövesztette haját is. Hatalmas tisztelet neki az alázatért, amit a filmművészet és a színjátszás felé mutat!

Kép: WeLoveBudapest

Nagy Zsolt is kiváló választás volt, maga a szerepe ugyan hagy némi kívánnivalót, főleg a szájába rágott mondatok. Két dologról tudott beszélni: arról, hogy Kodelka tartozik neki és arról, hogy Mária hozzá tartozik. Ez egy nagy foltja a filmnek, a lelketlen csendőrtiszt sokkal árnyaltabb jellemet is kaphatott volna.

A film akkor is erős, ha hangulatteremtésről van szó, ez az, amit mindenképp meg kell említeni a színészi bravúrok mellett. Számomra olyan érzés volt, mintha a rendező szándékosan hátat fordítana a hollywoodi filmeszméknek, és megmutatja nekünk azt, mi a filmművészet. Egy olyan film, amelyben a történeten van a hangsúly, hasonlatos egy könyvhöz. Elolvassuk, egy (szerencsés esetben) jól megírt eseménysorozatot ismerhettünk meg. Szász János megmutatta nekünk, miért érdemes a történetalapú alkotásoktól kissé másfajta audiovizuális élményt választani. Inkább egy érzést próbál nekünk átadni, egy élményt, amelyen órák hosszat elmélkedhetünk.

Kép: magyar.film.hu

Először haragudtam a filmre. Jó rendező, remek színészek és senki nem vette észre, hogy a forgatókönyv helyenként sebekből vérzik. Kellett idő, hogy leülepedjen és rájöjjek arra, hogy nem ez volt a lényeg. Egy olyan társadalomkritikát kaptunk Szász Jánostól, amit eddig nem produkált a magyar mozi. Külön kiemelendő a Mária (a kurva) és Szűz Mária (igen, szűz) párhuzam, amely abszolút megnyert magának (a dalválasztás csillagos ötös).

Szász Jánosnak egy nem mindennapi élményt köszönhettünk, egyedi és ötletes megoldásokkal fűszerezve. A film azonban nem mindenkinek szól. Aki nem szereti a durva, naturalista ábrázolásmódot (a film egy tetemes része vágóhídon játszódik), vagy aki meg akar maradni abban a hitében, hogy az ember jó, inkább kerülje az alkotást.

Közönségtalálkozó

A film megtekintése után körünkben üdvözölhettük a karmestert és első számú hegedűsét (bocsánat a rossz szóviccért). A közönség (köztük én is) nagyon megdöbbent Hegedűs D. Gézát látva, akit, ahogyan már fentebb említettem, sehogy sem lehetett összeegyeztetni filmbeli mivoltával.

Az első beszélgetések tehát főleg a színész alakváltozásaira terelődtek, aki elmondta, hogy számára maga a hízás is nagy feladat volt, mivel tizennyolc éve vegetáriánus. Továbbá beszélt arról is, hogyan képzelte el saját karakterét, hogyan alkották meg azt a rendezővel karöltve. Fontos kérdések hangzottak el a castinngal kapcsolatban is, a rendező elárulta, hogy elsőként Hegedűs D. Gézát szerződtette, nagyon bízott tehetségében már az első pillanattól kezdve. A női főszereppel kisebb komplikációk akadtak, Gryllus Dorka neve kezdetben nem merült fel az esélyesek között, majd Nagy Zsolttal közös meghallgatásukon mindketten nagyon jól teljesítettek, így egyértelművé vált rátermettségük a szerepeikre.

Szász János, Hegedűs D. Géza és, aki kérdez, Vágvölgyi András Fotó: Szép Kornél

A forgatási helyszínről is beszélt nekünk a rendező egy vicces történetet: „Rónabányát ugyanis úgy találtuk meg, hogy megkértem egy operatőr barátomat, hogy mondjon már egy olyan helyet, amelyre ha rágondol, elsírja magát. Egyértelműen Rónabányát mondta.” Hegedűs D. Gézához szólt egy kérdés, hogy hogyan tudja elvonatkoztatni szerepét a magánéletétől. Azt válaszolta, hogy nem szeret a szerepről beszélni, amint vége van a forgatásnak sok nevetéssel és bohóckodással tereli el figyelmét negatív karakteréről: „Ez nem Kudelka Ferenc, ez én vagyok.”

Első kérdésem a rendezőhöz az volt, hogy az elvárásokat, amelyeket filmje elé támasztott, úgy érzi-e, sikerült teljesítenie. Válaszában kitért arra, hogy a filmet úgy készítették, hogy nem szólt bele senki, nem kooperatív produkcióban készült, mint a Nagy füzet című filmje, gyakorlatilag teljes szabadságot éreztek a gyártás alatt. Beszélt a rendezői feladatairól, magát vadászkutyához hasonlítva, aki kiszagolja a jó ötleteket. Mivel a film szinte teljes mértékben improvizatív volt, nem voltak különösebb elvárásai vele szemben. Tartott a fogadtatástól, szerinte a rendezőt filmje után vagy megkövezik, vagy kezet csókolnak neki, de ő inkább a rosszabbra készül fel.

Fotó: Szép Kornél

Említette azt is, hogy a stáb szinte már családként működött. Nem kellett megjátszaniuk magukat, mindenki jól érezte magát a forgatási szünetekben is, a borongós hangulatú film ellenére. Nagyon tetszett a hasonlata, amely szerint: „A film egy bárka, amit a tengerre engednek, nincsen hajtómotorja és elkezdi valamerre vinni a szél. Viszi jobbra, s balra és egy hét után világos útja lesz, hogy merre akar menni. Én, mint rendező két dolgot csinálhatok: az egyik az, hogy visszahúzhatom a vitorlákat, vagy élvezettel személem azt, hogy a szelek merre viszik ezt a bárkát.” Nagyon tartott filmje fogadtatásától, attól hogy a nézőkből milyen reakciót vált majd ki és élvezhető lesz-e egyáltalán.

Fotó: Szép Kornél

Következő kérdésemet annak az örömteli hírnek a fényében tettem fel, hogy újra Oscar-esélyes produkciónk van, mégpedig Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje. A kérdésem pedig így szólt: „Hogyan látja jelenleg a hazai filmkészítés jövőjét?” Ő teljes bizonyossággal állította, hogy a legjobbakat gondolja és reméli, ő is említette a legendás filmet, és hogy a magyar filmművészet és filmgyártás is egyre jobb és jobb lesz. Szerinte, jelenleg ennél jobban nem állhat hazánk helyzete a filmek tekintetében. Megemlítette, hogy sok filmet, sok műfajban készítenek, a sokféleség pedig garancia arra, hogy időnként mestermunkák szülessenek.

A beszélgetés befejezése után személyesen is beszélhettünk a vendégekkel és aláírást is kérhettünk. Mint magánemberek, nagyon kedvesek és közvetlenek voltak velünk, hihetetlen élmény volt ezt testközelből megtapasztalni. Ezúton szeretném megköszönni az Agora Filmszínház munkatárainak a lehetőséget, hogy részt vehettünk egy ilyen jeles eseményen, és köszönjük a rendező Szász Jánosnak, hogy ilyen korszakalkotó művel öregbítette országunk hírnevét!

Tags: A hentes, a kurva és a félszemű, Agora Savaria Filmszínház, film, Gryllus Dorka, Hegedüs D. Géza, magyar film, mozi, Nagy Zsolt, Szász János, Szombathely Categories: FILM
share TWEET PIN IT SHARE
Related Posts