Elérkezett az idei EFOTT fesztivál utolsó napja, amely eléggé rányomta bélyegét a hangulatra, hiszen vasárnapra már mindenkin látszott a fáradtság, a kimerültség.

Az átbulizott hét után még a legnagyobb legények is nehezen kászálódtak ki a sátrukból az utolsó reggel. Mindemellett a kempingek nagy része kiürült, miután a legtöbben szombat éjjel elhagyták a Velencei-tó partját, és a sátrak helyén temérdek mennyiségű szemét maradt.

A koncertek alatt is érződött, hogy ez itt már a vége, ugyanis korántsem volt annyi fesztiválozó a közönség soraiban, mint az előző napokon. Ez főleg a foci vb-döntő idején volt szembetűnő, amikor is a koncertek helyett a legtöbben a közvetítést választották, összegyűlve még egyszer utoljára együtt, egy családias meccsnézésre. Rajtuk kívül, akiknek még kedvük volt kipróbálhatták a különböző fennmaradó standok által kínált lehetőségeket, vagy a bevállalósabbak a bungee jumpingot. Nekünk is sikerült feljutnunk a daru tetejére, ahonnan ugyan nem ugrottunk le, de csodaszép panorámaképeket tudtunk készíteni.

Az utolsó napot a fémzene uralta, egymást váltották a magyar rockzenekarok legjobbjai a színpadokon, de ne feledkezzünk meg a dán Volbeatről sem, akik a fesztivál nagyszínpadának egyik utolsó fellépői voltak. Rajtuk kívül meghallgathattuk még a Tankcsapdát, a Leander Kills-t és a Depressziót, a többi helyszínen pedig olyan zenekarok váltották egymást, mint például Péterffy Bori & Love Band, Puskás Peti, Kiss Forever Band és az Esti Kornél. Az utóbbi pont az érkezésünkkor a közönséggel kézen fogva énekelte legnépszerűbb slágereit. Szembetűnően több gyermek vett részt vasárnap a fesztiválon, akik szüleikkel együtt lelkesen ugrálták végig a koncerteket az első sorokban, és látszólag nagyon élvezték a nyüzsgést. Az EFOTT utolsó metál bandája az AWS volt, akik méltóan zárták le a napot, és a közönség is odatette magát kiélvezve az utolsó 2018-as EFOTT-os koncertet.


Szollár Zsófia galériája



Balsay Dorina galériája