Varázslat retúrjeggyel – Travis Scott – Astroworld albumkritika

Varga Vencel 2018. aug. 14. 0 0

A hazai és külföldi zenei színtér évről évre, albumról albumra, évtizedről évtizedre próbálja elvarázsolni hallgatóságát, egy másik világba helyezni, és ezáltal erős hatást gyakorolni saját hallgatóságára. Ez Travis Scottnál sem történt másképpen, viszont ha az évszázad eddigi talán legjobb műfajon belüli lemezévé van kikiáltva egy korong, akkor az egy A kategóriás sztár elé is magas lécet emel. Betekintés az Astroworldbe.

Önmagában Travis Scottról kevés sablonos bibliográfiai adat gyűjthető össze, hiszen már 16 éves korára a gyakorlatba ültette át rajongását a zene iránt. Az igazi áttöréshez még bőven kellett valami, ami önmagában farvízi evickélésnek tűnhetett, viszont ennél sokkal többről volt szó: ez a 2015. szeptember 4-én kiadott Rodeo, amely legfinomabban fogalmazva rávágta minden trónján és dicsőségén önelégülten csücsülő rapperre az ajtót, hiszen a 2010 óta kijött rapalbumok közül az egyik legjobb értékelést kapta mind kritikusoktól, és ami még fontosabb: a hallgatóktól is. És hogy miért vádolható farvízi evickéléssel? A sok nálánál akkor még ezerszer nagyobb sztár közreműködése okán, hiszen kilenc közreműködött dal található rajta, köztük olyan nevekkel, mint Yeezy, Quavo, The Weeknd, és sorolhatnánk.

Így aztán a berobbanás után természetesen a celebvilágba is jócskán belekóstolt. Gondolunk itt párjára, a többszörös botrányhősnő Kylie Jennerre, akivel közös gyerekük is született, és akinél talán csak Cardi B-ék porontya élheti furább névvel a mindennapjait (előbbit Storminak, utóbbit Kulture Kiari Cephusnak hívják).

Forrás: www.theweeklyspoon.com

Rátérve témánkra Travis legújabb szerzeményére, az Astroworldre, szegény előadónkra az album által ugyanaz a kritika vetődik fel, ami miatt korábban igazán berobbant, ez pedig a sztárkollabok kérdése volt. Alapvetően a probléma nem innen indul, ennél sokkal távolabbról: már a rossz marketingtervnél megbukott valami. Az óriási vállalás nem volt más, mint 2018-ban odaadni a világnak mindazt, amit eddig még meg nem kapott; mindazt, amire eddig is vágyott, de talán még önmagának is szégyell bevallani. Egy utat Astroworldbe, ahonnan majd sosem akarunk visszatérni. Ez a sok mondat, a sok várakoztatás hosszú és vastag gyújtózsinórt generált magának, ami végül csak egy nagy durranást eredményezett, és így alulmúlta a várakozásokat. Elég ironikus azt olvasni, hogy egy „nagy durranás kevés”, de talán párhuzamot lehet vonni, és összehasonlítani akár egy sportpéldával: LeBron Jamestől kevés egy 20 pontos meccs két gólpasszal.

Az album nevét egy texasi vidámparkról kapta, amelyet Travis houstoni gyökerei miatt gyakran látogatott. A korong derék 17 dalt számlál, aminek érdekessége, hogy az érdemes művész szerint semmi szükség feltüntetni kivel készült egy-egy adott szám, hiszen ő akkora félistenekkel hajlandó kollaborálni, hogy mindenki tudni fogja feliratozás nélkül. Ez egy újító szerepvállalást is hivatott szolgálni, valószínűleg kevés sikerrel. TS elmondása szerint a Rodeo sagáját zárja le ezzel az albummal, és hangzásban is közel azonos dalok találhatóak rajta.

Már rögtön az első szám, a Stargazing a „pszichedelikus trap” műfajt képviseli, amelyet még ember életében nem hallott. Kénytelenek vagyunk elhinni, hogy ez, amit hallunk, valóban az. Szintúgy a Coffe Bean is kapott egy hasonló jelzőt, viszont ezt a Pitchfork magazin szabta méretre: kaleidoszkóp-pop kanyés lírikai beütésekkel. Félő, hogy ezek a magazinok lassan zenei sommelier-ket képeznek, akik játszadozva a gondolatokkal, egy acid trip keretei között fiktív, és minimálisan még bizonyítható hangzásvilágbeli címeket találnak ki.

A sok sztárt az albumon hiba lenne felírni, hiszen pontosan annyit tesznek bele, amennyi szükséges, érződik végig, hogy ez TS-albuma, nem pedig egy közös album a haverokkal. A közreműködők minden esetben jól asszisztálnak Travisnek; különösen jó példa erre a SICKO MODE, amely Biggie sample-jeiből táplálkozik, és a „rapzene Nickelbackjének” is gúnyolt Drake Swae Lee-vel közösen segíti megélni ezt az egész utazást, és talán itt beszélhetünk még egyedül merészségről, ütemváltásokról.

A legnagyobb csalódást egyértelműen az a tudat adja, hogy minden adott volt ahhoz, hogy ez ne csak egy nagyon jó album legyen, hiszen DJ Screw, a Beastie Boys, John Mayer és Stevie Wonder is szóba hozható az alkotással, amely így sem tudott élni a lehetőséggel, a marketinggel, a rajongókkal. A szövegek erősek, mégsem átütőek, a beatek jók, de egyik sem tipikusan egy életre fülbe ragadós. Ennek a robbanásnak a Migos az egyik legnagyobb profitálója, hiszen a Culture II továbbra is az év legütősebb albuma, rengeteg olyan slágerrel, amely esélyes arra, hogy ne csak a következő albumig tartson ki, illetve még Drake a Scorpionnal, amelyre ugyanúgy érvényesek az előző mondat állításai (utóbbi részben köszönhető a Shiggy Show-nak, hiszen millió ember zsigerből vágná ki az ablakon a telefonját, ha meghallja a „Kiki” kezdetű sorokat).

A top-flop részleg abszolút győztese viszont Frank Ocean, aki hallhatóan megtalálta azt a stílust, amiben jól érzi magát, és a Carousel című számban, ez a hangján is érződik, továbbá a szöveg is nagyon erős.

Összességében ez egy „jó” album, amely bár nem hozta azt a várva várt „aztaleborult” érzést, mégsem kell szégyenkeznie Travisnek, és talán a mellény is maradhat, hiszen továbbra is a legnagyobbak közé tartozik. Ettől függetlenül még látszik, hogy van pár lépés az A osztály után, hogy ne csak néhány év legnagyobbjaként tartsák számon. Személyes kedvencem a 21 Savage-el közös NC-17 volt, ahol előkerül az, amiből több is lehetett volna, és punchline-okként is megállják a helyüket a sorok:

 “Your bitch gave the Kid Cudi, but I’m not signed to ‘Ye (on God)/

 I nutted on her cheek, her new nickname is Baby Face (21).”

Az egész albumból ez a keménység hiányzik: hogy ne csak a zenei sommelier-k haluzzák be a drasztikus újításokat, hanem az füllel érzékelhető legyen. Az a Travis, amelyik nemcsak kísérletezik, hanem akár saját magát is újítja, és nem Kylie a legnagyobb vállalása az évek során. De erre még várnunk kell. Bár elvarázsolt minket Astroworld, retúrjegyet is kaptunk hozzá, amely visszarepít a rideg valóságba.

Számokban kifejezve: Travis Scott – Astroworld: 10/7.5


Kiemelt kép: www.nme.com

Tags: albumkritika, Astroworld, Beastie Boys, Biggie, Cardi B, Carousel, Coffee Bean, Culture II, Drake, Frank Ocean, John Mayer, kanye west, Kylie Jenner, Migos, NC-17, Rodeo, Savage, Scorpion, Shiggy Show, Stargazing, Stevie Wonder, Swae Lee, Travis Scott Categories: DOB+BASSZUS
Related Posts