Megkezdte intenzív, egyhetes felkészülését a Nemzeti Ifjúsági Kórus Nemes László Norbert és Erdei Péter karnagyok vezetésével, amit a jövő héten egy turné követ. A 62 fős kórus az ötnapos fellépéssorozat alatt öt koncertet ad Keszthelyen, Bécsben, Galántán, Budapesten, illetve Kecskeméten.

A Nemzeti Ifjúsági Kórus 2018 májusában alakult a Kodály-emlékév alkalmából. A jelentkezések után kiválasztott kórustagok július 15-én találkoztak először, és kezdték meg a felkészülést Kecskeméten. Az együttes rendkívül sokszínű: érkeztek határon innen és túlról, vannak a tagok között zenei tanulmányokat folytatók, de egészen más területről érkezők is, pl. ápolónő, vegyész- és építészhallgató, tervezőgrafikus, IT menedzser vagy éppen gazdálkodó.

A kodályi zenepedagógiában meghatározó szerepe van a közösségi élményt adó kóruséneklésnek, megtisztelő és megható, hogy Kodályné Péczely Sarolta asszony vállalta e fontos program fővédnökségét, hiszen ő élő kapocs Kodály szellemisége és a mai fiatalok zenei nevelése között emelte ki dr. Vigh Andrea a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora.

Ezeknek a fiataloknak – akik egészen különböző helyekről és életkörülmények közül érkeztek – a kórus kiváló alkalmat nyújt arra, hogy megtanulják egymást elfogadni, egymáshoz alkalmazkodni a közös cél érdekében. Nagyon rövid idő alatt kell úgy összecsiszolódniuk, hogy az eredmény egy magas szintű produkció legyen, de közben életre szóló élményeket is szerezhetnek – hangsúlyozta Erdei Péter Liszt-díjas karnagy.

Forrás: Gunity Gábor

A felkészülés hetében a hétköznapokon kétszer háromórányi, szombaton és vasárnap egy háromórás próba szerepel a programban, ami kemény munkát jelent az énekesek számára. Szükség is van ennyi időre, hiszen a repertoárban két ősbemutató is helyet kapott, amelyekkel most találkoztak először a kórustagok is. Orbán György az idősebb zeneszerző-generációt képviseli, Varga Judit a széles műfaji skálán mozgó fiatalabb nemzedékhez tartozik, műveik a kortárs zene két irányzatát mutatják be. A kórus Kodály Zoltán művei mellett nagy hangsúlyt helyez a kortárs magyar szerzők megszólaltatására is, így elhangzik majd Bella Máté, Kocsár Miklós és Vajda János egy-egy műve is.

 Orbán György Da pacem című műve romantikus líraiságot áraszt, amelyben a tonális harmóniák különleges alakzatokban és egymásutániságban vannak jelen. Varga Judit kompozíciója a mai kórusművészet legprogresszívebb irányzatához tartozik. Úgynevezett hangfürtökből építi fel a művet, de különleges színfoltként megszólalnak a természet hangjait utánzó hangzások is – jellemezte Nemes László Norbert karnagy az új műveket.

A felkészülés után a kórus egy öt koncertből álló turnéra indul. Július 23-án fellépnek Keszthelyen, a Festetics-kastélyban, majd Magyarország bécsi nagykövetségén mutatkoznak be, július 25-én kerül sorra a felvidéki Galánta, majd Budapesten a Pesti Vigadó július 26-án.  A turné végül Kecskemétre „kanyarodik vissza”, ahol a nagytemplomban a kórus koncertjével zárul a Kodály Művészeti Fesztivál.

 A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közreműködésével megvalósult programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Weboldal: nemzetiifjusagikorus.hu

Facebook: https://www.facebook.com/nemzetiifjusagikorus/

Kiemelt képGunity Gábor