Az Óbudai Danubia Zenekar Modern Idők koncertsorozata Beethovennel zárult a Zeneakadémia Nagytermében április 26-án. Az utolsó előadás A szabadság mítosza címet kapta. Ez egy modern, mindenkit érintő és érdeklő téma, hiszen most a demokrácia által hiszünk abban, hogy szabadok vagyunk, bár sokszor ez a hit megdőlni látszik.
A zeneszerző legtökéletesebb művének tartott darabot adták elő, a Missa Solemnis-t. A zenemű Beethoven késői alkotói periódusában született. Nagy lelki magányban, betegségben és anyagi gondokkal küzdve szerezte az egyik legjelentősebb alkotását. Öt éven át dolgozott, hogy tökéletessé tegye a szerzeményét. Először liturgikus célra szánta a művet, de munkája közben ez megváltozott, a Missa Solemnis-t később csupán belső indíttatásból írta, mert a mondanivaló már kikívánkozott a művész lelkéből. A műben a lét legnagyobb kérdéseivel foglalkozik: élettel és halállal, Istennel és emberrel, szenvedéssel és megváltással. A mű partitúrájának a végére a következő mondatot írta Beethoven: Szívből fakad, találjon is utat a szívekhez! Talán pont az ilyen erős érzelmi intenzitás miatt nehéz befogadnia a hallgatóknak a zeneművet. A szerzemény érezteti a befogadóval a szerző kétségeit. Intenzitásában érezni a hit olykori bukását, magát az emberi hitbe vetett bukást, de emellett megjelenik a remény, kitartás, Isten is. A mester meglehet, hogy ezekkel az elsőre összeférhetetlennek tűnő kompozícióval szerette volna éreztetni, hogy a mi földi létünk milyen parányi az Isteni léttel szemben. Majd erre az óriási szakadékra ad választ Krisztus emberré válása, amely biztonságot nyújt a földi halandóknak. A darab kitűnik a 18. és 19. századi misekompozíciók közül, mert ugyanakkora hangsúlyt fektet a Krisztusba vetett hitre, mint az Istenbe vetettére.
Meglehet, hogy a bonyolult mondanivaló és a nehéz énektechnikai kettősség miatt játsszák nagyon keveset a Missa Solemnis-t. A művet először csak 1824-ben Beethoven halála után mutatták be. Ez a darab a szerző keveset játszott műveivé tartozik azóta is, így rá különösen igaz, hogy a zenetörténet legnagyobb alkotásaira kétféle veszély leselkedik: vagy túl gyakran adják elő, vagy a nagyságuktól való félelem miatt alig-alig szólaltatják meg. Ám az Óbudai Danubia Zenekarnak a Nemzeti Énekkar, Kolonits Klára, Kálnay Zsófia, Megyesi Zoltán és Bakonyi Marcell közreműködésével olyan módon sikerült átadniuk a zeneművet, hogy eközben a Nagyterem mennyezetét díszítő kulcsszavakat egytől egyig figyelemben tartották. Ezek a szavak nem mások, mint az összhang, szépség, ritmus, poézis, dallam és fantázia. Minden zenész teljes odaadással a darabra koncentrált, de eközben nem feledkeztek meg arról sem, hogy élvezzék a zenemű előadását. Valóban teljes összhangban volt mindenki, hiánytalanul sikerült megszólaltatniuk a szerzemény szépségét Hámori Máté vezénylésével. Az alkotás befogadása közben a néző átélheti a szabadság keresését és vele együtt a néhai bukást is a mű ritmusa által. A zenemű dallama maradéktalanul megfelelhetne egy szabadságharc zenei aláfestésének is, ami győzelemmel zárul.
Összességében a Missa Solemnis hibátlan választás volt, mert mondanivalója megegyezik a zenekar által közvetíteni kívánt üzenettel. Így kelt életre a szabadság mítosza a Zeneakadémián, és így zárta koncertsorozatát az Óbudai Danubia Zenekar.
