„A kétely éppoly erős kötelék, mint a bizonyosság” – olvasható a Belvárosi Színház előadásának plakátján. Ez a gondolat erőteljes felütést nyújt a darabnak, hiszen a szereplők életét átfonja a kétely kusza hálója, amelyből nem lehet kiszabadulni. A másik ember felé irányuló kétely éppen a kételkedőt sújtja legjobban, alapjaiban rendítve meg addigi cselekedeteibe vetett bizonyosságát.
John Patrick Stanley remekműve több mint ötszázszor nyűgözte le a Broadway közönségét és nyert el olyan neves elismeréseket mint a Tony-díj és a legjobb drámának járó Pulitzer-díj. A dráma filmadaptációját, amelynek főszereplői Meryl Streep és Philip Seymour Hoffman voltak, Oscar-díjra is jelölték. A nagy sikerű drámát hazánkban legutóbb Pelsőczy Réka vitte színre.
Tények és kételyek
A darab 1964-ben játszódik egy bronxi katolikus iskolában. A színtér egy olyan világot mutat be, ahol a hagyományos, konzervatív minták a követendőek, ahol jelentős távolságnak kell lennie oktató és diák között, ahol a hatalomnak hierarchiája, a szabadságnak pedig ára van. A szereplők életének meghatározó eleme a bezártság és az elzártság. Ebben a zárt és átjárhatatlan világban apáca és atya nem találkozhat egymással harmadik személy jelenléte nélkül, s bár a zárdát és a parókiát elválasztó udvar mindössze húsz méter, a két épület és annak lakói közötti távolság egy óceánnal ér fel. Az intézmény vezetője a szigorú és vasfegyelmet követelő Aloysius nővér, akinek szemet szúr az újonnan érkezett Flynn atya gondoskodó, diákokkal közvetlen tanítói attitűdje. Ennek okán utasítja a szerinte kompetensebb tanárnőt, James nővért arra, hogy megfigyelje az atyát. A bonyodalom ebből az alaphelyzetből alakul ki, Flynn atyát ugyanis hamarosan azzal vádolja meg az igazgató, hogy bűnös viszonyt kezdeményezett egy Rico Gamez nevű ministránssal, bár erre nincsen közvetlen bizonyítéka.
A kétely később üldözéssé fokozódik, a nővér pedig eléri célját, bár a körülmények mások, mint amire számított: Flynn atyát áthelyezik egy másik intézménybe, amelynek igazgatója lesz. A darab elején Aloysius nővértől elhangzottak ekkor átértelmeződnek: aki a gonoszt üldözi, távolabb kerül Istentől; a hierarchia rendjének tetején Isten áll, az igazgatói szabadságáért pedig Aloysius nővér önhibájából megfizet, és kimondja gyötrelmének okát, saját ítéletét önmaga felett: kételyei támadtak.
A bizonytalanságok küzdelme
A színmű díszlete a már említett tompa szürkeséget és a zárt teret jeleníti meg. A színpadon beszédes módon ugyanazon díszletben elevenedik meg a parókia, a zárda, az iroda, a tornaterem és a templom is. Az idő múlását és a helyszín változását fényeffektusokkal, világítással és zenével jelzik; a többi már a befogadó feladata, neki kell elképzelni minden külvilági elemet ebbe a zárt, tompa, nyomasztó világba. Még az intézmény diákjait is. A történet nagyrészt a három iskolai tanító körül forog, akik három különböző felfogást jelenítenek meg.
Aloysius nővér, akinek bőrébe Udvaros Dorottya bújik, a hagyományok és konzervatív nézetek rendíthetetlen bástyája, aki minden világi dolog ellenzője és aki a Frosty, a hóemberről szóló karácsonyi gyermekdalt is ördögtől valónak tartja. James nővér, Simkó Katalin alakításában, az egyházi rend és a világi élet ötvözője, a két világ közötti sziget letéteményese. Flynn atya, a pólus másik vége, akit Fekete Ernő játszik, a modern nevelés és oktatás híve. A zárt egyházi világ miatt a nézetkülönbségek kiélezettebbek, következményeik pedig ennek megfelelően nagyobbak, mint amilyenek a zárda falain kívül lennének. A zárda világán kívül eső életet annak nehézségeivel és társadalmi problémáival együtt a latin-amerikai fiú, Rico Gamez édesanyja mutatja be Kéri Kitty tolmácsolásában. Az anya kijelenti, hogy fia “olyan”, és még kibírja a tanév végéig, hiszen ebből az iskolából jobb kilátásai vannak a jövőre. Felrója Aloysius nővérnek azt, hogy bár fia misebort ivott és ez nem lett volna szabad, mégis Flynn atya feltételezett bűnössége miatt büntetik a fiát. Az anya szembeszáll a zárda és Aloysius nővér gondolkodásával, és ő az egyetlen, aki nem a konzervatív vagy világi oktatás és életvitel keretei között gondolkodik, hanem a társadalom és saját nehézségeit figyelembe véve mérlegelve dönt.
Bár a szereplők nem a szó szoros értelemében vett radikális nézeteket visznek színre, beszédükből plasztikusan és ellentmondást nem tűrően süt véleményük. Aloysius nővér egyenes, határozott álláspontja egyértelmű, James nővér pedig bevallja az atyának, hogy hisz az ártatlanságában. Ugyanakkor a főnővér hajthatatlan marad, különösen úgy, hogy ismeri az atya prédikációit: először a kételyről, majd a vágyakról, utána pedig a pletykáról beszél példázatban. Ez is a darab egyik kulcsmotívuma, hiszen a későbbiekben az atya válik a kétely egyik áldozatává, majd a vágya teljesülésével vádolják meg egy pletyka miatt. Aloysius nővér állítása tehát igaz, a templomban elhangzottakat azonban saját szempontjaihoz igazítva értelmezi, és ennek megfelelően megrögzötten igyekszik eltávolítani az atyát.
A darab tévedések és berögzült ideológiák színjátéka, ahol mindenki csak veszít, és a súlyosan terhelő következmény visszafordíthatatlan. Az utolsó jelenet alatt a néző várja, hogy Aloysius nővér végre jó útra térve tegyen valamit, és ebben reménykedik még akkor is, amikor az előadás utolsó mondata elhangzik: kiderül, hogy pont a visszafordíthatatlan következmények miatt maga Aloysius nővér kételkedik saját ítélőképességében. A remény apró sugara azonban a fények letűnésével szertefoszlik, és a várva várt feloldozó lezárás elmarad. Bár a darabban megelevenített probléma megsemmisül, egy mélyebb gond veszi át helyét: nincsen lezárás, csupán egy új kezdet. A kétely nem múlik el, mindössze annak tárgya változik.
A színdarab Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség között létrejött megállapodás alapján kerül színre.
Az előadás a Mediszin Kft. és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.
Előadás hossza: 85 perc, egy részben
