„Baszódjon meg az olvasó!” –ahogy az elhangzott egy dalban is. A Rájátszás pont nem az a zenekar, ami a szabályszerűségről híres, vagy amit az egyszerűség korlátai közé lehet szorítani. A koncert igazi pikantériáját az improvizatív elemek, a szókimondás, és az előadók közvetlensége adja.
Mit sem törődve az alap sémákkal és elvárásokkal ezek a művészek valami olyat alkotnak, ami igazán egyedülállóvá teszi őket s megismételhetetlenné. Hiszen nem egyszerűen arról van szó, hogy verseket zenésítenek meg. Itt mind a zenész, mind a költő kilép jól megszokott közegéből és Kollár – Klemencz László a Kistehén frontembere tollat ragad és novellát ír, vagy éppen Háy János író, költő gitárt. Az egész megmozdulás lényege valójában az, hogy kortárs költőink, mint például Kemény István, Karafiáth Orsolya vagy Erdős Virág verseire új köntös kerüljön dal formájában, valamint régi dallamoknak új szöveg adjon egy egészen más irányt. Most szerdán a debreceni közönség is szem- és fültanúja lehetett annak az összhangban létező, kreatív, önfeledt és hihetetlen energiákat felszabadító előadásnak, amit a különböző kiváló bandák frontembereiből, mint Beck Zoltán (30y), vagy Egyedi Péter (Óriás) illetve számos korábban említett kortárs költőből álló zenekar, a Rájátszás, keltett életre a színpadon.
Ahogy maguk a művészek is elmondták korábban, abszolút nem a profizmusra törekednek, mert Szűcs Krisztián elmondása szerint, ha túl sokat gyakorolnának, még túl tökéletes lenne az előadás.
Amint a fények lemennek és a zenekar a színpadra lép hatalmas üdvrivalgás veszi kezdetét és rövid köszöntés után ismerős dallamok csendülnek fel. Minden dalt, régit és újat egyaránt, mint például: Vigasztaló, Dezső, Meghalok, Szívemhez szorítom óriási tapsvihar követ. Aztán jó néhány felszabadult pillanat után Egyedi Péter gitárral a kezében egyedül áll a színpad egy félreeső szegletében, és ahogy belekezd az Ahol megszakad c. dalba, bátran merem kijelenteni, hogy valószínűleg sok ember lélegzetvétele is abban a pillanatban szakadt meg. Őszintén bevallom rövid időre én magam is letettem a fényképezőm, hiszen abban a melegen ölelő pár percben kár lett volna nem elveszni. A koncert két órájában, ami számomra végtelenül kevésnek tűnt, volt őrült hangulat, ahol szó szerint táncolt a közönség, volt humor, meghitt pillanat, örömzenélés, apró hibák, amik igazán közel engedték a közönséget a művészekhez. Hiszen nem azt éreztük, hogy sok híres előadó koncertjén ülünk. Csupán olyan emberek ők, akik az irodalom, a költészet, a zene vagy a dalszerzés végtelen lehetőségeivel élnek és ezt addig fogják tenni, amíg csak jólesik.
„Túl sok a szöveg, a lényegre térve.” Az Így akarod ezt végigcsinálni dalszövegének egy részletével élve szeretném zárni erőlködésem, hiszen egy Rájátszás koncertet érezni kell, és azt a szót, amivel igazán jellemezni lehetne őket, még Egyedi Péter, Grecsó Krisztián, Háy János, Kemény István, Kollár – Klemencz László, de még Szűcs Krisztián se alkotta meg.
