2018. március 8-án újra egy fantasztikus programra invitálta a híres vasi költőről elnevezett könyvtár a Bájoló visszajáró közönségét: Paukovics Gergely, vagy ahogy többen ismerik, „Pogi” zenész, költő és slammer sajátos stílusával különleges hangulatot teremtett, Kiss Gábor, az Eticatt basszusgitárosa pedig közreműködött az igazán egyedi est folyamán.

Alap a zene

Ahogyan Boros Ferenc, a Bájoló műsorvezetője és házigazdája szokta mondani: egy ilyen programon elkerülhetetlenek a klisés kezdőkérdések a „pályakezdésről”, így Pogi estje is a nagy történelmi pillanatok felidézésével indult. Nem meglepő módon Paukovics Gergely kapcsolata a zenével és irodalommal, mint oly sokaknak, általános iskolában kezdődött. Pedig hatévesen közölte otthon, hogy márpedig ő nem fog zeneiskolába járni! Arra a kis Pogi sem számított, hogy hamarosan megismerkedik első példaképével, akkori osztályfőnökével. Így talált rá a klasszikus gitárra, és kezdett el letehetetlenül játszani rajta. Először csak magának, aztán mikor otthon rájöttek – Pogi szavaival élve -, hogy „Nahát, zenél a gyerek!„, akkor bekövetkezett az elkerülhetetlen: Pogit mégis beíratták zeneiskolába, és megismerkedett minden muzsika alapjával, a klasszikus zenéjével. Először, mint minden zenész, feldolgozásokkal kezdett, majd más hangszerekre írt darabokat dolgozott át gitárra.

Fotó: Bánhelyi Judit Léna

Szombathelyi slammer és költő

Az irodalom is vastagon szedve szerepel Pogi képzeletbeli palettáján. Az olvasás és az irodalom szeretete édesapjának köszönhető, aki már egészen kiskorában olvasott neki, legyen szó szépirodalomról, vagy akár történelemről. Ám az irodalmi alkotás folyamata a zeneinél csak később, a gimnáziumban indult el lelkében, s az egyetemre érett meg verselő hangja. Két költeményt hallgathattunk meg, az első a Keresztút címet kapta. Pogi elmondása szerint: „Aki szombathelyi alkotó, az nem létezhet szombathelyi szöveg nélkül.” És hát, melyik szombathelyi nem szokta meg, a gépies hangot, miszerint átkelhet a Vörösmarty utcán? Másik versében, a Folyamatban pedig egy kicsit szürreálisabb világ jeleni meg az olvasó előtt, ahol amíg „ ti tapsoltok”, addig „lassan nyugalmat is lát az örökké nyüzsgő vízparti köd.” A slamek közül hallhattuk az Egy másik ünnep-et, amely olyan öncélú költészetről szól, amikor talán a befogadó nem is feltétlenül érti tárgyiasan azokat a gondolatokat, amikről fáj beszélni, de muszáj valamilyen formában kimondani, kifejezni, kiírni.

Fotó: Bánhelyi Judit Léna

És ha már slam, akkor muszáj beszélni a Savaria Slam Poetryről is. Pogi rendszeresen feltűnő arc a slam esteken, akár OpenMic-ról, akár a versenytémákról legyen szó. Az induláskor a slam mellé betársult a „Savaria Jam Poetry”, ám ez lassan kikopott a kínálatból. A közönség és az előadók napjainkban is cserélődnek, így elkerülhetetlenek az újítások: a 2018-ban indult a workshop-est forma is remekül működik, kiváló csapatépítő program a szombathelyi slammer közösség és közönség számára. A Bájoló utolsó traktusában meghallgathattuk a Koffein című slamet, amely egy, a szócséplésre épülő szórakoztatóbb szöveg.

Eticatt és egyebek

Pogi az Eticatt zenekar tagja, s az estén közreműködött Kiss Gábor énekes és basszusgitáros is. Gábornak „családon belül” indult a zene szeretete, majd a gimnáziumi évek alatt járt gitártanárhoz, utána autodidakta módon tanulta tovább a mesterséget. Pogi sok zenekarban megfordult, barátsága is ezekből az időkből ered Gáborral. Több projekt során is keresztezték egymást útját, majd megalakult a ma is ismert bandájuk, az Eticatt. Az Eticatt a tavalyi Öröm a Zene Tehetségkutatóban második helyezést ért el, de az idei kiadásban is szépen szerepeltek. Pogi és Boros Ferenc beszélgetése bepillantást engedett a kulisszák mögé, megtudhattuk az Eticatt zenekar belső alkotói folyamatának dinamikáját. Pogi dalírási és zeneszerzési szempontból tekintve is kulcsfigura, de a többiek is maximálisan kiveszik a részüket a közös zenekari munkából. Repertoárjukból többek között felcsendült a dallamos-színes Colours is.

Fotó: Bánhelyi Judit Léna

A közeli tervek között szerepel az első hivatalos Eticatt videoklip, és Pogi maga is ebben az irányban szeretne tovább mozogni. Szóval aggódni nincsen okunk, sok slam, okos versek, és rengeteg Eticatt várható a közeljövőben!

Galéria: Bánhelyi Judit Léna