Az utolsó napjához érkezett Zalaegerszeg legszebb fesztiválja. Eddig találkozhattunk bokáig érő vízzel, brutális erejű Supernem koncerttel, Deep Purple-t eszeveszett jól játszó fúvószenekarral, így a közönség már tényleg bármire számíthatott. Nem csalódtunk.
A már hagyománnyá vált prószafesztivál (nem zalaiaknak egy kis segítség: prósza=burgonyalepény – a szerk.) 11 órakor kezdődött éppen ott, ahol szeptemberben az Országos Vadpörkölt és Borfesztivált is megrendezik majd. A helyi árusok is korán kipakoltak, pedig némely helyeken hajnali háromkor még nagyüzemben folyt a fröccskimérés – így a lelkesedés és a fáradtság jelei egyaránt tükröződtek az arcokon.
A koradélutáni órákban a harmadik színpad harmadik újjászületésének keretében a mai tematika a gyerekekhez szólt, délután háromkor a Zalai Kutyasuli bemutatóját láthatták a kisebbek. Látszólag nagyon élvezték a játékot, szék híján pontfoglalót is játszottak a kutyusok segítségével, bár a nagy hőséget az ember legjobb barátai nehezen viselték. Őket követte Csiki, aki szintén kutya – ő csempészcigarettát szaglászott.
A Nagyszínpad is önmagához képest korán, már délután négykor koncerttel várt mindenkit, a Magidom zenekar indította a sort. A kilátogatók nagy része az árnyékból figyelte az eseményeket, Magidomék pedig feldolgozásokkal, és saját számokkal egyaránt operáltak.
Szintén egy kérdéses programmal indult öt órakor a fesztiválsátor felhozatala, a kérdés pedig az, hogy a Podravka+ Gyurity Istvánnal a színpadon vajon hogyan fog működni, és mit tudnak vajon kihozni magukból a hőségben. A válasz, hogy nagyon jól, igazi balkáni koncertet adtak, erről árulkodott a „Lesz még Sarajevo Egerszeg-külső” skandálás is egy 50-es úr tolmácsolásában.
Ami számunkra a legnagyobb kérdőjelet adta, hogy a metál mennyire állja meg a helyét este hatkor, a Blahalouisiana előtt. Erre a kihívásra a Rómeó Vérzik volt kijelölve. A felvidéki banda összehozta Zala megye szögecses cipős családját, és egy olyan hidegrázós másfél órát vágtak hozzá az emberhez, ami miatt még a nehézrockot annyira nem kedvelő emberek is elismerően bólogattak. A koncert bizonyítéka volt annak, hogy igenis van keresnivalója az ilyen bandáknak a városi fesztiválokon, és nem kell örökre rockfesztiválokra száműzni a hírnevüket.
Őket követte a már említett Blahalouisiana, akik a klubkoncertek után egyből nagyszínpadon találták magukat a zalai megyeszékhelyen, a lehetőséggel élve pedig élményt adtak, amit a szívünkbe zártunk. A Ma is a holnap tart ébren rettenetesen jó kezdésnek bizonyult, és a koncert előrehaladtával egyre jobban gyűltek az emberek. Az ország legnehezebb nevű énekesnője, Schoblocher Barbara magával ragadó volt, aki a technikai nehézségeket is villámgyorsan kezelte (elszállt a mikrofonja, többek között), a banda pedig asszisztált ehhez, és az akadályokat is humorosan vették. Az egész megkoronázása az utolsó dal, a Sokadik egyetlen kihozta a krokodilkönnyeket a sorok között. A Blaha másfél órában mondta el, hogy az élőzenének igenis vannak trónkövetelői.
Az előző két zenekar mellett a fesztiválsátorban sem volt megállás, a Guča Partyzans Brass Band, utána pedig a majd az AlteRábán is fellépő A Nyughatatlan zenekar lépett színpadra, akik Johnny Cash-emlékzenekarként koncerteztek. Johnny Cash és Elvis között néha kísérteties a hasonlóság, így a „magyar Elvis” jelzőt szegény énekes nehezen kaparta le magáról.
Az est zárása Charlie feladata volt, aki mostanában többször járt Zalában, mégis megtöltötte a Széchenyi teret, és ha tényleg nem playbackről játszott, akkor őszintén minden elismerésünket küldjük neki, hogy 71 évesen is stúdióminőséget hozott végig, a közönség pedig úgy tűnt, inkább elengedi a hétfő reggeli frissességet, és végigbulizza a vasárnap estét.
Talán a mai nap volt a közönség visszhangja alapján a legjobb a három közül. A szervezők kitettek magukért, idén is változatos koncerteket hoztak, kíváncsian várjuk, hogy a kora szeptemberi Vadpörkölt Fesztre milyen neveket tudnak hozni. Reméljük, hogy egy ennél is jobb line-upot láthatunk majd.
Személyes értékelés: Különösen tetszett idén a harmadik színpad variálása, amit szerintünk a Nagyszínpadon is ki lehetne próbálni, akár egy alter-nappal. A kedvenc koncertünk a Rómeó Vérzik horzsolása, majd az őket követő Blahalouisiana fellépése volt, mindkettőt libabőrösen, Blaháékat pedig könnyeket törölgetve hallgattuk végig. Két interjú mellett a Food és Drink truckok képviselőivel is beszélgettünk. Talán annyi kifogásolhatót találtunk a fesztiválon, hogy kevés olyan név volt a felhozatalban, aki az elmúlt években ne járt volna Zalaegerszegen, holott rengeteg olyan előadó van, aki városi fesztiválon még nem mutatta meg magát, így ezt az újítást várjuk a jövőben.
Sreit Viktória galériája
