Május 30-án megjelent Efkilenc debütáló albuma, a Vagy amit akartok. A HOLDUDVAR csapatában is tevékenykedő producer-mc első lemeze a budapesti lo-fi hiphop színteret erősíti. 

Kondor Tamás Efkilenc (aka F9) művésznéven producerként és rapperként egyaránt tevékenykedett az utóbbi években. Tagja a HOLDUDVAR nevű formációnak, korábban egy mixtape-et és több dalt, remixet dobott ki, jó részt a SoundCloudon. Több éve készül megjelentetni első albumát, amely most végre Vagy amit akartok címen válik elérhetővé minden zenei platformon.

A Vagy amit akartok május 30-án 18 órától minden streaming-platformon hallható ezen a linken.

Efkilenc

A Vagy amit akartok dalai leginkább a lo-fi hiphophoz állnak közel, de érezhető azokon mindaz a sokszínű zenei hatás, amely Efkilencet érte az utóbbi években. Alkotójuk az old school és new school hiphop között félúton helyezi el magát, ez pedig a közreműködők kiválasztásán is látszik: a HOLDUDVAR és a Rímbiózis egyes tagjai, Layerson (zїp), valamint SLA és Nyhill egyaránt szerepelnek a lemezen. A beatek mindegyikét F9 készítette.

A DIY-előadó első albuma zenei útkeresés, ami együtt jár egy coming-of-age-sztori kibontakozásával, melyben a bizonytalanság, a megfelelési kényszer és a végül megtalált otthonosság egyaránt jelen van. Ez a közösségi örömzenélésből született magánuniverzum egy mindenki számára nyitott nappali, amelybe F9 debütáló albumával invitál minket.

Efkilenc a közösségi médiában:

https://instagram.com/efkilenc

https://facebook.com/efkilenc

https://soundcloud.com/efkilenc

https://efkilenc.bandcamp.com

A fotókat Ballagó Márton készítette.