Dalelemző cikksorozat a legnagyobb hatású magyar dalokról. Kortalan dalok: Kex – Zöld-sárga, zöld-sárga.

f21

Alkotói szuverenitás a rendszer szorításában

A mai magyar zeneiparban alighanem elképzelhetetlen egy zenekar, melynek repertoárja 3-4 eltérő stílust lefed, műnemeket váltogat, világzenével, prózai, lírai szövegekkel, paródiával, színházi elemekkel, peformanszokkal vegyítve ad koncerteket, mindezt többnyire váltakozó szereplőkkel a színpadon. A Kex végletes rendszertelensége, és megalkuvást nem tűrő alkotói és előadói szuverenitása valószínűleg a mai közegben sem lenne hosszú távon fenntartható.

A szocialista pártállam szorításában két eseménydús és nagysikerű évet tudhattak maguk mögött, ami után a frontember Baksa-Soós János elhagyta Magyarországot, a zenekar pedig feloszlott. E két év alatt (1969-71 között) nem jutottak el stúdióban rögzített nagylemezig, leghíresebb dalaik élő felvételeken keresztül, illetve a koncerteken szerzett élmények formájában kerültek a köztudatba.

A Zöld-sárga közönségkedvenc Kex dal volt, és ha a körülményekből kifolyólag slágerré nem is válhatott, olyan előadók mint Cseh Tamás vagy Hobo – akiknek fontos előképük volt a Baksa-Soós vezette zenekar – közvetlenül vitték tovább a szerzeményt.

A dal lényegretörő formátuma nélkülöz mindenféle zenei sallangot, technikai díszletet. Súlyos és komoly téttel bíró üzenetet rajzol ki, amelynek sajátos nyelve és motívumrendszere, szürrealista kifejezésmódja egészen elemi képeket, élményeket, hangulatokat villant fel. A merész szöveg legizgalmasabb részei:

Zöld-sárga, zöld-sárga
Hangyák lejárata
Tollasgyík szemében
áll egy kis leányka

Darazsak harcolnak
Fogaik csattognak
Halálos sebeket
Ejtenek eleget
(…)
Halála közeleg
Országa megremeg
Magyar volt a lányka
Magyar a hazája

A szöveg absztrahálása lehetővé teszi, hogy kiemeljük bárhonnan, és beemeljük bárhova. Ez a komplex forma a 70-es években szokatlan volt, pláne a homogenizált, politikailag koordinált zenei fősodorhoz viszonyítva.

A Kex-hatás

A dal nem volt végleges, mondhatni, sohasem lett készre írva. A váz adott volt, de az i-re a pontot mindig az aktuális helyzetben, spontán módon tették fel, eltérő megoldásokkal. A Kex rögtönzésen alapuló alkotói habitusa, és művészeti koncepciója, a közvetlenségben és az adott pillanatra adott reakcióban volt megragadható. Ez szükségszerűen a Kex élményének megfoghatatlanságához és pillanatnyiságához vezetett.

A zenekarra mindvégig jellemző volt ez a performatív hozzáállás, a koncertjeik eltértek egymástól, saját dalaik képleteit is minduntalan felborították, átszervezték. Ilyen értelemben erősen népies vonulatot idéz a zenekar, mert a népdalok éneklésére használt dallamok is csupán tájékoztató jellegűek, az azoktól való egyéni eltérés helyénvaló.

Kex
Forrás: ujforras.hu

Ez a művészi szabadság és kiszámíthatatlanság ugyanakkor hosszú távon egy önfelemésztő gyakorlat. Egy olyan zenekar sorsa, amely nem hajlandó a működő struktúrákhoz igazodni, illetve amelynek a dal, mint a jogi és kiadói bürokrácia által meghatározott zenei termék elégtelen, előre megpecsételt.

A Kex tulajdonképpen az első art rock zenekar volt Magyarországon. Rock zenekarként vers és népdal feldolgozására nem volt példa a korábbiakban. A Zöld-sárga, zöld-sárga már első pillanatra népies rezgéseket kelt. És valóban, a Hej páva, hej páva című moldova-csángó népdal keleties témájával könnyen megfeleltethető a dallamvezetés.

A műfaji kavalkád ugyancsak kikacsintás a népművészetek felé. A népművészetben nincsenek műfaji határok, a művészi kifejezés igénye minden kategóriát és sablont felülír. Ebben a helyzetben az alkotás életszükséglet, funkciója életfunkció. A művészetek iparosodását kerüli ki ezzel a zenekar; azt a fázist amelyben már az alkotásnak az eladhatóság érdekében kategorizálhatónak kell lennie, és amelyben valamilyen tömeget kiszolgáló – leginkább szórakoztató – magatartással válhat érvényessé.

A dal utóélete

A dal különleges úton jutott el 2019-ben a nemzetközi közönség elé. Az Amerikában kultikus KEXP rádió stúdiójában játszotta el a Kex feldolgozásokra specializálódott Qualitons a dalt. A zenekar hű maradt Baksa-Soósék művészetéhez – ők is alaposan kimozdították a művet alaphelyzetéből. Bátran bízhatunk benne, hogy még számos előadónál visszatér újabb és újabb alakban a Zöld-sárga, zöld-sárga, amely abszolút dalként független koroktól, trendektől, és stílusoktól egyaránt.

Kortalan dalok cikksorozatunk további részeit itt elolvashatod.

Kiemelt kép: magyarnemzet.hu, Kisfaludy András archívuma