A Nemzeti Filharmonikusok az őket majdnem két évtizeden át vezető egykori főzeneigazgatójukra, Kocsis Zoltánra emlékeztek kedden, halála évfordulóján a Müpában.

Mindegyik elhangzó mű kapcsolódott valamilyen módon az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb magyar muzsikusához. A hangversenyen közreműködött Balga Gabriella (szoprán), Anatolij Fokanov (bariton), Fekete Attila (tenor) és a Nemzeti Énekkar. Szólistaként az ifjú tehetség, Boros Misi zongorázott, aki 2014-ben vált ismertté, amikor a Kicsik korcsoportjában megnyerte a Magyar Televízióban közvetített klasszikus zenei tehetségkutatót, a Virtuózokat, ezt követően Kocsis Zoltán is nagy figyelemmel volt iránta.

“Ez egy óriási dolog, hogy részt vehettem ezen a koncerten. Zoltán egy fantasztikus művész volt, megtisztelő, hogy az emlékére rendezett koncertre szólistaként meghívott a Nemzeti Filharmonikusok és Hamar Zsolt zeneigazgató úr. Chopin f-moll zongoraversenye az egyik kedvencem a szerzőtől, rengeteget készültem rá, fontos volt nekem, hogy tökéltesen át tudjam adni e darab mondanivalóját a közönségnek.” – nyilatkozta Boros Misi a koncert után.

A hangverseny után megkérdezett nézők egyhangúan emelték ki, hogy a 15 éves Boros Misi ismét hatalmasat alakított, többször is visszatapsolták, Misi pedig készségesen játszott ráadást. “Misi csodálatosan szólaltatta meg Chopin zongoraversenyét! Alázattal a mű és a zenekar felé. Könnyed, de energikus játéka magával ragadott bennünket!” -emelte ki ez egyik néző, Éva, aki Gyuláról utazott fel férjével ezért a koncertért. Egy másik hölgy a közönség soraiból, Márta kérdésünkre így felelt: “Csodálatos élmény volt az emlékkoncert. Először láthattam Boros Misit élőben játszani. Varázslatos volt!”

Fotó: Csatlós Norbert

Bogányi Gergely zongoraművész, Misi mentora is jelen volt, ő így méltatta a fiatal zenész játékát: “Misi nagy művésszé érett. Technikailag szuverén, ugyanakkor a költőisége, a szabadsága is megvolt az előadásának. Ha nem néztem volna, azt hihettem volna, hogy egy legjobb pillanatában, pályája csúcsán lévő művészt hallgatok, nem egy törékeny kamaszt.” Szintén ott volt Peter Draper, a Virtuózok nemzetközi fejlesztésért felelős alelnöke, aki röviden nyilatkozott lapunknak: “A Virtuózok legismertebb felfedezettje ma este különösen érett előadást mutatott be a teltházas Müpában. Misi játéka igen nagy hatással volt rám, az évek során csodagyerekből valódi, nagy művésszé lett.”

Kocsis Zoltán-emlékkoncert, MÜPA, 2018. november 6.

Chopin: f-moll zongoraverseny, op. 21

Antal Mária: Az Áramlat

RACHMANINOV: Harangok

Balga Gabriella – szoprán, Fekete Attila – tenor, Anatolij Fokanov – bariton

Boros Misi – zongora

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényelt: Hamar Zsolt

Kiemelt kép: Csatlós Norbert fotója