Beszorult mondat? – Kispál és a Borz a Budapest Parkban

Naiv idealistaként érkeztem a Budapest Parkban tartott dupla Kispál és a Borz koncert első teltházas napjára, hiszen Bátorkeszin már megnéztem a „főpróbát”, mely attól függetlenül, hogy erőteljesen slágerfókuszú volt, kecsegtetett azzal a lehetőséggel, hogy a budapesti koncerten olyan dalok is előkerülhetnek, melyek bár nem a legnépszerűbbek, de egyértelmű színfoltjai az életműnek. Éthosz van, visszatérés van, új lemez van – mi történt a Parkban?

MÚLTJÁTSZÁS

A magyar társadalom az örök búcsúzás toposza mellett már jól ismeri az örök visszatérés toposzát is. Igen, a Kispál visszatért, és ilyenkor a legfőbb kérdés talán az: mit tud állítani a Kispál és a Borz 2023-ban? Vagy egyáltalán tud-e bármit állítani? Úgy ítéltem meg, hogy állítás az van, csak egy merőben nosztalgikus, újrajátszó attitűd által. A Beszorult mondat nemrég jelent meg, még barátoznak vele a Kispál-rajongók, jóllehet, az új lemezről elmondhatjuk, hogy valamilyen értelemben tényleg 21. századi, mégis csak egy „most” lenyomata.

Árulkodó viszont, hogy az anyagról csak két dal tudott beavászkodni a koncertlistába (Beszorult mondat, Gombok), mintha maga a zenekar is még ismerkedne a dalokkal, hogy voltaképpen működnek-e koncerten. A Kispál nagyrészt a múltját rakta fel a színpadra, és itt nemcsak a dalokról beszélek (bár igen retrospektív koncertet láthattunk), hanem a régi tag felvonultatására, mely szintén egy bonyolult probléma. Bräutigam Gábor „Ricsi” (a zenekar első dobosa) jelenléte és dobolása üdítően hatott, az elmúlt 13 év alatt már párszor megtörtént ez a fajta együttállás, de már akkor is úgy értékeltem, hogy ez kizárólag csak egy geg, mely megdobogtatja a nosztalgiára hajlamos ős-Kispál-rajongók szívét.

A múlt újrajátszásának problematizálásánal viszont a kritikának is látnia kell: túláradó öröm fogadja azt, ahogy újra megszólalnak a generációkon átívelő dalok, melyek 13 éve nem hangoztak el a fővárosban. Az örömöt nem marginalizálhatjuk.

JELENJÁTSZÁS

A „nem hangzott el jó ideje” tétje által egyidejűleg valósul meg a múltjátszás és valami igazán jelenvaló. Van úgy, hogy egy produkció felismeri ezt, és a koncert első harmadát olyan opuszokkal tüzdeli tele, mint a Húsrágó Hídverő, a Zsákmányállat, a 0 óra 2 perc, a Nem fáj, az Autók a tenger felé, a Forradalmár, és még sorolhatnánk tovább, és ez mind az „újra elhangzás” élményével párosul. Feltételezhetjük, hogy ha a Kispál és a Borz egy igazán aktív, turnézó zenekar lenne, és egy olyan koncerten vettem volna részt, amely ennek a turnénak egy adott állomása, akkor más élményeket keresek és élek meg, és valószínűleg sokkal inkább számonkérő vagyok a slágerparádé miatt.

Lefekszünk a hóba, és felszállunk a következő buszra, és szinte természetes, hogy Leskovics Gábor „Lecsó” jön, Vackolj belém, a társadalami szempontból egyre aktuálisabb Hang és fény, természetesen egy véget nem érőnek tűnő üvöltésre a Csillag vagy fecske. Szesztay Dávid szinte észrevehetetlen, és már-már azt is mondhatjuk, hogy a hozzá köthető hangszeres megoldások nem is segítik, de nem is hátráltatják a koncertet, Bajkai Feri a kötelezőt hozza, dobolása inkább homogénnek mondható, ez Lovasinak jól jön, az ilyesfajta dobolásra tud igazán építkezni a hangszerelésben, Kispál András gitározása pedig leginkább Bräutigam Gábor dobolásával ér össze, ott kezd el élni, abban a blokkban érződött leginkább az autentikus Kispál-megszólalás.

JÖVŐJÁTSZÁS

A koncertnek voltak innovatív, előremutató pontjai is, például Lovasi Eszter (Jules War) közreműködése a Gombok című dalban (mely egy régi, a Naphoz Holddal lemez idejében fogant szerzemény, melyet az új lemez kapcsán elővettek), ami talán a Beszorult mondat egyik leginkább „kispálos” dala, amennyiben Lovasi András nyilatkozataira hagyatkozunk, melyeket az első két megjelent single (Rózsaszín, Mocsár) kapcsán tett, miszerint ezek a zenekar korai időszakát idézik. Lovasi Eszter második koncertje, illetve éneklése volt élő közönség előtt a Bátorkeszin tartott fellépés után, tulajdonképpen tanulja a színpadot, még „nem úgy táncol, mint Madonna”, ahogy az apja mondta a felvidéki fesztiválon, de a hangja már jól működik a dalban.

Lovasi, ahogy a lányát színpadhelyzetbe hozza, akarva-akaratlanul egy új dimenziót nyit saját valóságszerkezetében.

Persze mondhatnánk azt is, hogy ez a dimenzió a „cukifaktor”, de mind Bátorkeszin, mind a Parkban viszonylag természetesen kezelte le a helyzetet, nem munkált ebben semmi eszközszerűség, és még az is látszott, hogy a dal éneklése közben – bár a basszusgitározásra is eléggé figyelni kell – még segíteni is próbál.

A Beszorult mondat című dal közreműködője Krúbi volt, aki a színpadon való megjelenésével olyan energiákat hozott a térbe, mely energiák azelőtt és azután sem voltak tetten érhetők. Ismét bebizonyosodott, hogy ő nem csak egy mezei rapper, hanem egy olyan performer, aki azt a zenei gondolkodást és az alternatív hagyományt, mely a Kispálra jellemző és amiből fakad, már magáévá tette, és mindenekelőtt érti. Ugyanez jellemző Babcsán Bencére, aki a népzene felől érkezett, de szaxofonjátéka a Kicsit Haddban, vagy szólója a Szívrablásban szintén azt mutatja nekünk, hogy helye van a produkcióban, és megkockáztatom, hogy már-már nem is alkalmazott zenészként.

Nem tudom azt mondani, hogy nem tölt el reménnyel az, hogy a Kispál és a borz a múlt újrajátszása és a jelen időszakos hatásélményeinek kiaknázása mellett a jövő játékára is gondol azáltal, hogy a felsorolt három előadó valóságát beemeli sajátjába, és önnön realitását nem tekinti lezártnak.

És hogy maradt-e beszorult mondat? A B-oldalas számok kimaradásával lehetséges, hogy maradt, ez nem egy progresszív koncert volt, lássuk be, viszont muszáj azt hangsúlyozni: ezt a számlistát le kellett játszani, még az is lehetséges, hogy a Parkos permormansz egyfajta kulcskoncertként fogható fel a zenekar további története szempontjából.

Kiemelt kép: Bódis Krisztián