Noha már mindenki tudja, hogy fájó, de biztonságos döntésnek minősült az idei teljes fesztiválmustra lemondása, ennek ellenére az utolsó nyári hónapban egy kisebb reménysugár hagyott nekünk emlékeket arról, milyen is önfeledten tombolni.
A nagy fesztiválokra hosszban hasonlító TÓMÉK/PótLAKE fesztivál Tiszafüreden több okból is szerencsés választás volt minden idelátogatónak: egyrészt a környék tele van olyan látnivalóval, amitől a Tisza-tó eleve egy kiváló nyaralóhelynek minősül, másrészt a nagyszínpadra sikerült minden egyes napra óriási sztárparádét varázsolni, mindezt megfizethető árakon belül. A sztárparádé alatt érteni kell azt, hogy Lovasi András két nap is megmutatta magát, emellett egy napon szerepelt az Esti Kornél, a 30Y és a Vad Fruttik is, amely egy 500 fő alatti feszt esetében nem kis erődemonstráció. A többi napon a rajongók találkozhattak a Bagossy Brothers Company-vel, Rúzsa Magdival, az Elefánttal, Lóci játszikkal, és még a Republic együttessel is.
A terület, amelyen a fesztivál elhelyezkedett, óriási: egy durván elkerített fesztivál esetében legalább kettő, de inkább három színpad nevetve elfért volna. Külön dicsérendő, hogy habár a főbb attrakciók estére tolódtak, a kora délutáni, de volt, hogy a délelőtti órákat is meg tudták tölteni tartalommal. Kiemelném a Beck Zoli által zsűrizett zenekari tehetségkutatót, ahol a fődíj a 30Y és a Kiscsillag egy-egy koncertjén az előzenekari spot volt. Az akusztikus koncertek sem maradtak el: Likó Marci például Gréczi Jánossal beszélgetett, de volt Szendrői-Tóth duó is, na meg Lázár-tesók azoknak, akiknek például hatalmas szívfájdalom a Pegazusok Nem Léteznek.
Tiszafüred alaposan felkészült egy hatalmas sor kajálóhellyel, de még saját chill-zone-t is találhattunk, meg is lepődtünk, mennyire felkészült a fesztivál. Tette mindezt úgy, hogy a létszámstopra is figyeltek, illetve csak a nagyszínpados programokért kellett fizetni.
Apropó biztonság: kicsit viccesnek találtam, hogy mégis mit lehet biztonságosnak nevezni még pluszban, aztán a nagyszínpad bejáratánál lázméréssel és kézfertőtlenítéssel indult az aznap esti karrierem. A biztonsági őrök nemcsak jó fejek, de rendkívül előzékenyek is voltak,
egy újságíró álma, amikor dumálhat más, szintén ott dolgozó arcokkal.
Az a kérdés, hogy lehet-e egy hétfő este, vagy egy szerda este kábé nulla hirdetéssel telt házat csinálni – egyértelműen igen a válasz. De egy fesztivál nem létezik hibák nélkül, így itt is el kell mondani ezeket, de szerencsére kevés volt belőle.
Idegesítő hibának találtuk az állandó csúszást, hiszen legalább három napon voltak akkora koncertkezdési késések, hogy azzal már a nézők szívtak. Többen panaszkodtak, hogy nem tudják megnézni Odettet, mert vele párhuzamosan már kezdődik a Pál Utcai Fiúk, pedig az eredeti bontásban nem volt átfedés. A kisebb színpad elrendezésében sem találtunk sok logikát, a klasszikus fesztsátoron belül a hosszabb oldallal párhuzamosan bevágták a színpadot balra, amely a hangzását tekintve nem tűnt egy bölcs döntésnek. A harmadik hiba pedig annyi, hogy rengeteget kellett gyalogolni a nagyszínpadtól a sörpultokig, simán elfértek volna sokkal közelebb a koncertekhez. Viszont előny volt az, ami például egy Campuson katasztrófa, hogy vécéből csak ott nem találtunk eleget, ahol nem is volt már fesztivál. A nagyszínpad hangosítása rohadt jó volt, sehol sem tudtam belekötni. Utoljára ilyen magasztos hangosításos dicshimnuszt a Dürer Kertnek írtam, de ez most tényleg nagyon jó volt.
Kérdésesnek tartom, hogy egy kerekebb fesztiválszezon esetén nem érné-e meg egy totálon elkerített, jegyes, kempinges, 4-5 napos fesztivált csinálni, hiszen a fellépők színvonala és a családiasság is totális Alterába vibe-okat hordozott magában. Egy imádni való településen imádni való koncertek, bazi nagy terület, szerintem simán működne. Egyetlen hiba talán, hogy arra
fut egy fontos bicikliút, ami ugye akkor nem tudna működni, de hát most Istenem…
A TÓMÉK visszahozta azokat az emlékeket, amiket hiányoltunk a nyárból, és képes volt rátenni egy lapáttal, Lóciék közvetlenségével, a klasszikus „nagyok” profi munkájával. Például Lovasit életemben nem hallottam ilyen felszabadultnak, főleg a Tűzijáték délben fantázianévre hallgató estjén. Nagyon fogást sem lehet találni az egészen, így talán maradunk az utolsó nap egyik délutáni slágerénél: minden úgy jó, ahogy van. A TÓMÉK pedig felkerült a listára, az „egyszer még tutira el kell jönnöm ide” helyek közé.
