A jazz szó hallatán az emberek többségének az ötvenes évek amerikája tárul a szeme elé: utcazenészek poros sikátorokban, kávéházak mértéktelen alkoholfogyasztással és áradó cigarettafüsttel, valamint az elengedhetetlen impulzív trombitaszó. De mi történik, ha ugyanezt a hangszert 2017-ben szólaltatják meg az A38 hajóján, Budapesten?
Sokan úgy gondolhatják, mindez lehetetlen. Pedig bőven akadnak tapasztalt zenészek, fiatal tehetségek, akik individualitásukat és művészetüket ebben az új, külföldön elismert formában fejezik ki. A klasszikus értelemben vett jazz ötvözése, alakítása, egyéni értelmezése nem könnyű feladat egy zenész számára, ám annál élvezetesebb és hitelesebb a közönség nézőpontjából.
A szabadságérzet azonban nemcsak egyéni, de társadalmi szinten is jelen van a zenében. Miklós Szilveszter, az improvizatív jazz egyik legtehetségesebb fiatal képviselője szerint a személyesség mellett a múlttal való kapcsolat megteremtésére is lehetőséget nyújt ez a műfaj: „Mi, akik már egy szabadabb világban élünk, el sem tudjuk képzelni, hogyan hatott ez a zene a szüleink generációjára. De ez a hihetetlen erő még ma is megvan a jazzben.”
Ez az attitűd, mentalitás bármely fiatal számára inspirációt nyújthat mind az zenében, mind az életben. Ezt szeretném bemutatni néhány elismert, általam is kedvelt magyar előadóművész munkásságán keresztül:
A magyar jazz színterén járva elsősorban Barabás Lőrinc nevét kell megemlítenem. A fiatal, ám annál sokoldalúbb zeneszerző, trombitaművész több formációban szerepelt már pályája során; az Irie Maffia és a Barabás Lőrinc Eklektric sokak számára ismerősen csenghet. Az igazi elismerést a fiatalok körében azonban a Barabás Lőrinc Quartettel nyerte el. Egyedi, rá jellemző hangzásvilága egyszerre meglepő és magával ragadó. Az elektronikus zene elemei keverednek a hagyományos jazzel, a pop és a groove vonásaival, megfűszerezve az előadóra jellemző, érzelemgazdag és egyben modern előadásmóddal. A zenekar szakmai tudása sem elhanyagolható, élő koncertjeik minősége, valamit a zenészek közötti kommunikáció és összhang garantálja azt a kivételes extázist, amelyet minden koncerten újra és újra átélhetünk
Grencsó Isvtánt akár a hazai jazz atyjának is nevezhetjük, hiszen tehetsége és zenei pályafutása példaértékű minden magyar jazzista számára. A sokoldalú zenészt elsősorban szaxofonjátéka, meghökkentően merész improvizációi és modern gondolatmenetei különböztetik meg más, elismert előadóktól. Stílusa összetéveszthetetlen, ennek ellenére mindig képes megújulni, váratlant alkotni. Grencsó művészete az élő példa rá, hogy a diszharmonikus ötvözetek hogyan alkotnak tökéletes egészet – az egyetlen találó szó erre a zenei intelligencia. Bevallom, ez a fajta zenei koncepció sokak számára nehezen befogadható, viszont azt javaslom minden fiatal számára, látogasson el egy koncertre, és merüljön el a jazz mélységében egy pohár bor/ásványvíz mellett.
Persze, ha nem szeretnénk elrugaszkodni a „klasszikusabb” jazztől, a Budapest Jazz Orchestra és Balázs János világszínvonalú előadásait ajánlom kezdő jazzkedvelőknek. A haladókkal azonban egy általam nemrég felfedezett formációt szeretnék megismertetni, a Fugato Orchestrát. A zenekart a klasszikus, már-már túlvilági hangzásvilág mellett a jazz életérzése és a mai zenei stílusok ízléses vegyítése jellemzi.
A hazai zenei paletta rendkívül színes, változatos és igényes. A legfontosabb, hogy „nyitott füllel” járjunk és ledöntsük a korlátokat a régi és az új fogalma között.
