Hétvégi albumajánló: The Qualitons – Echoes Calling

Varga Vencel 2019. Már. 23. 0 1

Cikksorozatunk a hétvégi pihenés egy-egy üres óráját kívánja megtölteni olyan zenei élményekkel, amelyeknek a szórakoztatás mellett céljuk, hogy a mainstream zenei piacon kívüli világba is betekintést nyújtsanak.

Ezen a héten az egyik legrelevánsabb magyar bandától, a The Qualitonstól az Echoes calling című albumot ajánljuk. Az idén 11 éves banda legutóbbi albuma ideális kikapcsolódás lehet vezetés, főzés, lényegében bármi mellé.

Az album miértjét a március 22-ei seattle-i fellépés jelenti a KEXP stúdiójában. A KEXP a mai napig az amerikai rádiók élvonalában található és (alter)zenekarok százait vonultatja fel, és amelynek stúdiójában olyan nevek zenéltek korábban, mint a Foals, vagy a War on Drugs.

Ezek mellett a magyar banda, amely gyakran látogat a tengerentúlra, olyan sztorikkal gazdagodott, mint a Red Hot Chili Peppers vizitje budapesti koncertjükön. A 2018-as harmadik lemezükre érték el azt a szintet, ahol történetesen arról a nagyívű experimentalitásról beszélhetünk, amely hazai szinten kiemelkedő.

Az album laza, mégis nehezen emészthető, két dal is kilenc vagy kilenc percnél hosszabb a lemezen; olyan kísérletezgetéseket is hallhatunk, amelyet elsőre talán furcsának is érezhetünk. Ilyen például az is, hogy két dalban is két dobossal működik a banda.

Az Echoes Calling elhozza a 70-es, 80-as éveket, egy olyan vibe-ot belengetve, amit segít a “régi” technikával szalagra vett lemez is.

Kiemelt kép: akvariumklub.hu

Tags: album, Echoes calling, experimental, Hétvégi albumajánló, KEXP, Pszichofunk, Red Hot Chili Peppers, Seattle, The Qualitons, War on Drugs Categories: ZENE
Related Posts